2014. június 15., vasárnap

Kedves

Van pár bejegyzés-kezdemény a fejemben, nevezhetjük témának is.
De most a hétvégével vagyok feltöltve, még itt van aki elment, feltöltődve és kicsit mégis üresen éljük a hétköznapokat, munka, gyerekek, mindennapok. majd megint péntek lesz, hazajön a szerelmem, ide haza, hogy hétvégén velünk legyen.
Az élet teljesen átlagos, nincs semmi amitől feltűnőbbek lennénk bárkinél, csak két ember vagyunk, akik szeretettel és szerelemmel telin néznek egymásra, ezáltal tűnve csak ki  a világ csendjéből.
Mikor jött a távozás ideje, akkor kicsit magam alá kerültem.
De Ő átsegített ezen is, mint ahogy az a tudat, annak biztos tudása, hogy lesz még péntek, pont 5 nap múlva, addig sok a dolog, feladat, és hamar eltelik majd.

Lézengünk a lakásban, itteni otthonomban, ottani otthonában, verembe esett vadak vagyunk, kicsit igen. De hamar elszáll ez az érzés, mert ez csak valami régvolt rutinnak a visszacsatolódása, nincs itt létjogosultsága. Hisz úgyis eljön az a következő péntek, jön a vonat, érkezik Ő.

Jól mondta, mikor megfogalmazta: a teste él, sétál, végzi a dolgát, de a lélek java része itt maradt. Ott csak annyi van, amennyi az alapfunkciókhoz kell.
Én is robot leszek ezen a héten, bár össze kell szedni magam, bármennyire sóvárgok.
Tudod Kedves, ezek csak percek, semmik ahhoz képest, ami még lesz...

1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.