2014. június 30., hétfő

Függés, emlék-kavalkád

Elkezdtem valamit.
Összeszedek írásokat a régi blogból, dokumentumba rendezem, átolvasom, hozzáfűzök, mai szemmel, látásmóddal átírogatom, illetve csak külön, a régit úgy hagyva.

 Nem gondoltam, hogy ekkora lelki vihart fog okozni.
Fáj látni mi voltam, milyen zombiként éltem, nem is tudom hogy maradtam életben.
Hogy lettek normális gyerekeim?
Vagy ők sem azok?
Ááhh, szerintem pont olyanok mint a többi hasonló korú.
Ilyen is, olyan is.

Azt hiszem a fal segített, ami körülöttem emelkedett, és megvédett.
Amit tavaly lebontottam, és amin most intenzívebben jön át a jó mellett a rosszabb is, a kevésbé jó.
Márpedig felidézni nem jó, ami rossz volt, de hasznos. Segít még jobban kitépni magamból az árnyait, már ami még van.
Mert én úgy látom, úgy érzem, nincs hatás, olyan hatás ami gondot okozna, vagy letargiát, hisz elmúlt. De felidézni, elolvasni és újra átélni rossz. Mint ahogy a normál empátiával átélem egy kutya vagy egy szerencsétlen sorsú ember életét is, a sajátomba is bele tudok újra érezni, gondolni.

Talán azért is nehéz, mert nincs fal, nincs védőburok, és nekem most jó.
Nagyon is jó.
Felfokozott érzelmi állapotban élek, minden pillanatban kapcsolódom egy másik emberhez, aki pedig kapcsolódik hozzám, hisz szeretjük egymást, nagyon.
Ebben a lélekállapotban egy apró fájdalom is nagy, mert szerintem az érzelmi befogadó, áteresztő képesség nem tesz különbséget.
Az ajtó nyitva, és ugyan lehet szelektálni abból, ami átjön rajta, de amit megláttam, megéreztem, az kisebb-nagyobb nyomot hagyhat.

Így eljutva egy pontra abba is hagytam az újraolvasást.
Fogom folytatni, mert a feladat érdekesnek tűnik, de most nem.
Eljutottam a múltban egy pontig, mikor lezártam a gigaszar szakaszt, mikor újra elkezdtem zenét hallgatni, kilépni a négy fal közül a világba, emberekkel beszélgetni és ÉLNI.
Elkezdtem írni, blogolni.
Még messze voltam a mostani állapottól, messze a leválástól, de elindultam.

Gondolkodtam még az érzelmi függés fogalmán is, illetve a lényegén.

"Szabadság az, ha megválaszthatom kitől és mitől függjek." Fodor Ákos

Gondoltam olyat, hogy soha többet nem akarok függeni senkitől, semmitől. Nem engedem, hogy olyan helyzetben éljek, ami behatárol, bezár egy állapotba. Magyarul ha valami nem tetszik, nem fogok azon gondolkodni, mi a következménye annak, ha ennek hangot adok.

Ezt nem csak a párkapcsolatra értem, hanem az élet minden területére.

Nem akarok senkit "szeretni" azért mert tesz értem (itt az ex-nevelőapámra gondolok, akit kedvelnem illett, mert ő tartja el a családot).
Számomra ez kihasználás.
Mint ahogy az sem tetszene, ha egy bizonyos tulajdonságom, testrészem, külső jegyem, belső értékem lenne az, ami miatt bárki kedvelne, szeretne.

"Szabadság az, ha megválaszthatom kitől és mitől függjek." Fodor Ákos

Imivel egy csoda küszöbén állunk, egy szépséges életet kezdünk egymással, valami közöset, lassan lépegetve a terveink megvalósult állapota felé, időt hagyva minden egyes tégladarabnak, hogy megkössön, biztos alapot adjon.

Függök, mert akarok.
Érzelmileg.
Azon a szinten, ami szerintem még normális.

Szükségem van a szerelemre amit ad, és az enyém elfogadására is.
Oda-vissza, a mennyiség és a szint-ha lehet így mondani, ugyanaz.

Ugyanúgy szeretünk mindketten.

Szerelmes bolondok vagyunk, kik azért még a realitás talaján állnak.



















2 megjegyzés:

  1. A szabadságról a gondolatot lopom :) de az egész mondanivalód nagyon sokat segített most :)
    Eszter (Egy)

    VálaszTörlés

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.