2014. június 27., péntek

Őszinteség, mint fontos dolog

Ahhoz, hogy meglegyen a nyílt és őszinte kapcsolat, ahhoz mindenképp magunkon kell kezdeni a munkát. Aki nem őszinte magával, annak más is hazudik majd.
Ez tiszta.
Anno mondtam (írtam is) olyat, hogy miattam ugyan ne hagyjanak el senkit, én olyan emberrel kezdek csak, akinek tisztázottak a kapcsolatai. Azaz az exek le vannak szakadva róla, mint ahogy én is sok  küzdelemmel leszakadtam teljesen.
Félreértések elkerülése végett: az elszakadás nem a fizikai szétköltözéskor, nem az anyagi függetlenség elérésekor, hanem a lelki leszakadáskor jön el teljesen.
Egyrészt az ex semlegessé válik.
Nincs gyűlölet, utálat, max. egy baráti kedvelés, mert azért mégsem ellenség.
Tudom, ez nehéz akkor, ha ő ellenséges és utálkozó, viszont a konfrontációt akkor is el lehet kerülni, a feldobott labdákat nem leütni a muszáj-találkozásokon (mondjuk gyerekláthatás).
De nálam ez utóbbi nincs, semleges viszonyban vagyunk, én biztos nem utálom egyik exet sem.

Imivel való kapcsolatom minden tekintetben tisztán kezdődött, de voltam a túloldalon is, szóval valahol van tapasztalat abban is, milyen az, mikor még megvan az előző, de már zajlik az új is.
Oké, azt is igyekszik az átlag ember rövid idő alatt elintézni, mihamarabb leválni a másikról.
De az utóbbi idők tapasztalatai alapján azt mondom, akkor is van egy kifutása a lelki leválásnak, ha a kapcsolat nem volt jó, ha más vágyad kevés volt, minthogy vége legyen.
Akar valaki lélekben még sok szállal kötődni, miközben másba szerelmes?
Akarja valaki hogy a szerelme máshoz legyen kötve bárhogy is?

Miért is őszinteség a cikk címe?
Mert ha másért hagysz el valakit, akkor az mindenképp csalás.
Az pedig hazugsággal jár.
Valakivel biztos nem vagy őszinte.
Képzeld el, hogy barátok, rokonok megkérdik: miért is jobb az új?
Te pedig válaszolsz, átgondolva, jól kivesézve az egészet.
Magyarul összehasonlítasz.
Szerencsés ez?
Semmiképp.

A hála üzemmód, azaz hálát adni azért amink van, egy pozitív életszemléletet eredményez.
A nap végén átgondolni hogy mi volt a nap legszebb pillanata, azzal jár, hogy keressük a JÓT a napunkban, legyen az akár annyi, hogy szép felhő volt az égen, és mosolyogtunk egyet.

Ha összehasonlítunk, akkor az egyiknek a jó, a másiknak a rossz tulajdonságaira gondolunk.
Ez mondjuk néha óhatatlanul előjön, nincs mit tenni.
Én is érzem minden pillanatban milyen szerencsés vagyok, és nem gondolok a múltra.
A jelen az enyém.
De pár életpercnyi összehasonlítás történt, akkor is, ha hamar elűztem.
Mégis jó látni a különbséget, és nem a két ember közt, hanem mondjuk a régi Én és a mostani Heni között.
Az érzésvilágomban, a lelkemben, a beszédemben, mindenben.

Szóval ha elkezdesz válaszolni arra, miért is jobb az, aki miatt elhagyod a régit, nem fogsz jól kijönni belőle.
Akinek válaszolsz azt semmiképp nem győzöd meg, és te is rosszul érzed magad, mert érzed: nem voltál meggyőző, szinte hazugnak érzed magad.
Aki kérdez, nem fogja felfogni amit te mondasz, nem azért mert buta lenne, hanem mert nem ő érzi.
Az a véleményem, hogy ha valami nem megy, szakítani kell.
Utána időt kell adni magunknak a gyógyulásra, leszakadásra, és utána kezdeni valami újba.
Persze, magamból indulok ki, de én csak azt látom, mi volt jó nekem.
Láttam olyat is, aki azért ragadt bele a rosszba, mert saját elmondása szerint képtelen egyedül meglenni. Egy percet sem. Inkább az utált kapcsolat. Gondolom egyszer eljut oda, hogy minden jobb ennél, még az egyedüllét is, de lehet hogy soha.

Receptek nincsenek, nekem valamivel több mint egy évig tartott a letisztulás, mesélte valaki, hogy 6 évig élt egyedül, magával és a gyerekeivel boldogan, míg a mostani férjével találkozott.

 Nem tartozik szorosan a témához:
A végén elmesélem a tegnapi nap legjobb pillanatát.
Ebből nekem az utóbbi hetekben jó sok van.
Mire végiggondolom, mikor volt a LEGJOBB, sok jó pillanatot vehetek át újra.
Közben jól érzem magam, mosolygok, emlékezek.

Álltam a váci Tesco-busz megállójában, vártam a buszt. Ez egy parkoló mellett van, ahová épp állt be egy figura, majdnem leszedve a felniről a gumit a padkával. Felkaptam a fejem a hangra, összenevettünk a parkolófiúval (akivel látásból ismerjük egymást, mindig váltunk pár felszínes szót), aki szólt, hogy a busz csak fél óra múlva jön, nyugodtan menjek árnyékba. Mondtam neki: engem nem zavar a nap, úgyis fúj a szél és reggel megfagytam, de köszi. Közben a Szerelmemmel írogattunk egymásnak, kifelé is mosolyogtam, befelé is mosolyogtam, a nap sütött, ott, akkor egyben volt minden.

Keress szépséget a napjaidban, akkor is ha beteg-boldogtalan-haldokló kapcsolatban élsz.
Vagy ha egyedül, és magányosnak érzed magad.
Ne keseregj, keress kiutat.
Kívülről minden kétféle.
Egyrészt míg nem vagy benne valamiben, nem tudhatod hogy milyen.
Félelmetes is az újdonság.
Illetve ha más életét nézed, akkor azt látsz belőle amit akarsz: szebbnek látod, mint amilyen, mert ilyen az emberi szem.
Azt, hogy belülről milyen, az egyrészt döntés.
Másrészt mindig kettőn áll a vásár, ha megengeded hogy uralkodjon rajtad valaki, akkor talán megszűnsz mint személy.

A seb amit folyton lekaparsz, mindig seb marad. Ha hagyod begyógyulni, ha nem piszkálod, akkor van esélye helyreállni.

"A keserű embernek rövid időn belül nem
maradnak vágyai. Sem élni, sem meghalni
nincs kedve – és ez a legnagyobb baj." Paulo
Coelho

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.