2014. június 18., szerda

Született június 2.-án



Ezt a bejegyzést az előző Diliházban hagytam, mint piszkozatot, nem feltétlen akartam megjelentetni. Legalábbis akkor. A másik hasonló utáni napon írtam, aznap este kezdődött a beszélgetésünk Imivel, ami mára már folytonos mosolygásra késztet, kicsit (nagyon) mássá tette a világot, én akkor töröltem magam, nem okozott már vicces pillanatokat sem a társkeresőzés. De most rendbe szedve az előző blogot néztem, talán van benne tanulság is, nem csak a poénok. Változás nélkül adom közre, illetve dobom ki a köztudatba, ahogy mondani szoktam, és amit Ő imád :)


Folytatom, ahogy jön és eszembe jut.

Elvárás rovat, benne annak felsorolása, milyen legyen, milyen lehet a partner.

Dohányozhat-e? Lehetőségek: igen, nem, alkalmanként.

Nos, van ahol az utolsó van kijelölve, ez az ami kérdéseket vet fel.

Te mondod meg, milyen gyakran? Milyen alkalmakkor megbocsátható? Ha cigiszagú a lehelet, nem mindegy hány cigitől az?

Szia kedves ismeretlen! Vidám természetű, családcentrikus, már-már túlzottan rendszerető ember vagyok.

Az utolsó mondat menekülésre késztetne... ha tetszene amúgy-de nem.

Egy tevén ülő öreg arab nő képével:

Bonyolult vagyok de elfogadható nekem az vagy akivel találkozok szeretem ha valaki laza és vállalja magát én is ezt teszem Legalább nagybetűvel kezdte a mondatot. A vesszőket ő sem szereti. Pedig más értelmet ad a mondatnak, lássuk be.

Köszönöm , jól vagyok ! :-))) A személyes találkozás híve , mint aszt már annyian leírták itt!Tömören : semmi eksztra , humor , sok mosoly és kitartás ! :-))) Az a fránya helyesírás, már megint...

Rövid, tömör bemutatkozás, de mindent megtudunk belőle. Egy élet története van benne:

Vendéglátó iparban dolgozom szabadnapom ezért nem mindig hétvégére esik. Igen, ennyi, szó nem esik hobbiról, elvárásról, valami személyesebbről. Minek is?

Megint egy gondolatébresztő:

Szeretnék egy normális kapcsolatot egy normális nővel

Mi a normális neked? Szerintem én az vagyok, és a többiek bolondok, mások szerint én vagyok dilis. Akkor most? Minek tartsam magam? Bezzeg ha nekiállok kivesézni a dolgokat, akkor lila bölcsész leszek! Pedig a közelében sem jártam soha!


Sokat volt róla szó, megint előkerült a téma: keresik a magányos hajósok azt, aki elvezeti a hajójukat.

Értsd: hajó van, evező nincs, ami nézőpont kérdése. Mármint az, hogy kell-e egyedül maximálisnak lenni? MINDENT ugyan nem lehet egyedül véghezvinni, de a boldogságnak meg kell lenni így is.

Ez nem szabad hogy másoktól függjön, mert amíg kívülről találjuk csak meg, addig gyakorlatilag meztelenek vagyunk enélkül. Mindenkiben ott a mag, a belső érték, ami lassan elég elcsépelt szóösszetétel, de ne a tucat nőmagazinok legyenek az alap infóforrás! Gondolkodni, őszintének lenni magunkkal is, kérdéseket feltenni, elengedni a szélben, meghallani a válaszokat, így építve lassan magunkat. Ez az ars poetica ami bevált, másnak más válik be, így talán felesleges is volt mindezt leírnom.

Mert van fa, ami nem él támasz nélkül, van ami a legnagyobb viharban sem roppan meg.




A hibát nem vállaló férfiak (és bizonyára nők is, de azt én nem látom, nem nézem), akik közül sokan megírják: elhagytak, megcsaltak, stb. Értékrendek vannak, a másoktól elvárt viselkedési forma sokszor eltér az önmagadtól elvárttól, a partnertől várt dolgokat sokszor a férfi nem adja meg, eltorzult nemi szerepekben cikázva éli a társas életet.

Szerintem pedig nincs női és férfi munka, aki jobban tudja vagy épp ráér az megcsinálja-ha sürgős. Azt hiszem ha szeretet van, ez mind nem számít. Azt hiszem nem leszek férfi a kalapácstól, a férfi sem lesz nő a fakanáltól.

Továbbmegyek-visszakanyarodok:

Azt kapod, amit adsz.

Lehet másképp, más formában, de a mondandó lényege ugyanaz.

Ha elhagynak, magad is elhagytad.

Ha hazudsz, akár magadnak, akár másnak, neked is fognak. Mások.

Ha megcsalnak?

Valahol magad csalod meg.

Nem vagy őszinte magaddal, ez is egy öncsalás.

Az egyik kedvenc íróm legjobb életbölcsessége, ami tényleg mindenre igaz, nem találtam még kivételt:
Minden fájdalom figyelmetlenség következménye.
Nem részletezem, gondolkodj.
Keress példákat, keress ellenpéldákat.
Nekem nem sikerült helyét megálló ellenpéldát találni.
Minden visszavezethető ide.
A figyelmetlenséghez.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a velünk történt dolgokért, fájó, rossz dolgokért felelőssé tehetünk másokat, de felesleges. Mindig magunkba kell elsőnek nézni, hisz ha velem történt, azért felelős vagyok.

Az pedig hogy ki miért keres társat, sokszor fura.

Van akinek házvezetőnő kell, mert besokallt a "női" munkától.

Ha gyereket is nevel, amellé keres valami nevelőnő félét, aki főz és szexel is.

Van aki lakhatást keres, van aki a vacsoraszámla kifizetőjét.

Van aki utazópartnert, van aki a mozikhoz, színházhoz partnert. Ha jó a csaj, marad állandóra, ha kevésbé, akkor jöhet a következő, van annyi mint égen a csillag.

Nem érdekel a sok magányos hajós sem, aki sikít a magánytól, mert én nem egy támasz akarok lenni, ami/aki nélkül eldől az illető, hanem egyenrangú partner.


nos, én nem is foglalkozom olyanokkal, akikben nem fog meg semmi. Épp ezért okoz sok agyalást, hogy mégis mi kell nekem? Miért nem jó ez vagy az, ha olyan kedves és egyben van minden, mármint papíron? Mert eldöntöttem valamit, ami alá nem megyek, és ha nem érzem legbelül hogy EZ lehet az, akkor nem is érdekel. Nekem nem kell szerelő-házkarbantartó, nem kell mozi vagy koncertpartner, és nem kell ágymelegítő sem. Másokra is gondolnom kell, márpedig ha anya boldogtalan, akkor a gyerek is az. Így nekem önmagam megismerése és az örömök megtalálása az egyedüllétben volt a fontos, ez megvan, így lehet kifelé nyitni.

Ennyit rólam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.