2014. június 25., szerda

Tópart, gondolatmentesség

Úgy döntöttem, ma unalmas leszek.
Illetve nem döntöttem, csak van rajta sapka-nincs rajta sapka alapon írok.
Azaz írok akkor is, ha nincs érdekfeszítő témám.
Ma nincs rajtam sapka.
Agy-sapka.
Így most csak az életünkről írok.

Ma elborított a sok feladat, vagyis bele kellett húznom, hogy ebéd-posta-kenyér, azaz minden kész legyen.
Elfáradtam, leültem.
A gyerekek őrültek, már amelyik.
A nagyobb fiúk ki sem szállnak a telefonból, a kicsik témája is ilyesmi, pedig nem lehet egész nap ezzel foglalkozni.
Kevin könyörög a munkáért, amit telefonra válthat, mert az enyém az igazi, az kell neki. Én pedig csúnyán megdolgoztatom érte. Nem kell ám Twist Olivérre gondolni, sem bányamunkára. Postára megy, vásárolni megy, kutya vizet cserél, ilyesmik. és persze mosogat is.

Most csak úgy kifeküdnék valami vízpartra a Szerelmemmel, és semmit nem csinálnék. Nem érdekel hogy nem süt a nap, csak ne essen.
Az eső.
Nem a nap...
A többi nem számít.
Szeretnék leengedni.
Pár napig kikapcsolni a felelősséget, kötelességet.
De nem panaszkodom, szeretem az életem, nem cserélném el egy egyszerűbbért.
Csak pár napig kiszállnék belőle.

Unalmas vagyok?
Lehet.

Holnap megyünk Kirával a gimibe beiratkozni, nekem Vác túlsó felére is el kell mennem, valahogy nem várom túlzottan. Nincs kedvem, de meglesz a kiszakadás itthonról.
Fél napra.
Ügyintézéssel egybekötve.
Semmi vízpart.

Kicsit úgy érzem magam, mint mikor stressz alatt kell működnöm.
Jól megy, bírom a nyomás alatti munkát, de mikor vége, és leeresztek, akkor jön elő az, hogy mégsem volt ez olyan könnyű. Csak kikapcsoltam a félelmet, az aggódást, ilyeneket.
Tudjátok, mint a drogos, aki a szer ürülésekor kezd remegni.
Felpörgök ha gáz van, felpörgök ha sok a munka, letudom az egészet, és utána lazulok, remegek belül.
Olyasmire gondolok, mint mikor Kevin az ablakon kiugrást gyakorolta (játszott) és szétment a feje. Megoldottam doki nélkül, de utána mint akit fejbe vágtak.
Vagy mikor sok a munka hirtelen.
Vagy mikor tartósan stressz alatt élsz.
 Eddig szépen tartottam magam hónapok-évek óta, és most kezdek leengedni kicsit.
Azt gondolom ez normál reakció, bár tudom, nem mindenki ilyen.
Nekem normál reakció.
Mostanra nyugodt vagyok, működik minden.
A családi találkozástól még tartok, de azért helyt fogok állni. És igazából tudom: nincs mitől tartanom, bízhatok.

Vízpart....
Semmittevés...
Nulla gondolat...
Álmok.
Majd kisétálunk pár órára a Galga partra vagy a közeli horgásztó-partra hétvégén :)
Igen, ez jó lesz.


1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.