2014. június 30., hétfő

Függés, emlék-kavalkád

Elkezdtem valamit.
Összeszedek írásokat a régi blogból, dokumentumba rendezem, átolvasom, hozzáfűzök, mai szemmel, látásmóddal átírogatom, illetve csak külön, a régit úgy hagyva.

 Nem gondoltam, hogy ekkora lelki vihart fog okozni.
Fáj látni mi voltam, milyen zombiként éltem, nem is tudom hogy maradtam életben.
Hogy lettek normális gyerekeim?
Vagy ők sem azok?
Ááhh, szerintem pont olyanok mint a többi hasonló korú.
Ilyen is, olyan is.

Azt hiszem a fal segített, ami körülöttem emelkedett, és megvédett.
Amit tavaly lebontottam, és amin most intenzívebben jön át a jó mellett a rosszabb is, a kevésbé jó.
Márpedig felidézni nem jó, ami rossz volt, de hasznos. Segít még jobban kitépni magamból az árnyait, már ami még van.
Mert én úgy látom, úgy érzem, nincs hatás, olyan hatás ami gondot okozna, vagy letargiát, hisz elmúlt. De felidézni, elolvasni és újra átélni rossz. Mint ahogy a normál empátiával átélem egy kutya vagy egy szerencsétlen sorsú ember életét is, a sajátomba is bele tudok újra érezni, gondolni.

Talán azért is nehéz, mert nincs fal, nincs védőburok, és nekem most jó.
Nagyon is jó.
Felfokozott érzelmi állapotban élek, minden pillanatban kapcsolódom egy másik emberhez, aki pedig kapcsolódik hozzám, hisz szeretjük egymást, nagyon.
Ebben a lélekállapotban egy apró fájdalom is nagy, mert szerintem az érzelmi befogadó, áteresztő képesség nem tesz különbséget.
Az ajtó nyitva, és ugyan lehet szelektálni abból, ami átjön rajta, de amit megláttam, megéreztem, az kisebb-nagyobb nyomot hagyhat.

Így eljutva egy pontra abba is hagytam az újraolvasást.
Fogom folytatni, mert a feladat érdekesnek tűnik, de most nem.
Eljutottam a múltban egy pontig, mikor lezártam a gigaszar szakaszt, mikor újra elkezdtem zenét hallgatni, kilépni a négy fal közül a világba, emberekkel beszélgetni és ÉLNI.
Elkezdtem írni, blogolni.
Még messze voltam a mostani állapottól, messze a leválástól, de elindultam.

Gondolkodtam még az érzelmi függés fogalmán is, illetve a lényegén.

"Szabadság az, ha megválaszthatom kitől és mitől függjek." Fodor Ákos

Gondoltam olyat, hogy soha többet nem akarok függeni senkitől, semmitől. Nem engedem, hogy olyan helyzetben éljek, ami behatárol, bezár egy állapotba. Magyarul ha valami nem tetszik, nem fogok azon gondolkodni, mi a következménye annak, ha ennek hangot adok.

Ezt nem csak a párkapcsolatra értem, hanem az élet minden területére.

Nem akarok senkit "szeretni" azért mert tesz értem (itt az ex-nevelőapámra gondolok, akit kedvelnem illett, mert ő tartja el a családot).
Számomra ez kihasználás.
Mint ahogy az sem tetszene, ha egy bizonyos tulajdonságom, testrészem, külső jegyem, belső értékem lenne az, ami miatt bárki kedvelne, szeretne.

"Szabadság az, ha megválaszthatom kitől és mitől függjek." Fodor Ákos

Imivel egy csoda küszöbén állunk, egy szépséges életet kezdünk egymással, valami közöset, lassan lépegetve a terveink megvalósult állapota felé, időt hagyva minden egyes tégladarabnak, hogy megkössön, biztos alapot adjon.

Függök, mert akarok.
Érzelmileg.
Azon a szinten, ami szerintem még normális.

Szükségem van a szerelemre amit ad, és az enyém elfogadására is.
Oda-vissza, a mennyiség és a szint-ha lehet így mondani, ugyanaz.

Ugyanúgy szeretünk mindketten.

Szerelmes bolondok vagyunk, kik azért még a realitás talaján állnak.



















2014. június 28., szombat

Hogy jó legyen

Az a lényeg, hogy jó legyen, nem?
Hogy megtaláljuk az örömünk, hogy másoktól elfogadjuk azt ami neki és nekünk is örömet okoz.
Fontos, ugye?
Szerintem is.
Viszont az egyensúlyra nagyon törekedni kell, nem elég az sem ha csak adok, az sem ha csak kapok.
Ha azért vonod ki magad valaki életéből, hogy ne zavard, azt hiheti, hogy nem törődsz vele.
Nem várhatjuk a világtól, hogy ránk nyissa az ajtót, ki kell menni magunktól is.

Fontos hogy jó legyen. 
Hogy a lét örömet adjon.
Tudom, ez sokaknál nagyon félrecsúszik, elmegy a pia, drog, szex felé, sejthetitek:nem erre gondolok ha JÓ-ról beszélek.
Kint vagyunk a tónál, Imi sziesztázik, én csak nézem Őt, nézem a vizet, hallgatom a vízimadarakat, csobbanó halakat, hullámok csobogását és nagyon szerencsésnek érzem magam.
Megkaptam minden jót, mára, holnapra, mindenkorra.
Fontos, hogy jó legyen.
Neki, nekem, nekünk.

2014. június 27., péntek

Őszinteség, mint fontos dolog

Ahhoz, hogy meglegyen a nyílt és őszinte kapcsolat, ahhoz mindenképp magunkon kell kezdeni a munkát. Aki nem őszinte magával, annak más is hazudik majd.
Ez tiszta.
Anno mondtam (írtam is) olyat, hogy miattam ugyan ne hagyjanak el senkit, én olyan emberrel kezdek csak, akinek tisztázottak a kapcsolatai. Azaz az exek le vannak szakadva róla, mint ahogy én is sok  küzdelemmel leszakadtam teljesen.
Félreértések elkerülése végett: az elszakadás nem a fizikai szétköltözéskor, nem az anyagi függetlenség elérésekor, hanem a lelki leszakadáskor jön el teljesen.
Egyrészt az ex semlegessé válik.
Nincs gyűlölet, utálat, max. egy baráti kedvelés, mert azért mégsem ellenség.
Tudom, ez nehéz akkor, ha ő ellenséges és utálkozó, viszont a konfrontációt akkor is el lehet kerülni, a feldobott labdákat nem leütni a muszáj-találkozásokon (mondjuk gyerekláthatás).
De nálam ez utóbbi nincs, semleges viszonyban vagyunk, én biztos nem utálom egyik exet sem.

Imivel való kapcsolatom minden tekintetben tisztán kezdődött, de voltam a túloldalon is, szóval valahol van tapasztalat abban is, milyen az, mikor még megvan az előző, de már zajlik az új is.
Oké, azt is igyekszik az átlag ember rövid idő alatt elintézni, mihamarabb leválni a másikról.
De az utóbbi idők tapasztalatai alapján azt mondom, akkor is van egy kifutása a lelki leválásnak, ha a kapcsolat nem volt jó, ha más vágyad kevés volt, minthogy vége legyen.
Akar valaki lélekben még sok szállal kötődni, miközben másba szerelmes?
Akarja valaki hogy a szerelme máshoz legyen kötve bárhogy is?

Miért is őszinteség a cikk címe?
Mert ha másért hagysz el valakit, akkor az mindenképp csalás.
Az pedig hazugsággal jár.
Valakivel biztos nem vagy őszinte.
Képzeld el, hogy barátok, rokonok megkérdik: miért is jobb az új?
Te pedig válaszolsz, átgondolva, jól kivesézve az egészet.
Magyarul összehasonlítasz.
Szerencsés ez?
Semmiképp.

A hála üzemmód, azaz hálát adni azért amink van, egy pozitív életszemléletet eredményez.
A nap végén átgondolni hogy mi volt a nap legszebb pillanata, azzal jár, hogy keressük a JÓT a napunkban, legyen az akár annyi, hogy szép felhő volt az égen, és mosolyogtunk egyet.

Ha összehasonlítunk, akkor az egyiknek a jó, a másiknak a rossz tulajdonságaira gondolunk.
Ez mondjuk néha óhatatlanul előjön, nincs mit tenni.
Én is érzem minden pillanatban milyen szerencsés vagyok, és nem gondolok a múltra.
A jelen az enyém.
De pár életpercnyi összehasonlítás történt, akkor is, ha hamar elűztem.
Mégis jó látni a különbséget, és nem a két ember közt, hanem mondjuk a régi Én és a mostani Heni között.
Az érzésvilágomban, a lelkemben, a beszédemben, mindenben.

Szóval ha elkezdesz válaszolni arra, miért is jobb az, aki miatt elhagyod a régit, nem fogsz jól kijönni belőle.
Akinek válaszolsz azt semmiképp nem győzöd meg, és te is rosszul érzed magad, mert érzed: nem voltál meggyőző, szinte hazugnak érzed magad.
Aki kérdez, nem fogja felfogni amit te mondasz, nem azért mert buta lenne, hanem mert nem ő érzi.
Az a véleményem, hogy ha valami nem megy, szakítani kell.
Utána időt kell adni magunknak a gyógyulásra, leszakadásra, és utána kezdeni valami újba.
Persze, magamból indulok ki, de én csak azt látom, mi volt jó nekem.
Láttam olyat is, aki azért ragadt bele a rosszba, mert saját elmondása szerint képtelen egyedül meglenni. Egy percet sem. Inkább az utált kapcsolat. Gondolom egyszer eljut oda, hogy minden jobb ennél, még az egyedüllét is, de lehet hogy soha.

Receptek nincsenek, nekem valamivel több mint egy évig tartott a letisztulás, mesélte valaki, hogy 6 évig élt egyedül, magával és a gyerekeivel boldogan, míg a mostani férjével találkozott.

 Nem tartozik szorosan a témához:
A végén elmesélem a tegnapi nap legjobb pillanatát.
Ebből nekem az utóbbi hetekben jó sok van.
Mire végiggondolom, mikor volt a LEGJOBB, sok jó pillanatot vehetek át újra.
Közben jól érzem magam, mosolygok, emlékezek.

Álltam a váci Tesco-busz megállójában, vártam a buszt. Ez egy parkoló mellett van, ahová épp állt be egy figura, majdnem leszedve a felniről a gumit a padkával. Felkaptam a fejem a hangra, összenevettünk a parkolófiúval (akivel látásból ismerjük egymást, mindig váltunk pár felszínes szót), aki szólt, hogy a busz csak fél óra múlva jön, nyugodtan menjek árnyékba. Mondtam neki: engem nem zavar a nap, úgyis fúj a szél és reggel megfagytam, de köszi. Közben a Szerelmemmel írogattunk egymásnak, kifelé is mosolyogtam, befelé is mosolyogtam, a nap sütött, ott, akkor egyben volt minden.

Keress szépséget a napjaidban, akkor is ha beteg-boldogtalan-haldokló kapcsolatban élsz.
Vagy ha egyedül, és magányosnak érzed magad.
Ne keseregj, keress kiutat.
Kívülről minden kétféle.
Egyrészt míg nem vagy benne valamiben, nem tudhatod hogy milyen.
Félelmetes is az újdonság.
Illetve ha más életét nézed, akkor azt látsz belőle amit akarsz: szebbnek látod, mint amilyen, mert ilyen az emberi szem.
Azt, hogy belülről milyen, az egyrészt döntés.
Másrészt mindig kettőn áll a vásár, ha megengeded hogy uralkodjon rajtad valaki, akkor talán megszűnsz mint személy.

A seb amit folyton lekaparsz, mindig seb marad. Ha hagyod begyógyulni, ha nem piszkálod, akkor van esélye helyreállni.

"A keserű embernek rövid időn belül nem
maradnak vágyai. Sem élni, sem meghalni
nincs kedve – és ez a legnagyobb baj." Paulo
Coelho

2014. június 26., csütörtök

Mármegintcsütörtök

És holnap megint péntek.
Így van ez.
Az idő megy, felesleges nézni, nincs mit látni rajta.
Bár roppant érdekes, de elég elvont téma, van, megy, órán keresztül figyelhetjük, aztán ennyi.
Ja, és a következményeit is láthatjuk.
Ráncok, kopások, a vasfog nyomai.
Nem számítanak.
Holnap péntek...
Szép nap ez az utóbbi időben :)

Jó most ez a hó vége is.
Merthogy vége a naptárban a karikázott napoknak, Kira beiratkozott, és tényleg vége.
Lassan firkálhatjuk a júliust, bár nyár lévén annyi minden nem lesz.
Gondolom most.
De a lényeg: holnap péntek!...

Jó volt a mai nap.
Elmentem a zajos városba, hogy csendesedjen a lelkem.
Itthon hangzavar van, bennem is ha itthon vagyok, ha nem tudok elszabadulni akár fél órára erdőzni.
Szóval zajos város, csendes Heni.
Elintéztem mindent, zene szólt a fülemben, minden okés volt.
És akkor ismét: holnap péntek!!

Reggeltől kezdve jelezzük egymásnak majd: még hány óra.
Nem mintha a másik nem tudná, csak ez jóóóó.
Eleinte csak néha, majd ahogy megy a nap, óránként.
Mert jól esik :)
A mai nap pedig már nem is számít, mert mindjárt vége.
És tudjátok: holnap péntek :)))))))

Jó ez így.
Elmesélem, amit eddig talán nem.
Hogy kértem a nagy mindenségtől ezt az egészet.
A tavalyi év melléfogásai után, mikor is túlzottan részletekbe mentem, és minden elcsúszott, többé ilyet nem csináltam.
Csak annyi volt a kérésem, a behívásom, hogy olyan férfi legyen, akivel pont jók vagyunk egymás számára.
Nem kell ilyen vagy olyan, nem kell tökéletes, nekem jó legyen, és én neki.
A magunk tökéletlenségében.
Az eredmény megvan.
Holnap, pénteken látom ismét a maga teljességében.


Jajjdeszerelmesvagyok!!

2014. június 25., szerda

Felhő meg a többiek

Olyanok ezek a hangulatok, mint az időjárás.
Lehet nem írok semmi újat, sőt biztos.
Biztos vagy ezren leírták már, most akkor én is.

Időjárás.
Ha napos, akkor oké, tiszta a levegő.
Ha jönnek a felhők, nyomott a levegő, nedvességgel teli, nehéz lélegezni.
Illetve nehezebb.
Ilyenkor a test lassú üzemmódra vált.
A hangulatoknál is hasonló.
Felhők jönnek, mennek, nyomottság lehet, de minden felhő eloszlik.
A legfeketébb is, a kicsi pedig szinte ott sem volt :)
Minden felhő felett ott a Nap, ez tény.

"Amit érzel, az nem része a tényeknek" mondja a Buddhizmus.
Amit nyomott hangulatban érzel, az nem része a valóságodnak.
Szerintem az egyik legjobb felhőoszlató az, ha csak elcsendesedve kivárjuk a végét, és tudatosan elküldjük a nyomott gondolatokat, érzéseket.
Ebben segíthet egy illóolajos fürdő, fél óra szemlehunyás, a világ kizárása, még ha ez éber kóma is.
Régi tapasztalat, hogy ilyenkor könnyű ám belelovalni magunkat ebbe a hangulatba, könnyű a felhőt konstanssá tenni.
Ilyet tudatosan senki nem akarhat, bármennyire része az életnek a borús idő.

Nem mondtam újat, csak jól esett leírni.
Elfáradtam ma, jött egy felhő, eloszlott már.
A spanyolviasz nem az én találmányom, nem is láttam olyat.
Lehet nem is létezik.
Bár én nem csak azt hiszem el amit láttam már valaha.


A világ széles, szép, és az embereket is alapvetően jónak gondolom.
Az egyes ember általában jó, a csordaszellem szabadítja el a problémákat.
Mindenki hasonlítani akar arra, aki szerinte menő, még a menő is hasonlítani akar valakire.
Az egész csak piramisrendszerre épül.
Úgy fent, mint lent.
Piramisrendszer van a kémszervezeteknél (némelyiknél), piramisrendszer van a világ irányításában, és még a társadalomban is.
Mindenki felett áll valaki, akire hasonlítani akar.
Az alany csak a felette lévőt látja, az afölött lévőt nem.
A maga felett állót gondolja a végsőnek.

Persze most megint az jön, hogy én nem.
Akárhogy keresem a fejemben, nem tudok ilyet mondani, akit annyira menőnek gondolok, hogy olyan akarnék lenni.
Nem irigylem a szomszédom, a távoli ismerősöm, semelyik barátom, családtagom.
Vannak dolgok, amik tetszenek másoknál, és lehet egyszer én is megcsinálom, átalakítom az életem abba az irányba. De ez nem utánzás, ez csak a példa követése.
Esetemben jó példa, hisz nem valami beteg dologról van szó.


Azt semmiképp nem tudom elmondani, hogy jön az utolsó bekezdés a bejegyzés elejéhez, de valahogy idemászott.
Most azon gondolkodom, vajon kell-e mindenképp valami követendő példa.
Írtam ebben a témában, nem ezen a blogon, Etalon címmel.
Azt hiszem a példakövetésnél is ilyesmi lehet.
Virágos kertben az utca legszebb kertje az etalon, a követendő, küllemben olyasmi, amit el is tudok érni valami normál módon, és így tovább.

Sok mindenben megtaláltam azt, amit kerestem.
Korántsem vagyok az út végén, nem úgy élek ahogy akarok, sok mindent feladtam az elmúlt pár évben ami jó volt, de a görcsösségtől például sikeresen megszabadultam.
Vannak dolgok, amik jók ha megváltoztatjuk, de akkor sincs semmi, ha maradnak.
Például nem szakad le az ég ha mondjuk kristálycukor kerül a kávéba.

Vannak normál adagok mindenből, és vannak egészségtelen mennyiségek is.
Futásból is, cukorból is.

Azok a felhők a bejegyzés elejéről olyan messze vannak, mint mondjuk Afrika déli része....

Jól van ez így, ez lett belőle...

Tópart, gondolatmentesség

Úgy döntöttem, ma unalmas leszek.
Illetve nem döntöttem, csak van rajta sapka-nincs rajta sapka alapon írok.
Azaz írok akkor is, ha nincs érdekfeszítő témám.
Ma nincs rajtam sapka.
Agy-sapka.
Így most csak az életünkről írok.

Ma elborított a sok feladat, vagyis bele kellett húznom, hogy ebéd-posta-kenyér, azaz minden kész legyen.
Elfáradtam, leültem.
A gyerekek őrültek, már amelyik.
A nagyobb fiúk ki sem szállnak a telefonból, a kicsik témája is ilyesmi, pedig nem lehet egész nap ezzel foglalkozni.
Kevin könyörög a munkáért, amit telefonra válthat, mert az enyém az igazi, az kell neki. Én pedig csúnyán megdolgoztatom érte. Nem kell ám Twist Olivérre gondolni, sem bányamunkára. Postára megy, vásárolni megy, kutya vizet cserél, ilyesmik. és persze mosogat is.

Most csak úgy kifeküdnék valami vízpartra a Szerelmemmel, és semmit nem csinálnék. Nem érdekel hogy nem süt a nap, csak ne essen.
Az eső.
Nem a nap...
A többi nem számít.
Szeretnék leengedni.
Pár napig kikapcsolni a felelősséget, kötelességet.
De nem panaszkodom, szeretem az életem, nem cserélném el egy egyszerűbbért.
Csak pár napig kiszállnék belőle.

Unalmas vagyok?
Lehet.

Holnap megyünk Kirával a gimibe beiratkozni, nekem Vác túlsó felére is el kell mennem, valahogy nem várom túlzottan. Nincs kedvem, de meglesz a kiszakadás itthonról.
Fél napra.
Ügyintézéssel egybekötve.
Semmi vízpart.

Kicsit úgy érzem magam, mint mikor stressz alatt kell működnöm.
Jól megy, bírom a nyomás alatti munkát, de mikor vége, és leeresztek, akkor jön elő az, hogy mégsem volt ez olyan könnyű. Csak kikapcsoltam a félelmet, az aggódást, ilyeneket.
Tudjátok, mint a drogos, aki a szer ürülésekor kezd remegni.
Felpörgök ha gáz van, felpörgök ha sok a munka, letudom az egészet, és utána lazulok, remegek belül.
Olyasmire gondolok, mint mikor Kevin az ablakon kiugrást gyakorolta (játszott) és szétment a feje. Megoldottam doki nélkül, de utána mint akit fejbe vágtak.
Vagy mikor sok a munka hirtelen.
Vagy mikor tartósan stressz alatt élsz.
 Eddig szépen tartottam magam hónapok-évek óta, és most kezdek leengedni kicsit.
Azt gondolom ez normál reakció, bár tudom, nem mindenki ilyen.
Nekem normál reakció.
Mostanra nyugodt vagyok, működik minden.
A családi találkozástól még tartok, de azért helyt fogok állni. És igazából tudom: nincs mitől tartanom, bízhatok.

Vízpart....
Semmittevés...
Nulla gondolat...
Álmok.
Majd kisétálunk pár órára a Galga partra vagy a közeli horgásztó-partra hétvégén :)
Igen, ez jó lesz.


2014. június 24., kedd

Őszinte



Hazug embert hamarabb utolérik...
...tudjátok a folytatást.
Mint ahogy a ferdítés, nem hazugság-de nem is igaz is hamar kiderül.
Bár az utóbbit nem is nagyon értem. Mert valami vagy igaz, vagy nem.

Nem lehet kicsit szeretni.
Ha valakit csak egy dolog miatt szeretek, akkor az nem szeretet, az használás, kihasználás.
Ha nem kell belőle a "hiba", akkor az semmiképp nem szeretet.
A szeretés csak mindent vagy semmit alapon működik.

Nekem nagyon-nagyon tetszik az a nyíltság, őszinte megélés, ami nálunk van.
Nincsenek játszmák, célozgatások, fű alatti kérdések.
Kérdések vannak, válaszok vannak, érzelmek vannak.
Azt mondom vagy így, vagy sehogy.
Nem kell találgatni mi a baj, ha van, azt sem hogy mire gondol a másik, ha nem értjük elsőre.
Mert kérdezek, választ kapok.
Nem feltételezek.
Ő sem.
Ismerkedünk, nagyon fontos ez, hogy így legyen.

Ha most elcsúszna valami, az alapjaiban rengetné meg az egész majdani közös életet.
A titkok sosem örök életűek.
Mindig minden kiderül valahogy.
Még ha nem is szenzi az ember, akkor is sejti: ez vagy az nem stimmel teljesen.
Egy rebbenő tekintet, egy oldalra nézés, valami elárulja a ferdítést.
És mondom: ha nem is rögtön, de egyszer mindenképp beugrik: akkor, ott kamu volt a szöveg.
Apró jelek mindig vannak, és lehet nem is a tudatos elme jön rá, hanem a mélyben sejtjük meg csak. És érezhetően megváltozik az egész.
Korniss Mihálytól olvastam anno, hogy a csalást mindig tudja az, akit csalnak. Lehet nem tudatosan, de tudja. Mert szeret. Aki szeret, az érzi a másikat.
A csalás pedig nem feltétlen félreszex, csalásnak számít bármilyen ferdítés, hazugság is.

A hazugság mindkét félnek bajt okoz.
Testi tüneteket is, megmagyarázhatatlan idegességet, érthetetlennek tűnő reakciókat.
De ami érthetetlennek tűnik, az csak a tudatnak értelmezhetetlen, ha nincs felkészülve.


Fenntartom: nálunk nincs ilyesmi.
Viszont azt is fontosnak tartom, bizonyos dolgokról akkor kell beszélni, ha a másik megkérdi.
Olyan ez, mint a gyerekek szexuális felvilágosítása. Akkor kell amikor a gyerek tudni akarja, annyit elmondani, amennyit tudni akar.
A kapcsolatban is: amikor kérdez, mert érdekli, akkor, és annyit, amennyit be tud fogadni.
Nem kell ám nagy dolgokra gondolni, de szerintem aki élt már kapcsolatban, az tudja miről beszélek.
Így ha azt mondom nincsenek titkaim, azt úgy értem: mindent elmondtam amit tudni akartál, illetve amit nem is kellett kérdezni, mert olyan téma, amiről kérdés nélkül is beszélhetünk.

Az sem titok: nagyon szeretjük egymást.
És nagyon jónak tartom, hogy ezt bármennyiszer elmondhatjuk a másiknak, nem lesz sok, nem teher.

Azt gondolom azért  is ennyire szuper ez az egész a mi életünkben, mert első pillanattól kezdve nyíltak és őszinték vagyunk. Nem voltak játszmák, nincsenek fix dolgok, mármint hogy minek kell vagy nem kell történni első-második-harmadik randin, stb.
Ez az amiről beszélhetek amennyit akarok, nem lehet elmondani.
Ha megkérdezné valaki honnan tudom, csak annyit tudnék mondani: tudom, ennyi.
Nem játszunk, nincsenek hatalmi harcok, legyalulások.
Egyetlen taktikánk az őszinteség, mert a mából csak ez csinál holnapot!

2014. június 23., hétfő

Megengedem...

...magamnak, hogy szeressek, szerethető legyek.
Azt hiszem az egyik legfontosabb dolog a párkeresés útjain ennek átérzése, magunkévá tétele.
Amíg ez nincs meg, amíg rossz irányba van beállva a vevőrendszerünk, addig nem vesszük a jó hullámokat.
Úgy értem pl. ha FÉLEK hogy megcsalnak, akkor meg is fognak.
Mert erre a vételre álltam be.

A félelem vételt generál.
Más szóval bevonz.
Ha úgy gondolod hogy Te csak alacsony létformákkal vagy képes kommunikálni, viszonyt kialakítani, ez sem lesz másképp. Mert ha másféle, normálisabb szól hozzád, meg sem hallod.

Engem pl. ez tört le nagyon a társkeresőzés utolsó napjaiban.
Mert én jó felé álltam be, jól állítottam be a vételt, mégis olyanok találtak meg, akik nem érdekeltek volna soha.
Azon gondolkodtam, mi lehet a baj?
Holott csak türelem kellett, a megfelelő időpont kellett.

Egy hullámsávon egy adás jöhet csak be.

Érdekesek ezek a frekvenciák.
Beálltam egyre, leadtam a jelet, kiküldtem a kérést az űrbe, vártam a vételt.

Elsőre akik ott elkezdtek volna sugározni, csak zavart keltettek.
Aki ráállt volna, ott a "sors" szólt közbe.
Nagyon messziről szólt az adás, nem vettem rendesen a jelet.
Nem őt várta az adásom.
Akkor sem, ha egyébként más körülmények lehetett volna kapcsolódás.
Ha nem, akkor nem.
A frekvenciás nézőpont nem ismeri a "lehetett volna", "lehetne" szavak értelmét.
Egyértelműen csak az az adás szólalhat meg, aminek az a sáv a frekvenciája.
Pont.

Csak EGY ember van, aki a párom lehet az adott életszakaszban.
Amit elértem, amiért dolgoztam magamon.
Egy lelkiállapotért dolgoztam, egy sima és laza életszakaszért.
Ahol tudom, lesznek nehézségek, lesz fűszer rendesen, de ez a lényeg, nem?
Nem csak sóval-borssal főzünk, nem fekete-fehér az élet.

Visszatérve az elejére, az önkorlátozó hiedelmek nem méltóak az emberhez. Tudd mit akarsz, tudd hogy elérheted, tudd hogy JÁR Neked!
Nem kell korlátok közt élni.
Ma írtam le valahová: a társadalom szabályait ismerem, betartom, de nem érdekelnek.
Szeretem a logikát, de úgy vélem nem mindig van helye.
Hisz a társadalmi logika szerint én halott vagyok.
5 gyerekes, túlsúlyos egyedülálló, szülővel, egy rakat problémával, stb.
A társadalom rögzített véleménye sem érdekel.
Rám bizony nem vonatkozik, mert nem engedem meg magamnak, hogy befolyásoljon.
A sok kudarc megélése közben mondta a barátnőm, hogy a férfiak bizony ilyenek.
Az a kromoszóma teszi az egészet.
Nem akartam hinni, nem is hittem.
Minden olyanban hiszek inkább, ami jó, pár eltévedés nem fog eltéríteni az utamról.


A zeneválasztásról:
Ha sokat üt az élet, az életedben résztvevő emberek, akkor is kezdj magaddal valamit. Elsőnek például hagyd abba ennek engedését! Az erőszak addig "jár" neked, míg hagyod. Legyen az bármilyen erőszak. Sokféle sorsot láttam, sokféléről hallottam, és a reakciók, megélések mindig különbözőek. Amit egységesen tudok én mondani, az, amit itt ebben a bekezdésben leírtam.
Ne hagyd!
Keress segítséget, kérj tanácsot, tanulj, olvass, alkosd meg MAGAD.
Tudd mit akarsz az élettől, világtól.
Adj hálát azért amid már megvan ezekből, teremtsd meg a valóságod ahogy Neked jó.
Én csak ennyit mondhatok.
A halál messze van, ne csak vegetáljunk addig.

Ha minden napod ugyanolyan, ha minden nap ugyanazon az úton jársz, sosem fog semmi sem történni.
Mert csak ennyit engedtél meg.
Lépj ki a körforgásból, legyél transzverzális hullám, nem kell gyorsnak lenni, csak hatékonynak.
Földrengetőnek.

Én megengedtem magamnak EZT.
Ezt az életet, ezzel az emberrel.
Mert jár nekem.
Jár neki.
A többi nem is igazán számít.
Minden megoldható.

2014. június 22., vasárnap

Perfection

Sok szempontból újdonság volt a hétvége. Van itt valaki akivel minden szuper. HAZA jön ide, hétvégén ez az otthon.
Egyszer hét közben is ez lesz.
Most, vasárnap este ( még csak délután van basszus!!) nagyon rossz, de egyetértünk abban, hogy kellenek ezek a lépések, a lépcsőket nem ugorhatjuk át.
Végig kell lépdelni mindegyiken.
Ettől még kínlódás van Pesten is és itt is....

Gondoltuk könnyebb lesz mint múltkor, hisz az első igazi itteni hétvége volt akkor, most már a második. Na de a második még nem századik, nem lett könnyebb. Mert az elválás egyre rosszabb.

Oké, nem akarok nyafogni, hisz teljesen boldogok vagyunk, és végül is új hét jön, megint lesz péntek. A dolgom mindig sok, sosem unatkozom, ezért is hálás lehetek. Ettől még mindig nehéz :)))))

Mint orosz hősnő, álldogálnék a vonatállomáson, a kanyarban eltűnt vonat porát nézve, Ivánt várva vissza, de haza kell mennem.
Amúgy sem vagyok sem orosz, sem hősnő.
Átlagember, átlag minden.
Ivánt sem ismerek.

Itt a videó, mert tegnap nem töltöttem fel, nem volt kedvem. Nem a gépnél ülve töltjük a hétvégét, bár a bejegyzést az első beszélgetésünkről együtt tettük ki... Szóval a videó fél óra alatt készült, az akkor frappánsnak tűnő szövegek helyett ma már mást írnék, de nem változtattam :)

 


Olyan ez, mint Eszter versei. Szerinte (az ő szavaival élve) kurvaszarok,  de nekem mind tetszik. Talán másnak is tetszik majd a videónk :)))

Tudom persze, hogy ígérgetek, de esküszöm fogok mindenféle másról is írni, például arról, hogy tartom a véleményem: nincs egységes recept semmire.
Mint ahogy a főzésben is mindig változtatok valamit, az életben sem veszek át senkitől semmit egy az egyben. Beszélgettünk Imivel arról, hogy egyénileg úgy volt tökéletes a megismerkedés és az első találkozás, ahogy volt. Mert én ezen anno sokat gondolkodtam, vajon kell-e, lehet-e felállítani szabályt, miszerint a netes ismerkedésnél mikor kell vagy lehet találkozni elsőnek.
Volt ugye ilyen is, olyan is.
1 nap beszélgetés után (összesen 10-15 perc beszélgetésről van ám szó...), illetve három hetes levelezés, pár telefonbeszélgetés utáni is. Nos, egyik sem jött be (szerencsére), bár szerintem nem emiatt.
Ami nekünk bejött, az nem egy eltervezett találkozási időpont, azaz nem volt egyikünknél sem kőbe vésve, hogy ennyi vagy annyi idő után, hanem csináltuk ahogy jött. És elismerem azt is, ehhez bizony két ember kell. Ez nagyon fontos.
Talán ez az egyetlen receptem ami betartandó: addig keresni, amíg megleljük azt az egyet, akivel ennyire simán mennek a dolgok.
Aki egyetért, akivel egyetértek.
Akinek ha azt mondom a vasárnapra megbeszélt első randi előtti pénteken, hogy én bizony ma Pestre megyek és akár találkozhatunk is, akkor annyit mond csak: gyere! Alig várom hogy lássalak! Ha két percre, akkor az is tökéletes!
Az volt az első együtt töltött hétvége, azóta pedig mind az (ahh, már 3 hete...)

Meséltem ma Neki arról is, amikor Agykontroll tanfolyamra mentem, meg ezekről a dolgokról, és rögvest az jutott eszembe, ez alatt a tanfolyam óta eltelt 14 év alatt mekkora utat jártam be! És sosem gondoltam arra, a leginkább magam alatt sem, hogy rossz döntés volt elhagyni ezt vagy azt, hisz ha valakitől elválunk, elhagyjuk, akkor annak vége örökre. Annak biza oka volt. Nem vágytam vissza egyik életembe sem, soha.
Én tudok előre nézni, akkor is ha romok közt sétálok, és tudok építeni.
Tán ez is egy recept.
Bárhol vagy, ha szar, kezdj el járni, ne ülj le. Előbb-utóbb megoldod.

Nézegettük a régebbi képeim, és ugyan mindnél emlékszem hogy szomorú időszakok voltak, de mégis az életemet összességében  boldognak és jónak tartom.
Mert nem látok negatív dolgokat.
EZ az egyetlen járható út szerintem.
A többi csak a sallang.

A kicsik a kertben, míg Ő kaszál, én pedig meggyet eszegetek



2014. június 21., szombat

Szikra, csövesek, és az ATF, mint rejtély--azaz mindennek a kezdete

A kedzet.
Az origo.
Mindennek az eleje.
Az első lépés.

Dehogy!
Nem itt kezdődött.
Hisz hónapokkal ezelőtt álmodtam Róla.
Az álmot magát én kértem, hadd lássam a szerelmem. Szokott sikerülni, amit láthatok, azt meg szoktam álmodni. De ez a kellemessége mellett lehangoló álom is lehetett volna, hisz láttam,  érzések ébredtek, mert jó álom volt, de felkelve üres volt (lehetett volna) minden. Az érzéseket nem volt hová irányítani, csak madárkákként röpködtek körülöttem, és ennyi alapján akár vissza is zuhanhattam volna a pokolba.
De nem zuhantam, elindultam.
Arra gondoltam, oké, láttam, már csak a technikai részletek vannak hátra: találkoznunk kell. Amint a kinti világ kockái is beállnak a fogadó pozícióba, meglesz az is.
Tehát nem aggódtam.
Várakoztam, és igyekeztem nem gondolni az álomra.
El is felejtettem szépen, kábé egy hete jutott eszembe.
Vagy két hete?
Nem tudom már, nem is lényeges.

Azt hiszem eldönthetetlen, rejtélyes dolog az, mikor és hogyan kezdődik valami.
Én nem a földön járok, tudjátok, és nem is bánom.
Szeretem az élet misztikáját, tudom hogy minden megvan a sorskönyvünkben, és amit nem sikerül teljesíteni, azt visszakapjuk leckeként, életfeladatként.
Ríhatnánk, hogy ha ez ennyire jó és felemelő, miért nem jött előbb?
Hol voltál eddig szerelmem?!?
De nem.
Ez nem így működik.
EZ az élethelyzet, ez a szerelem ezek közt a körülmények közt indulhat el, tarthat abba az irányba amerre tart. Mindkettőnk életében ott vannak a téglák ahol kell, a korunk, helyzetünk most megfelelő.
És akkor a hosszas elő-bevezetés után kezdődik a bevezetés, amit követően a levelezésünk olvasható.

Volt a társkereső oldalon a szavazás, ahol 1-10-ig terjedő skálán pontot adhattunk az egyednek, mellé ilyenek: "szimpatikus" "te vagy az igazi" "tiszta-e a füled" (esküszöm nem emlékszem, nem használtam ezt a funkciót csak egyszer--aminek az eredménye a sok változás az életemben)
A pontok mellé pár sort küldött az automata, ami kikapcsolható volt, de erre nem figyeltem.
Ennek viszont az eredménye az alábbi levelezés, ami a minden kezdete volt :)))
Akkor is....
Én vagyok a normál szedésű betűhalmaz, Imi a dőlt betűs.
Néhol nem feltétlen időrendben van, de egy levélben válaszoltunk meg több levélben írt/kérdezett dolgot, figyelni kell rá, de összerakható.

Ohh, elfelejtettem volna...
A bemutatkozó oldalam is teljesen fedte azt, amit éreztem, hogy mindent vagy semmit,  én biza magamat adom. És sajnos nem emlékszem, csak pár dologra. A többit nagyjából, lényegében írom, a mostani szavaimmal:

Nem árulok zsákbamacskát, azt hiszem negyvenen túl már a legtöbben rendelkezünk pár gyerekkel. A különbség a számukban, illetve vele él/nem vele él státuszban jelenik meg.
Velem élnek, öten vannak.
A humor szerintem az élet egyik alapja, én magam humoros vagyok, bár nem poénkodom állandóan.
Azt még el kell mondjam nem vagyok sem karcsú, sem egyéb módon extra.
Csak a magam szemében tűnök néha többnek, egyébként teljesen átlagos lehetek.

Plusz a közlekedési eszközöknél a kerékpár mellett kipipáltam a repülőgépet is.

És akkor az első levelezés, ami az általam küldött szimpi kártyával és a mellé csatolt automata üzenettel kezdődött. Még annyi: akkor mikor az utolsó poénos-társkeresős bejegyzést írtam az előző blogra, akkor találkoztam Imi adatlapjával, és mivel szimpi volt, küldtem neki egy ilyen kártyát.

A levelezés:

Szia!

Bízom benne, hogy a szimpátia kölcsönös. Olvashatom nemsokára a soraidat?

Heni

Szia Heni :)

Köszönöm leveled,köszönöm szavazatodat,nagyra értékelem.
Érdekes olvasni soraid/gondolataid.Remélem,így már negyvenen túl,(én lennék az :) ) kinek nincs még gyereke/gyerekei azért az még labdába rúg Nálad.? :)
(azért az a story ,(mármint az, hogy nincs gyerek) megér egy misét,az biztos :) )
Pár szót rólam,mert a "kirakatba" azért nem teszünk közszemlére mindent :) .....
** éves vagyok,**en lakom egy szép kis lakásban,és nem,nem anyukával...ugyan már... :) Dolgozom,de nem vagyok munkamániás,számomra az egy sci-fi történet lenne :)))). Azt én magam is elmondhatom,hogy,(egy kedves hölgy után szabadon :)
"Egyébként teljesen átlagos ember lehetek, a magam szemében tűnök csak másnak, többnek. "

Persze,mint minden ez is árnyalt kép,mert a nehéz napokon,mikor az ember csak azért kell fel mert kötelességei vannak ,nem tűnök még saját szememben sem csak vagy 140 cm nek.... :)))
Egyébiránt,az alapadatok igazak,a fotók nem fotóshopoltak :)) bár így egymás között mondva,volna vele munka vagy egy év :))))) ,rendszeresen sportolok,hétvégén szeretek kimozdulni,programot csinálni,hétköznap erre egyszerűen nincs mód/idő.
A nagybetűs társat keresem,minden tekintetben,a közösséghez,családhoz tartozás nagyon fontos nekem,így azt keresem,de nem is az a legjobb "megfogalmazás",,a vágyam.
"Nem vagyok magányos"...(már megint Tőled idézek :)) )ez rám is igaz,de én nagyon "keresem"az igazit.
Elsőre ennyit írnák,remélem nem rémisztettek meg gondolataim :))),és igen....a szimpátia kölcsönös...:)))
Szép napot Neked,szia

Imi

Szia Imi!

A szavazat mellé a pár sort az automata küldte, nem kapcsoltam ki, bocs hogy nem a saját szavaimmal kaptál tőlem levelet :)
Igazából nekem mindegy van-e a férfinak gyereke, de ha úgy alakul a misét meghallgatom szívesen.
Most jön a vicces rész, én kertes házban lakom, Pest megyében, és velem lakik az anyukám pár éve. Szóval nem én lakom nála, hanem fordítva, de összességében egy szülővel és 5 gyerekkel élek :)
Képzeld tavaly idefialt egy macska, a gyerekek örömére, úgyhogy rendes egyedülálló vénasszonyhoz illően macskák is vannak.
Én itthon dolgozom, főállású anyaság mellett gyógytermékekkel foglalkozom, amiket én készítek.
Én a társkereséssel úgy vagyok, hogy elsőre is totál őszintén állok hozzá, ezt várom a partnertől is, mert sokkal hamarabb kiderül ha valami nem stimmel :)

Ó, és életben én is sokkal rondább és kövérebb vagyok, pedig nem photoshoppoltam :)
Szép estét!

Heni

Szia Heni

Még szerencse,hogy "öreganyámnak" szólítottalak..... :)))))))
De lehetünk ebben a "mesében", Mi,a Jancsi & Juliska,????? :))))) Egy idő,és térugrással,kvázi egy csavarral,kiiktatnánk a farkast (mármint én :) ),és a mézeskalács házikóban (nyami ) élő,egy icike-picike politikai korrektségtől mentes vassorú nagyanyót (te??) és megpróbálnánk a kerek erdőből KÉZEN FOGVA, EGYÜTT elsétálni. :))))))))))))))))))))))))))))))))))
Bocs hogy ráírtam oldaladra,tényleg azt hittem saját szavaid..
Nem is kell fotóshopolni a fotódat!!!Eléggé vonzó vagy

Csak poénkodtam az előbb,ne vedd ám komolyan!
De ha terhellek,kéretlenül :))))
Mert ha Heni így gondolkozik,hogy:"a manóba,ez a tag betört hozzám,bánja kánya megnézzük ki ő,de semmi komoly"akkor ám megmondhatod nyugodtan,semmi gond!Tényleg!
Szia Heni :)


És mivel foglalkozol?
Egyébként.
Mikor nem meséket költesz át, vagy negyvenes, macskás vénasszonyokkal levelezel.
Van-e repülőgéped? Helikopter?
Egy árva sárkányrepülő?
Mert ezek nélkül, azt kell mondjam...

Ja, látom super mario, akkor csövekkel foglalkozol.
Értem.
Hol vannak a csövek?

Mein Gott,az első NŐ,tényleg az első,ki tudja ,mi az a "super mario" :)))))))))))))))))))))))))))))))

Egy egész flottám van ám,a Pan Am nek én vagyok az örököse :))))
Mint nagyon figyelmesen észrevetted,csőszerelő lennék. Azt mondják,mások,lehettem volna az uj Albert Schweitzer, de nem, nem.....nekem a kaland kellett,.......megkaptam.....csőstől..... :))))))
Amúgy észrevettem ám, hogy kegyed kerékpárral és repülővel jár.......
Hát......akinek fusssssssa...... :))))))

Természetesen!!!!!!!!!!!!!!! minden mindenröl el lesz mondva,legbelső félelmeink,sikereink,de nem most....most nem... :)
A káderezés nagyon jól csinálod, finoman, szinte észrevehetetlenül,színtiszta NSA ügynök :))))))))))))))))))))))))
Most a most van,a felfedezés öröme, az előlegezett,"nászút", nász és út nélkül :)))))))
Komolyra fordítva.....Semmi különös, napi rutin, szerelgetünk, semmi érdekes.... 

Pontosan. Alább nem is adom. Legyen legalább annyid mint nekem.
Bringa, repülő.
A kémes sztorikat szeretem, NSA, CIA, a kedvenceim :)))
De nem tanulok kémnek.
És sokat marioztam, még a régi P2 géppel.
Ó, az első gyes időszaka! Milyen rég volt!
Egy igazi csöves!!
Még sosem találkoztam eggyel sem.


De ez hazugság, mert ismerek csőszerelőket, hisz házam van, csövek is vannak.
És még csövet is láttam, pont tegnap szedtem szét egyet :)))
Kezd érdekes lenni a beszélgetés, köszi, mindenképp színesebb lett a nap :))

Ja ,látom kegyed azért valamilyen szinten vonzódik (jó szó ez erre,na majd meglátjuk)
a repüléshez,ezért egy ,nem tudom helyesen leírni,így fonetikusan megoldom,
bándzsidzsámping ugrással egybekötött első randi?????:::::jöhet....????????


Schweitzer? Melyik is az?
Valami kórháza volt és orvos is volt.
És nem szerette az atombombát.
Melyik lennél te?
Orvos, vagy atomellenes?
Nobel díjas?

Jézusom,ha megmondod mi is az a "ATF" hát rögtön lemegyek hídba,és meghajolok előtted :))))

Nem, köszi, a repülésnél valami szilárd talaj legyen a lábam alatt. Repülő padlója tökéletes, vagy helikopteré, és azt sem szeretem ha az arcom a szélben eldeformálódik. Így a hőlégballon sem az én asztalom :))

nem mondom meg, de a gugliból profin kikeresem

Az ATF jelentése Automatic Transmission Fluid, magyarán automata váltó olaj
Erre gondolsz?

Na sorban :)))))
Ha tudtad volna elsőre :))),akkor te egy álnév alatti férfi vagy,így köszike :))))hogy nem tudtad :))) (ATF=Alkohol,Tobaco,& fire gun agency)
Mr Google az ember legjobb barátja,okosabb mint egy ötödikes :))))
A hőlégballonban nem deformálódik el az ember arca... nem megy olyan gyorsan....
....bocsi..... :))))))))
Schweitzer az orvos volt Afrikában,ott gyógyított....
Atom jöhet,de a Nobel pénzdíj még jobban :)))))

majdnem talált.... :)))))))))))) (atf)
De most már hagyjuk ezt a q...... atf et :)))))))))

Na várj. Most már akkor tudom. Innen kezdve férfi lennék?
Jól van, a hőlégballonban nem lobog a szám, és talaj is van a lábam alatt, mégsem :))
Az biztos hogy nem tudok mindent, nem is akarok, de néha úgy beszélek mintha tudnék :)
Mára búcsúzom, pizsama idő van, pihenni kell, öreg vagyok, kedden koncertre megyek, előre alszom. Meg utána három napig :)
Szép estét

szia :)))) 


--------------------------

Nos, nekünk ez történelem (ami csak a múltidejét jelzi, de nagyon jó visszaolvasni, emlékezni, felidézni), ezután máshol beszélgettünk, pár nap múlva szinte folyamatosan (mikor ráérünk az egyéb teendőktől), és azóta is tart ez.

2014. június 20., péntek

40

Nem írtam ám a szülinapomról.
Most sem arról fogok.

Tudom, előtte párszor említettem hogy lesz, talán valami fordulópont lesz, nem tudom, csak kószán érzem.
Azt hiszem a változások nem olyanok, hogy dátumra fixen mondjuk a 40. szülinapon történnek, inkább csak köthető hozzá valamiért.
Talán semmiért.
Csak nekem.
Előtte vagy utána pár hónappal, héttel, de mi ahhoz kötjük. Hisz ez nagy esemény, valahol semmi, hisz csak egy szám, nem valami dicsőség, nem tettem semmit amitől kiemelkedne a 39 és a 41 közül, de nekem jelent valamit.
Én nagyon szeretek 40 éves lenni!!!
Oké, mondhatjátok hogy bejött, persze hogy boldog vagyok, de ez így nem teljesen fed mindent. Boldog vagyok, mert ÉN vagyok, mert örülök annak aki lettem mostanra, szóval jó minden.
A szerelem a hab a tortán, az az a dolog, amitől nem csak jó az élet, hanem fullos.

Képzeljétek: mikor kamasz voltam azt gondoltam negyvennek lenni ciki. És sosem leszek annyi, inkább meghalok. Az már öreg!! Nyanya.
Meg kell mondjam, bár sejtitek: nem igaz!
Negyven évesen szerelmesnek lenni valami csodás, felemelő és szépséges érzés, élmény!

Amúgy péntek van, még pont 4 és fél óra és viszontlátjuk egymást, és ezek az utolsó órák-percek nagyon lassan telnek.
Vánszorognak.
:))))))

Így aztán bocsi hogy megint ezzel jöttem :)

2014. június 19., csütörtök

Karma (?)

Képzeljük el: atomkatasztrófa után elnéptelenedik a Föld, űrbázison él tovább az emberiség maradéka. Majd mikor véglegesen fogy a levegő, az élelem, egy adag embert ledobnak a Földre, bűnözőket, hogy kiderüljön, lehet-e már lent élni.
Ők kialakítanak tábort, harcolnak a helyi vadember-félékkel, és várják a megmentőt fentről.
Eszükbe nem jut odébb állni, másfajta élet után nézni, eleve feltételezik hogy ennyi az egész, máshol sem jobb.

Ez egy létező sorozat, most fut külföldön, 'The 100' címen.
Ami miatt irkálok róla, az pont az utolsó két sor, amit fentebb írtam.

Az ember ugyanis nagyjából ilyen.
Sokszor feltettem már a kérdést magamnak, hogy aki élhetetlen körülmények közé születik, miért nem megy máshová?
Hagyjuk a sors kérdést, hogy ott kell élnie, oda köti a karma, mindegy.
Engem az érdekel, hogy hová lett az emberekből a változtatás iránti készség, a saját sorsuknak megjavítására irányuló hajlam?
Miért maradnak romboló kapcsolatokban, miért nem akarnak kitörni embertelen körülmények közül?
Hisz egyrészt ott a karma, de szerintem a döntések a mieink- nincs kőbe vésve semmi, nem kell fejet hajtani, nem kell beletörődni a rosszba, mindig lehet másként alakítani. Még ha nem is gyorsan, de lépésenként, apránként. Csak az elhatározás kell, és a kitartás.
Ez sokszor nehéz, elismerem.

Visszatérve a sorozatra, most néztem egy részt, és azon kezdtem gondolkodni, minek építettek ott? Miért nem indulnak felfedezni a Földet? Miért gondolják, hogy mindenhol ugyanolyan?
Lehet hogy egész komoly új civilizáció van már, nekik csak meg kellene találni. Nem vesződni a táborral, harcolni a vademberekkel, hanem valami szebbet felfedezni.

Nem akarok senkit bántani, nem leszólni akarom az emberiséget, hisz nem ismerek mindenkit.
Tudom, sokan megteszik azt, ami itt a lényeg ebben a pár sorban: kitörnek.
Van aki viszont egy életen át vergődik ugyanabban.
Miért?
Pont olyan rejtély, mint a szerelem.
Mi indít el két lelket egymás felé?
Mitől jön el a pillanat, ami mindent meghatároz a jövőjük szempontjából?
Olyan kérdések ezek, amikre nem akarom tudni a választ, mert az nagyon lekicsinyítené az egészet, és a sok vizsgálattól pont a lényeg veszne el.
Szóval nem érdekel.
Mármint a szerelem rejtélye.
Hogy sok ember miért ül meg a szarban, az érdekel.
Még mindig.
De nincs válasz, nem is lesz szerintem.
Maradok a karmánál, sorsnál, azzal legalább meg tudom magyarázni.


Véletlenek?

Valahogy úgy érzem sokat tenni nem tudok.
Persze ez nem igaz, ráadásul tennék is.
Mert mikor EZ van ami nálam/nálunk, mikor minden csilingel és szép, akkor mindenkit így szeretnénk látni. Mesélnék estig-reggelig, mit hogy csináltam, mit raktam helyre a gondolataim közt, mi volt az a pont amiről úgy gondoltam a pokol feneke, innen felfelé visz az út, de mindezt kevésnek gondolom.
Mert ez a MI sztorink.
Nem vagyunk egyformák.
A sorsunk sem az.

Mondhatom hogy van remény, társkeresőzzetek, tisztuljatok, rakjatok rendet itt vagy ott, de azt hiszem még mindig, ez csak a MI utunk volt.

Másnak más fog bejönni, azt hiszem az, hogy ez sikerült, annak az eredménye, hogy egyrészt fatalistaként állíthatom: itt volt az ideje, önsajnálóként azt mondhatom: pont eleget szenvedtem ahhoz, hogy megkapjam, logikusként pedig azt mondom: pont minden egyben volt ahhoz, hogy megtörténjen. Minden kocka a helyén, minden sorskavics a megfelelőre csiszolódva, egymáshoz illően várta hogy MI egy helyen legyünk egy időben.

Nincs recept, csak egy esemény van.
Arról tudok mesélni, arra tudunk visszaemlékezni, mert szeretjük újraolvasni az első levelezéseket.
Felidézni azt a nyíló virágot, melyet azóta is ápolunk, locsolgatunk.
Ami a kezdeti rügyfakadásból csodás, illatos, szépséges növénnyé serdült mostanra.
Személyes gondolatokkal tarkítani az írott beszélgetést, mi volt egy-egy mondat mögött, mikor volt NEKI az áttörés, mikor volt nekem.
Ennyit tehetek, mesélhetek.

Nem tudok senkinek receptet adni, meghallgatni tudok, beszélgetni tudok, mert az jó, az segíthet.
Nekem is segítettek.

Evelynről írtam már pár sort, el szeretnék jutni hozzá, eljön majd az ideje annak is.
Sokat beszélgettünk, mármint ritkán, de akkor aránylag sokat.
Ő mesélt nekem sokat az Ő szerelméről, férjéről, megismerkedésük történetéről.
Illetve nem tudom hol és hogyan találkoztak, de azt igen, mi minden vezetett addig, hogy életre szóló kapocs legyen két ember között. Milyen döntések, tisztulási folyamatok és fájdalmak zajlottak le ehhez.

Tudjátok én sokáig azt hittem kiégtem teljesen. Azt hittem, nem tudok szerelmes lenni, nem tudom érezni EZT amit most. Mert az a sok év kiölte belőlem. Mert ugyan most is a telefon a legfontosabb tárgyam ha Ő nincs itt, de ez az én döntésem. A mi döntésünk. A telefon most nem egy póráz, nem rabságot jelent, hanem kapcsot. Mikor rablánc volt, az gyilkolt. De szerencsére a lélek sebei is begyógyulnak, nem haltam meg, nagyon is élek!

Sokáig azt hittem, ha ennyire nem megy ez, akkor felkészülök az egyedüllétre, bár érzem nem arra teremtődtem, de ha így lesz mégis, akkor majd boldog leszek egyedül. Én megtaláltam magamban azt, ahol tudok kapcsolódni egy magasabb világhoz, a természethez, aminek a része vagyok. Nem akarom túl lilulni, nem recept ez sem, ez én vagyok.
Inkább azt akarom mondani ezzel, hogy ne adja fel senki, de ne másokat próbáljon követni. Saját magunk kitanulása, megismerése, formálgatása fog sikert hozni.
Akkor se add fel, ha reményvesztett vagy, ne add fel, mert ember vagy, remény és esély mindig van, percek alatt átalakulhat egy egész élet!
EZ történt velünk is.

Azt hiszem pár olyan gondolatot tudok hozzátenni, ami személyes élményeket is takar, mégis közhelyes lehet.
- aki elmegy, annak nem itt van a helye
- akivel nehéz, fájdalmas, energiarabló: nem a miénk
- akivel nem találkoznak a célok: nem a miénk
- akinek csak egy szelet kell belőlünk, nem kell neki a rosszabb oldal, félredob ha épp nem ér rá, stb., az nem szeret, nem a miénk.

Amikor kész vagy az IGAZIra, akkor a sorsod nem enged más mellett lehorgonyozni. Akkor nem fogod érezni a csilingelést, nem lesz nyugis a randi, lesznek apró akadályok, furán fog viselkedni, szinte taszít el magától, még ha nem is ezt mondja. Esetleg megbánt, mert nem tud elküldeni, azt akarja Te menj el. Ne feledd: ezek nem Rólad szólnak, hanem arról az emberről, illetve  a sors akadályairól.
Mert Te kész vagy, de nem LÁTSZ. Mindenkiről hiheted Ő az, de épp ezért vannak a véletlenek, hogy megmutassák: tévedsz vagy igazat érzel.

2014. június 18., szerda

Csivitelés

A gyerekeim a legszuperebbek.
20 perc nekik a gépnél:
- kibontva egy megcímzett, leragasztott boríték
- a ragasztás helyett van rajta egy rágó
- rajzszögek vannak szórva mindenhová az asztalon (földön nem néztem, majd a lábam szól)
- és persze a rend

Most már a telefonom nem pálya, mert hazahoztam a szervízből egy régi okostelcsit, ami mindenre jó, csak telefonálásra nem. Sebaj, játszanak rajta, engem hagynak az enyémmel: tiszta nyereség.

Én azt hiszem a gépnél fogom megváltani a világot.
Egyszer.
Most még hadd tobzódjon a bűnben.

Jeee, az asztalon hagyott korty kávémban ismeretlen eredetű izé lelődött, persze a szám által. Nem akarom tudni mit köptem ki...

Leülök, írok.
Hívnak, beszélek.
Írnak, válaszolok.
Köz-élet.
Holott ezek a napok most már a várakozás napjai, várom a pénteket, a mostanit, legközelebb a következőt.
Igaz, aktívan várok, nem úgy mint egy Csehov hősnő, 100 oldalon keresztül bámulva ki az ablakon, hímezgetés közben, Iván délceg alakjáról álmodozva.
Nem.
Én karbantartom az életünket, lefoglalom magam.
Jó ez így.
Holnap függönymosás.
Csehovosan.
Minden oldalról.

Nem voltam Scorpions koncerten. Nem érdekelt, a Maiden után eldöntöttem: nem kell ez nekem. De ma reggel hallgattuk, és akkor meg kicsit bántam.
Annyira nagyon nem, inkább a gyerek volt, aki nem kapott meg valamit ami nem is kell annyira.
Mármint a Heni-gyerek.

Kira mai szövege:
tampon reklám megy a tv-ben.
- Szabolcs, sosem gondolkodtál mire való a tampon?
- Nem.
- Orrba, vérzés esetén, be kell dugni. Tudod: o.b.: orrba b*tak.

Bevallom, gondolkodtam már az o.b. rövidítésen, ez a verzió kimaradt.
Fejlődnöm kell.

Zárom soraim, remélem mindenki jól van, hétvégén jövünk a megismerkedésünk első soraival, már annak akit érdekel még ez a szépséges szerelem (minket igen...), és zenei fotó-klipet is szánunk a közönség elé.

Good night for everyone, bye!

Született június 2.-án



Ezt a bejegyzést az előző Diliházban hagytam, mint piszkozatot, nem feltétlen akartam megjelentetni. Legalábbis akkor. A másik hasonló utáni napon írtam, aznap este kezdődött a beszélgetésünk Imivel, ami mára már folytonos mosolygásra késztet, kicsit (nagyon) mássá tette a világot, én akkor töröltem magam, nem okozott már vicces pillanatokat sem a társkeresőzés. De most rendbe szedve az előző blogot néztem, talán van benne tanulság is, nem csak a poénok. Változás nélkül adom közre, illetve dobom ki a köztudatba, ahogy mondani szoktam, és amit Ő imád :)


Folytatom, ahogy jön és eszembe jut.

Elvárás rovat, benne annak felsorolása, milyen legyen, milyen lehet a partner.

Dohányozhat-e? Lehetőségek: igen, nem, alkalmanként.

Nos, van ahol az utolsó van kijelölve, ez az ami kérdéseket vet fel.

Te mondod meg, milyen gyakran? Milyen alkalmakkor megbocsátható? Ha cigiszagú a lehelet, nem mindegy hány cigitől az?

Szia kedves ismeretlen! Vidám természetű, családcentrikus, már-már túlzottan rendszerető ember vagyok.

Az utolsó mondat menekülésre késztetne... ha tetszene amúgy-de nem.

Egy tevén ülő öreg arab nő képével:

Bonyolult vagyok de elfogadható nekem az vagy akivel találkozok szeretem ha valaki laza és vállalja magát én is ezt teszem Legalább nagybetűvel kezdte a mondatot. A vesszőket ő sem szereti. Pedig más értelmet ad a mondatnak, lássuk be.

Köszönöm , jól vagyok ! :-))) A személyes találkozás híve , mint aszt már annyian leírták itt!Tömören : semmi eksztra , humor , sok mosoly és kitartás ! :-))) Az a fránya helyesírás, már megint...

Rövid, tömör bemutatkozás, de mindent megtudunk belőle. Egy élet története van benne:

Vendéglátó iparban dolgozom szabadnapom ezért nem mindig hétvégére esik. Igen, ennyi, szó nem esik hobbiról, elvárásról, valami személyesebbről. Minek is?

Megint egy gondolatébresztő:

Szeretnék egy normális kapcsolatot egy normális nővel

Mi a normális neked? Szerintem én az vagyok, és a többiek bolondok, mások szerint én vagyok dilis. Akkor most? Minek tartsam magam? Bezzeg ha nekiállok kivesézni a dolgokat, akkor lila bölcsész leszek! Pedig a közelében sem jártam soha!


Sokat volt róla szó, megint előkerült a téma: keresik a magányos hajósok azt, aki elvezeti a hajójukat.

Értsd: hajó van, evező nincs, ami nézőpont kérdése. Mármint az, hogy kell-e egyedül maximálisnak lenni? MINDENT ugyan nem lehet egyedül véghezvinni, de a boldogságnak meg kell lenni így is.

Ez nem szabad hogy másoktól függjön, mert amíg kívülről találjuk csak meg, addig gyakorlatilag meztelenek vagyunk enélkül. Mindenkiben ott a mag, a belső érték, ami lassan elég elcsépelt szóösszetétel, de ne a tucat nőmagazinok legyenek az alap infóforrás! Gondolkodni, őszintének lenni magunkkal is, kérdéseket feltenni, elengedni a szélben, meghallani a válaszokat, így építve lassan magunkat. Ez az ars poetica ami bevált, másnak más válik be, így talán felesleges is volt mindezt leírnom.

Mert van fa, ami nem él támasz nélkül, van ami a legnagyobb viharban sem roppan meg.




A hibát nem vállaló férfiak (és bizonyára nők is, de azt én nem látom, nem nézem), akik közül sokan megírják: elhagytak, megcsaltak, stb. Értékrendek vannak, a másoktól elvárt viselkedési forma sokszor eltér az önmagadtól elvárttól, a partnertől várt dolgokat sokszor a férfi nem adja meg, eltorzult nemi szerepekben cikázva éli a társas életet.

Szerintem pedig nincs női és férfi munka, aki jobban tudja vagy épp ráér az megcsinálja-ha sürgős. Azt hiszem ha szeretet van, ez mind nem számít. Azt hiszem nem leszek férfi a kalapácstól, a férfi sem lesz nő a fakanáltól.

Továbbmegyek-visszakanyarodok:

Azt kapod, amit adsz.

Lehet másképp, más formában, de a mondandó lényege ugyanaz.

Ha elhagynak, magad is elhagytad.

Ha hazudsz, akár magadnak, akár másnak, neked is fognak. Mások.

Ha megcsalnak?

Valahol magad csalod meg.

Nem vagy őszinte magaddal, ez is egy öncsalás.

Az egyik kedvenc íróm legjobb életbölcsessége, ami tényleg mindenre igaz, nem találtam még kivételt:
Minden fájdalom figyelmetlenség következménye.
Nem részletezem, gondolkodj.
Keress példákat, keress ellenpéldákat.
Nekem nem sikerült helyét megálló ellenpéldát találni.
Minden visszavezethető ide.
A figyelmetlenséghez.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a velünk történt dolgokért, fájó, rossz dolgokért felelőssé tehetünk másokat, de felesleges. Mindig magunkba kell elsőnek nézni, hisz ha velem történt, azért felelős vagyok.

Az pedig hogy ki miért keres társat, sokszor fura.

Van akinek házvezetőnő kell, mert besokallt a "női" munkától.

Ha gyereket is nevel, amellé keres valami nevelőnő félét, aki főz és szexel is.

Van aki lakhatást keres, van aki a vacsoraszámla kifizetőjét.

Van aki utazópartnert, van aki a mozikhoz, színházhoz partnert. Ha jó a csaj, marad állandóra, ha kevésbé, akkor jöhet a következő, van annyi mint égen a csillag.

Nem érdekel a sok magányos hajós sem, aki sikít a magánytól, mert én nem egy támasz akarok lenni, ami/aki nélkül eldől az illető, hanem egyenrangú partner.


nos, én nem is foglalkozom olyanokkal, akikben nem fog meg semmi. Épp ezért okoz sok agyalást, hogy mégis mi kell nekem? Miért nem jó ez vagy az, ha olyan kedves és egyben van minden, mármint papíron? Mert eldöntöttem valamit, ami alá nem megyek, és ha nem érzem legbelül hogy EZ lehet az, akkor nem is érdekel. Nekem nem kell szerelő-házkarbantartó, nem kell mozi vagy koncertpartner, és nem kell ágymelegítő sem. Másokra is gondolnom kell, márpedig ha anya boldogtalan, akkor a gyerek is az. Így nekem önmagam megismerése és az örömök megtalálása az egyedüllétben volt a fontos, ez megvan, így lehet kifelé nyitni.

Ennyit rólam

2014. június 17., kedd

Inspiráció

Inspirál az a zeller a zöldségrekeszben, egyek ebédre salátát, hagyjam a paprikás krumplit az ifjabbaknak.
Nekem nem kell.
Inspirál a környezetem, a történéseim, hogy írjak.
Sokféle inspiráció van, ki hogy fogja fel.
Ott a jégsaláta, uborka, némi sajt hogy fehérjebevitel is legyen, ha már ilyen kevés étel fogy részemről, akkor annak legyen értelme.
Azt gondolom, még 20-30 kiló eltűnéséig nem kell aggódnom, csak figyelnem hogy vitamin és ásványbevitel is legyen.
No azért nem fogok köveket nyalogatni.

Jó száraz ez a mostani saláta, pedig kétféle olaj is van rajta.
De öntet nincs.
Nem baj, ez is kell, ráadásul mire kész lett jóllaktam egy falat sörretekkel.
Persze, mert közben a szobából kidörmögött Barry White hangja:
"I never, never, never gonna quit"
Nos, én sem.
Csinálom az ebédem, pirítom a kenyeret, pucolom a fokhagymát.
Valaki majdcsak megeszi.
Jól neveltek a gyerekek, nem kell a kutyának adni a tavaszi salátákat sem.

Ülök már a gépemnél, egy marék saláta csak lement.
Olyan írós lehetek, ahogy két sor között kinyitom az üveget, és meghúzom.... a vizet.
Nem bogaraim, nem iszom ütősebbet.
Barry még mindig itt dalolászik:
"I'll love you day and night
I'm with you wrong or right
I'll keep you satisfied
'Cause satisfaction's guaranteed"


Szétnézek, minden ugyanolyan körülöttem, mégis teljesen más. Én változtam, én látom másképp a világot. Fókuszt váltottam, lekicsinyültek az eddig nagy dolgok, halkultak a világ hangjai.

"No more reality"
Még mindig Barry.
Tudja ám mit beszél.
Úgy érzem szeret engem a világ, jóban vagyok magammal és az univerzummal.
Más a realitás határa, más minden.
Gyorsak az emberek, én lassú vagyok.
Kedves vagyok a világgal, mosolygok mindenkire, mindez magától jön.
Úgy gondolom aki hagyja, annak bejöhet az élet.
Nekem bejött.

Nem hagytam a logikának hogy legyőzze az álmaim.
Nem hagytam a falaknak hogy eltakarják a valóságot.
Nem hagytam, hogy a világ hangjai, melyek azt sugallják halott vagyok, hogy a tudatomba ivódjanak.

"Minden most kezdődik el,
ahogy dobban a szíved"

Concerto

Örülök hogy gyülekezünk, minden egyes új feliratkozónak és face kedvelőnek nagyon örülök ám :))

Nem írtam Nektek a koncertről.
Egyrészt valahogy nem adta az élményt amire számítottam, és nincs már bennem az, ami írásra sarkallt volna. De kezdem az elején.
Ezerszer említett dolog: a rock zene közel áll hozzám, szeretem a koncerteket, tavaly nagyon vágytam rá, meg is kaptam. Óriási katarzis volt.
Ákost nagyon szeretem.
Zeneileg.
Azért tuti nem mennék hozzá.
De a lényeg nem ez.
A koncert előtt ismertem kábé 20 számát, mármint valamivel talán többet, de az újabbak közül, illetve a nem rádiósok közül keveset. A koncert előtt két nappal pakoltam gépre, és hallgattam sokat.
És nem meglepő módon nagyon sok új kedvencem lett, mert ez ilyen, ennyire jó.
Szóval katartikus volt, imádtam, megért mindent, a tavalyi év legjobb napja volt.
Érzitek?
Iron Maiden koncerten voltam két hete, de Ákosról irkálok...

Lépjünk akkor egy évet.
A koncert szuper volt.
A téma már Iron Maiden, csak jelzem...
Az együttes kiváló show-t adott, Szabolccsal együtt nézegettünk egymásra:
"El sem hiszem hogy itt vagyunk" mondatokkal.
Nem aludt el, csak néha a kezemre hajtotta a fejét, de minden zene után tapsolt, szóval bírta.
De megállapítottuk, egyetértve, hogy ennyi volt.
Jó volt, de egy darabig nem kell több.
Mert én kinőttem ebből.
Nem vágytam arra, hogy végighallgassam, a hosszabbítás előtt egy zenével kimentünk, nagyon rossz volt a hangosítás, igazi fülbántó, be is dugaszoltuk a hallójáratunkat, már a koncert közepe felé...
Igaz, hallottuk így is, jó is volt, de mint mondtam: többet nem.
Hisz ott is többször eszembe jutott, hogy Ákos valahogy nagyobb öröm volt.
Más lettem.
Maiden itthon, Ákos bárhol.
Azért hozzáteszem, Metallica még jöhet, menni fogok, mert rockban az a kedvenc.
A fő-fő kedvenc.
Nincs lista, nincs felsorolás, de az Iron Maiden olyan feleakkora kedvenc lehet.
Ne értsetek félre, picit sem bánom, jó hogy elmentem, a nap minden perce jó volt.
De Metallicán kívül nem akarok több rock koncertre menni.
Most így gondolom.
Magyarázat még, mert szeretem túlbeszélni a dolgokat:
Elteltek évek, más lettem, változtam.
Szeretem zenék még mindig, de a lelkemben már más dal szól, már nem a Heni-mélyben laknak.
Pont.
Vége.


2014. június 16., hétfő

Menni vagy meghalni

Nem szoktam előre címezni a bejegyzéseket. Mindig az utolsó átolvasás (ha átolvasom miért maradnak benne elütések, ezt nem tudom....) dönti el, melyik sor az, ami jó címnek, vagy mi jut róla eszembe összességében.
Ezt tegnap már megcímeztem.
Angliába került barátnőmmel chateltünk, arról beszéltünk, mennyi rossz történt vele, de mindig lebegett egy cél, ami most még messze van, de már rajta van az úton. Elindult 4 gyerekkel, az ötödik, nagy itthon maradt, elindult egy országba, aminek a nyelvét csak kicsit beszélte.
Beszéltünk arról mennyire boldog, pedig tele még az élet rögökkel, buktatókkal, sokat kell dolgozni, és nem csak a munkahelyen.
Válaszképp elmondtam, én is sok bajt látnék az életemben ha bajlátó szemem lenne, de sosem voltam boldogabb mint MOST.
Megállapítottuk, egyet értettünk abban, hogy vannak az olyanok mint mi, akik mindig felállnak, porolnak egyet a gatyón és mennek.
Mert menni kell.
Ha megakad is a haladás, ha lassul is a sebesség, akkor is lépkedünk, és milyen öröm, mikor sima útra érünk!
Akkor is, ha tudjuk: jönnek még rögök, sziklák.
Nem ez a lényeg, hanem az, hogy tudjuk azt is: ha leülünk és nem megyünk már sehová, az maga a halál.
Néha eszembe jut az, hogy az elmúlt egy évben hallottam párszor, még többet éreztem emberek felől a kételyt.
Talán féltésből, talán hamis realitásból eredve, nem tudom.
Kétely, ami azt súgja: te már barátnőm egyedül maradsz, mert 5 gyerekkel mégis hogyan? Kettővel is nehéz új párt találni, ráadásul vannak más hátrányok is.
Beszélgettem sokat, hallottam azt is hogy többet kéne takarnom az agyamban lévő dolgokból, nem kellene annyit "okoskodnom", gondolkodnom, mert egy nő nem ilyen.
Nos, a sztereotíp gondolkodást én nem szeretem.
Én nem csak egy anya vagyok, nem a gyerekeim vagyok, én Heni vagyok, az egyetlen aki ilyen, aki EZ.
Vannak önbizalomproblémáim, sejthető hogy látom én is: nem vagyok modell alkat, az arcom sem plasztik, 40 éves vagyok, és nem rejtegetem az eszem.
Így tudtam: az út nem lesz egyszerű.
De ezek a dolgok addig foglalkoztattak, igazából egyre kevésbé az elmúlt hónapokban, addig míg a rádióm megfelelő hullámsávra hangolódott, és vételt talált az adására.

Mélyen hiszem, mindenkinek megvan a hullámsávja, ahol csak ketten vannak.
Járni az utat sokszor nehéz.
Képzeljétek el, ebben könnyebbség az, hogy vagyok, amilyen vagyok. Mármint a hátrányok. Mert sokszor könnyen megmagyaráztam a kudarcot ezekkel.
Annak a legnehezebb talán, aki szebb, fiatal, harmincas ereje és szépsége teljében lévő nő, okos, gyermektelen, és mégsem megy valami jól. Személyes és távolabbi ismerősi körben is akadnak emberkék akikre ez ráillik.
Gondoljátok el: még ezt is megkapják a környezetüktől: pedig te szép vagy. Ha te nem, akkor más hogyan?
Azt hiszem ezt is úgy látom, hogy nem szabad megállni.
Ha megint pofon csap az élet, akkor is haladni kell, a férfi illetve pár találása nem cél, aminek elérésével majd leülünk együtt és csendben borozgatunk, kapucsínózunk a méla ködben, hanem egy új élet kezdete.
Mindig építünk valamit, egyedül élve is és közösen is.
Az sem titok, én nem tűzök ki nagy célokat.
Nem azért mert félek tőlük, hanem így alakul mindig.
Elmegy az energián a kis célok felállítására.
Bár, belegondolva annyira nem kicsik, csak a máséhoz képest lehetnek azok.
Máshoz, más céljaihoz pedig ne akarjunk hasonlóakat.
Nem értjük, ők sem a miénket.
Ez pedig így van jól.
Az a lényeg, nekünk és a családunknak mi a fontos, mi kell.

Az úton járni kell, menni, vagy meghalunk.
Mert valahol sivatag az élet, néhány oázissal csak, ahol lehetnek más utazók, akik vagy csatlakoznak hozzánk, vagy másfelé mennek tovább. És bár minden oázis körül csak a sivatag van, ami kietlen és kegyetlen, de valahol a délibábos-hullámzó horizonton túl ott a másik oázis.
Keresse mindenki a sajátját, ahol élni tud.
Ha a célok megfelelőek, ha jól vannak megálmodva, akkor meglesz.

2014. június 15., vasárnap

Kedves

Van pár bejegyzés-kezdemény a fejemben, nevezhetjük témának is.
De most a hétvégével vagyok feltöltve, még itt van aki elment, feltöltődve és kicsit mégis üresen éljük a hétköznapokat, munka, gyerekek, mindennapok. majd megint péntek lesz, hazajön a szerelmem, ide haza, hogy hétvégén velünk legyen.
Az élet teljesen átlagos, nincs semmi amitől feltűnőbbek lennénk bárkinél, csak két ember vagyunk, akik szeretettel és szerelemmel telin néznek egymásra, ezáltal tűnve csak ki  a világ csendjéből.
Mikor jött a távozás ideje, akkor kicsit magam alá kerültem.
De Ő átsegített ezen is, mint ahogy az a tudat, annak biztos tudása, hogy lesz még péntek, pont 5 nap múlva, addig sok a dolog, feladat, és hamar eltelik majd.

Lézengünk a lakásban, itteni otthonomban, ottani otthonában, verembe esett vadak vagyunk, kicsit igen. De hamar elszáll ez az érzés, mert ez csak valami régvolt rutinnak a visszacsatolódása, nincs itt létjogosultsága. Hisz úgyis eljön az a következő péntek, jön a vonat, érkezik Ő.

Jól mondta, mikor megfogalmazta: a teste él, sétál, végzi a dolgát, de a lélek java része itt maradt. Ott csak annyi van, amennyi az alapfunkciókhoz kell.
Én is robot leszek ezen a héten, bár össze kell szedni magam, bármennyire sóvárgok.
Tudod Kedves, ezek csak percek, semmik ahhoz képest, ami még lesz...

Képes beszámoló--Ballagás

Kezdem a ballagóval, Kira:
15 éves, 5.0 bizonyítvánnyal bíró leánygyermek. Elsőszülött, szép, okos, minden.
Családi képek, melyeken szerepel többek közt anyám, gyermekeim részletekben és mind az öt, egy képen is!! Ráadásul nekem is vállalható fejem van rajta :)

Majd elfelejtettem: szerepel Imi is, róla tudtok már sokat, mármint amit kell. Hogy ő az, akivel szeretjük egymást...


Nagy családi kép, gyerekek, Mi, Anyu, unokahúgom:



Kirus ballag:


És a végén MI:


Nagyon jó hétvége volt, a ballagás is szuper volt, nem tudok nagyon mit írni, nem emelnék ki semmit, csak annyit tudok ismételni: minden tökéletes volt.



2014. június 13., péntek

Visszanéző: Diliház 1.0, alapverzió

Csináltam egy kis visszatekintést, mert ehhez volt kedvem.
A sok főzés és takarítás mellett még erre is van időm, mert nyújtom a timeline-t.
Profin.
Kezdem ezzel:
Meghívó egy diliházas nyaralásra   és a folytatása
mert sokáig a kedvencem volt.

Majd megmutatom az erdei futásom agyalását:
Mikor vetkőztem lelkileg
Még nagyon bezárt voltam, de kezdtem kitörni.

Gyerekszájas írások közül egy: Viccesebben, T-rexszel


Lányom az író és költő palánta, aki orvosnak készül:
Kira verse, szerintem nagyon jó


Kevin mellett elbújhat sokmindenki..

Utazási körülmények 5 gyerekkel
 
Keringő tojás álmok--szerintem jó írás ez is

Társkereső oldalakról, kendőzetlen stílusban

Vidám esti mese

Pár sor a Dementor-kérdésről, és arról, hogy lehetne Magyarország egy kis Las Vegas

A vicces Putri-wellness

Szülinap előtt, idén

Mert lezártam azt az oldalt, de el akarom illően búcsúztatni.
Sokat olvasgattam ma magamtól, igazán érdemes, még nekem is, mert sok mindenre nem is emlékszem.
"Jééé! Tényleg én írtam??
Ez állat!"
Ilyen gondolataim is voltak, persze van amire emlékszem, szinte szó szerint.

Bepótoltam a boltból kimaradtak beszerzését, persze maradt Kevinnek is, és még egy dolog mindig nincs meg, mert elfelejtettem, de sebaj.
Most megyek a holnapi ebédet megfőzni, 10 vagy hány személyes bolognai spagetti lesz, sütöm a két kilónyi pogácsát, gyúrok egy kis kenyeret, és közben igazából semmi más nem jár a fejemben, csak az: még 6 óra...még 5 óra... és itt a találkozás... Imi.....
Jó dolog ez  :))))

Kendőzetlenül, hárompontosan....

Édes szíveim!
Ma jön.... nem először, nem utoljára, mégis: én mint egy idióta, nem tudok mit kezdeni magammal, pedig messze még az este... holnap ballag a lányom is, jövő héttől már nincs iskola, 3+2 (saját+nem saját) gyerek lesz itt, helyt kell állnom.... de most nem megy.

A telefon a pacemakerem, teljesen hülye vagyok.... jó hogy korábban jól megtanuljuk azt, mi mi után jön, mondjuk reggel, ébredéskor, wc, fog és arcmosás, kávé, satöbbi...mert így ilyenkor megy ez, csak követni kell a lábunk....
Robot....az vagyok...televásárolom a hűtőt kajával tegnap...ma állok ott, tejet véve ki, és nem tudom mi ez a sok minden....mit kezdjek vele?
Jó hogy spagetti lesz....elronthatatlan....oké, oké, nem kész szószokkal dolgozom, elrontható....kivételesen valami üveges trutyit kellett volna venni, nem paradicsomot????
Dehogy...majd a robot csinálja....én reszketek....
Két hetet lassan hogy vízen és levegőn élek....néha, napi 1-2 alkalommal kényszerből eszem valami táplálót, zöldséget-gyümölcsöt, mert élni kell....
A telefon-pacemaker előttem....még 10 perc....10 perc és hív....Ő sem bírja nélkülem...ó de jó!!
Sokat gondolok arra, semmiért nem adnám ezeket a pillanatokat....a mi gyors, de mégis lassú haladásunkat.... gyors, hisz már félig-meddig részt vesz benne a család, mondtam: mintha mindig egymás életébe tartoztunk volna....gyors, mert hétvégén jön, jönni fog, hazajön...ide haza...lassú, mert hét közben oda haza....de ez a fék kell....mindenkinek....
Jéééézus, de jó ez!!!

És holnap ballagás...ma jön...Ő...Ő....a gyomrom remeg....pedig kora reggel van, sok a dolgom, neki kell állnom lélegezni, pár mély, hasi légzéssel megnyugtatni magam....
Egyedül leszek a főzésre, anyu a renddel foglalkozik, nagy vonalakban, azaz ő takarít, de kistakarítani nekem kell, a főzés mellett, sütök is meg minden, mégiscsak ballagás lesz, tán torta is kéne??
Nem tudom...inkább annak most nem állok neki....majd holnap sütünk valami sütit frissen...ja,nem is! Vettem anyagot sütés nélküli sütinek! Mert tegnap boltban voltan, elvittek kocsival...a felét nem vettem meg annak amit kell... ma megyek gyalog, Kirával cipekedünk egyet...
Ő ma megy el, pedig visítanék: maradj, segíts!!
De nagylány, dolga van, én is nagylány vagyok, megoldom...a felét sem fogom elvégezni, azt hiszem...olyan szerelmes vagyok...
Ne aggódjatok, fogok másról írni...valamikor...hisz annyi a téma a világon, és a fejemben is, csak háttérbe szorultak...naptejet egy hete készítek...akkor vettem elő neki a főzetet a fagyasztóból...de lassan csak elkészül...jaj, mindjárt cseng a telefon...
Abbahagytam.
Szép napot!


2014. június 12., csütörtök

Háttér

Kicsit a mögöttes dolgokról.
Például a blogháttérről :)
Ami Cuzco egyik építményének részlete, a maga tökéletlen, különböző köveivel, melyek mégis illeszkednek, közösen olyan erős építményt adnak ki, ami ellenáll mindennek.
A kövek által létrehozott építmény egy erőteret is működtet, energiája van, mint mindennek.
Ez az energia részletekben van meg az egyes kövekben, amik összeillesztve sokszorozzák ama energiát, így egy messziről világító-sugárzó erőteret láttatnak.

Szeretek írogatni, szeretem leírni amit gondolok, főképp úgy, ahogy mostanában sokszor sikerül is, hogy leülök egy gondolatfoszlánnyal, elkezdem írni a betűket, és teljesen átengedem magamon az infót, nem azt írom amit a tudatos énemmel gondolok, hanem többet.
Nem tudom minek nevezzem.
Mondhatok olyan szavakat hogy "belső mag", "felsőbb én", "tudatalatti", de nem tudom mi ez.
Én csak csinálom.
Majd eszembe jut az, hogy mennyi égbe szálló kérésem volt, hányszor kértem: jöjjön el az életembe az, aki nekem létezik, aki ebben az életemben, tapasztalati összességben az Igazi.
Hányszor kértem azt: lássak.
Kapjam meg a látás képességét, amivel észreveszem azt, amit más nem.
És minden alkalommal megígértem: jól fogom felhasználni, tovább adom.
Nos, mivel én sem olyan látásra gondoltam, ami nem-fizikai lényeket mutat, hanem ilyesmire, ami szerintem kijutott, ezért ezt a kérést teljesítettnek veszem.
Nevezhetem küldetésnek, de nem az.
Nem hiszem hogy ez arról szól, hogy el kell végezni egy feladatot, és megvan a jutalom.
Hanem megkapunk dolgokat, tudást, amivel élni kell, megfelelően.
Mint egy növény, amit ezután neked kell nevelni, ápolni, mert ha nem teszed, meghal.

A hitről mondanék még pár szót.
Az én vallásom nem határolható be semelyik világvallásba.
Én nem imádkozom a katolikus Istenhez, nem fordulok Kelet felé, semmi ilyesmit nem csinálok.
Én a Nagy egészhez intézem a kéréseim, hívhatod Teremtő Természetnek, Univerzumnak, bárminek.
Tudjátok: erdő-szerelem.
Lemegyek a fák közé, a napsütötte ligetbe, és ott érzem az egységet igazán.
Hogy a természet része vagyok, foglalkozom vele, segítem, meghallgatom, és az is engem.

Ha fúj a szél, kimegyek, engedem hogy átfújjon rajtam, kifújja az életemből a rosszat.
Ha esik, kimegyek, engedem hogy lemosson, átitasson a természet vize.
Kimegyek, sétálok a harmatos fűben egy papucsban, mezítláb: érezzem azt is.
Felállok a dombtetőre, a magasba, nézem a felhőket, kezem kitárva átengedem magamon az egésznek az erejét.
Ez nekem azért működik, mert nekem ez jön belülről.
Van akinek a magányos ima, a befordulás összetett kézzel, a templom csendje, bármi más.
Mindenkinek azt kell csinálni, ami Neki, személyesen a legjobb.

Így én nem tartom magam semmiféle irányadónak, nem tudok tanácsot adni: így kell csinálni ahogy én, csak le tudom írni a személyes élményeim, történetem, és azt szedsz ki belőle, ami Téged megfog, ami Neked kell belőle.

Látjátok?
Most például azt akartam megírni, mit beszéltünk erről Vele, miként mondta azt, hogy írnom kell, mert sokaknak segíthet.

2014. június 11., szerda

Belső erő

Kapok visszajelzést rendesen, minden napra jut pár.
Mármint a kapcsolatommal kapcsolatban.
Nagyon örülök és boldoggá tesz az, hogy olyan emberek jeleznek vissza, látják a történéseket és örülnek neki, akik valami módon fontosak, kedvelem őket, még akkor is ha személyesen sosem találkoztunk.
Persze van aki aggodalmat fejez ki, nehogy sérüljek, nem gyors-e a haladás.

Elmesélem, szerintem nem gyors.
Főleg hogy mindketten ugyanúgy gondoljuk, mit akarunk most, és mit majd a közeljövőben.
Azt hiszem a távoli jövőt pont kár lenne feszegetni, hisz vannak dolgok amit el lehet tervezni, de mindent nem. A közeli jövő eseményei, a napi események, amikre nem mindig vagyunk hatással, szépen alakítja a távoli jövőt, így az nekem kiesik az érdeklődésemből.
A jelent uralom, azzal foglalkozom.
A múlt elmúlt, a jövő nincs itt még, befolyásolhatatlan.
A véleményem az, hogy akik nagyon szigorúan behatárolják a jövőt, akiknek komplett életterveik vannak, azok csak egyet felejtenek el: élni.
Merni élni.
Spontán, ahogy a szabad akaratunk diktálja.
Uram atyám! Mennyi embert láttam már, akik határokat szabnak maguknak, mit érezhetnek, mit mikor kell elérni, mikor van itt az ideje naptárilag ennek vagy annak!
Holott egy befolyásoló tényező kellene hogy irányítsa ezeket: az akarat, a vágy, a közös akarat és közös vágy.

Nevesítsük.
Megváltozott a face-kapcsolati állapotom.
Mert a face ural mindent, minden infót az és a google ad.
Így persze kirakja az ember, a párjával egyetértésben.
Kérdés más embertől: nem gyors?
Kérdezem: miért?
Vége lehet?
Persze, de ha 3 hónap múlva rakom ki az állapot változást, és 4 hónap múlva lesz vége, akkor mitől voltam jobb? Mi lesz akkor könnyebb?
Ugyan!
Ezek a dolgok oly aprók az érzelmek fontosságához képest!

Mesélek még arról is, milyen szuper dolog az, hogy az ember gyerekei is úgy kezelik az egész eseményt, mintha nem A NAGY esemény lenne, hanem egy általános esemény.
Nem csak mi ketten léptünk be egymás életébe úgy, mintha mindig oda tartoztunk volna, hanem a gyerekek is így kezelik.
Azt hiszem mind hazaértünk.

Tudjátok még annyit talán elmesélnék, hogy szerintem hogy van ez.
Az ember kapcsolatokat keres, épít, emberekkel ismerkedik, megszakít kapcsolatokat, szóval él.
Féltem magam, vagy nem?
Én nem igazán.
Mert megvan az a belső erőm, amivel a válságokat kezelni tudom.
Ha vége lenne a szerelemnek, akkor nagyon rossz lenne, de tudnám, hogy mint minden rossz, ez is elmúlik, a sebek begyógyulnak. Ismétlem: rettentően fájna, kín lenne, mert nagyon mély érzés ez.
Addig míg tart, míg teljes egyetértésben működik, addig viszont átélem teljes valójában, nem úgy, hogy korlátozom a terjedést, a sebességet.
Képzeljük csak el, milyen marha boldog lehet az, aki együtt jár valakivel úgy, hogy nem ad bele semmi érzést, nem fogad el ilyesmit, nehogy sérüljön, mert az fáj.
Nekem annál jobban semmi nem fájna, ha nem érezhetnék olyan intenzitással, ahogy az belülről jön, mert mondjuk meg kell játszanom magam, fékezni kell, a másik ember igényei szerint.
Az a véleményem, hogy a nagy óvatosság oda vezethet, hogy a szerelem átalakul valami megszokássá, és ha már megvan a 6 hónap, egy év, akármennyi, akkor lehet kissé jobban elköteleződni.
Nekem ez bután hangzik, de megértem ha valakik így csinálják.
Ha nekik az jó.
Nekem pedig ez, nekünk ez nagyon jó.
Másnak már csak el kell ezt fogadni.

2014. június 10., kedd

Szép napot!

Üdvözlök minden Kedves régi és új olvasót, aki idejön a régi Diliházból, és aki újonnan csatlakozik majd.
Új élet, új dolgok, új blog.
Ezzel egy időben a régi Diliházba már nem írok, meghagyom olvasni, annak aki kíváncsi, miből lesz a cserebogár, mitől lett az új Diliház 2.0, azaz fejlesztett, tökéletesített változat.
Elmesélem a döntésem okát.
Nem történt semmi olyasmi velem abban a blogban, amire ne emlékeznék szívesen.
Mégis, írtam mindenről ami történt velem, ex kapcsolat, próbálkozások, társkeresések, és ezt az új életemben szeretném lezárni.
Szép volt, könnyes volt, volt amilyen volt, de elmúlt.
Minden téren új élet kezdődik, le kell zárnom a régi dolgokat.
Ezt én érzem így, ez maximálisan az én döntésem, napok óta ezen (is) jár az agyam.

A témák maradnak, "ahogy jön" a kategória, nem lesznek címkék, és fogyókúrás tanácsok sem.

A hozzászólásokat mindig szívesen fogadom, a kritikákat is, ha megfelelő a hangnem.
Mert értelmetlen vitákba nem bonyolódom, most sem.

Kaptok zenét is, szeretem ezt a számot.
Ákos azért annyira jó, mert minden számában van 1-2-3 sok gondolat, ami illik rám, ami én vagyok.
Ebben is.
Nem 100%-ig, de az a pár ott van :)