2014. július 9., szerda

Alternatíva, és Budapest

Budapest valószínűleg biztonságos város.
Nézem a térképes turistát a Moszkva tér közepén, számolgatja a tízezreseit, gondolkodom, odamenjek-e, szóljak-e neki, nem kéne, de nem teszem. Mindenki tesz rá, nem állnak lesben hogy kirabolják.
Nem Harlem, bár érdekes hely, az biztos.
De lehet csak én vagyok túl vidéki már...

Ez látszik a tegnapi metrózáson is.
Megint turista, kérdezi merre menjen a Kálvin térre.
Keresem a kiírások közt, pontosan hány megálló, de nem látom.
Megkérdek két ott álló embert:
- Mi az új neve a Kálvin térnek?
- Nem tudom.- néz az egyik értetlenül.
Gondolom magamban, biztos Te sem a saját közegedben vagy, de akkor meglátom: az oszlop takarja a kiírást, az bizony még mindig Kálvin tér..egy megállónyira.
És a férfi is mondja:
- Szerintem ugyanúgy...
Sebaj, majd otthon röhögök magamon, segítek a turistanőnek, elmondom hány megálló, és ennyi.
Megköszöni, megy a dolgára.
Mentségemre legyen mondva, a Ferenc körút sem volt jó annak, ami, így lehetne akár a Kálvin térnek is más neve.




Fantázia játék

Mert el-el játszunk a gondolattal, milyen lehetett volna, ha nem a neten ismerkedünk, és elfogadjuk azt, hogy minden létrejön, ami arra rendeltetett. 


Az alternatív megismerkedés szerintem:

Imi zenét keresett a neten. Hallotta a rádióban.
Otthon, este, mikor kész volt mindennel, eszébe jutott, megkereste.
De véletlen nem a youtube keresőbe írta, hanem simán a google-ba. Az pedig feladott egy oldalt, melynek címe ez volt: "Élet a diliházban"

Már a cím is felkeltette az érdeklődését, a mellé csatolt fotón mosolygó nő volt látható, szimpatikusnak tűnt. Ráadásul kíváncsi volt, hogy miért jött ez fel a zenére.
Rákattintott.
Rögtön az első oldalon ezt olvasta:

"Ó, képzeljétek, találtam egy új zenét.
Nekem új, még nem hallottam, lehet száz éves ám ;)


 Olyan vidám, semmitmondó, mégis mindent elmond.
Tudjátok, én mindig szerelmes vagyok, legalábbis mikor nem vagyok magam alatt...
Igaz, tárgya nincs ám egy jó ideje, de hamarosan lesz, ezt érzem pár hónapja...

Most nincs, de az érzés a szívemben létezik.
Mikor ilyen zenéket hallok, előjön, ami nem rossz, csak kicsit mégis lehangol.
Az a tény, hogy nincs senki, néha fáj.

Mert ami bennem van, az a sokféle, mély és szép érzés, nem szabadna hogy elvesszen...

De néha úgy érzem egyszer végleg el fog veszni...
Mindegy, hagyjuk a nyafogást, hisz MOST, hogy hallgatom, ragyogok én is.

A reményem él, hogy talán a nagy mindenség nem azért adott ennyi szép érzést nekem, hogy csak vaktában küldözgessem az égre, a fákra, világba.
No és talán nem azért születtem, hogy hitvány, selejt kapcsolatok találjanak meg.

Azt hiszem a magam beállításait kell módosítanom, igaz, gyakorlom egy ideje.
De a lelki beállítások hetekbe, hónapokba telnek, mire fizikai szintre átíródnak....
Várok...
Közben zenét hallgatok, élek, nem teszek semmi különöset.
De a várakozás mindig ott van, és persze a félelem is...
Mikor rám néz valaki, azt hiszem rögtön látom érdemes-e visszanézni, vagy csak valami kósza jelzés: létezem.
Persze ez legtöbbször csak ennyi.
Mindig.
Létezem, nem vagyok vészesen ocsmány... :)

Leírom nektek, milyen is az, akire vágyom.
Tulajdonképp semmi konkrét, hisz azzal befürödtem...
Annyit akarok, hogy nekem való legyen, s én neki való legyek.
Engem várjon, én őt, ez derüljön ki hamar.

Férfias, ez fontos.
A hangja, az érintése, a tettei, kinézete: felnőtt férfira valljanak.
Hiába, nő vagyok, szeretem annak érezni magam.

A férfinak nem kívánok az anyja lenni, sem ágymelegítője, sem ivócimbije, sem az orvosa.
Írtam már, tán emlékeztek: rengeteg férfi elkezd 40 felett bomlani.
Ilyen-olyan bajok, apró, megoldható problémák, életmód váltással kezelhetőek lennének, de nem.
Kényelmesebb beteget játszva egy kis figyelmet kicsikarni.
Azt gondolom, aki erre rászorul, az nem szereti magát annyira, hogy én szeretni tudjam.

És itt a következő fontos pont.
Nem kell nekem szépfiú, nem kell hibátlan, piperkőc, túlápolt-tükörbámuló, csak egy igazi ember.
Aki ezt tudja, és elfogadja, önmagát a helyén kezeli.

Érzéseitől ne féljen, ne tartsa a szerelmet gyerekes, kamaszos hülyeségnek, vállalja amit érez.
Merjen beszélni róla, és az elvárásairól is.
Hisz néma gyereknek...
Milyen gáz már, ha utólag derül ki, ez így lett volna jó...

És akkor itt a következő pont:
Meg kell mindent rögtön beszélni.
Amint a probléma felmerül, pár életpercig lehet eltakarva, majd felszínre kell hozni, bármily fájdalmas is.
Enélkül csak gyűlne a szar a gödörben, és előbb-utóbb elöntené a kertet.

Férfi és nő közt rengeteg a különbség, nem csak az elsődleges nemi jegyekben.
Viszont amiben szerintem nem szabad különbözni, az pont az érzések kifejezése.
Sokan nem kapnak gyermekkorban elég szeretetet, kiherélik a fiúkat azzal, hogy a "fiú ne sírjon", "a férfi kemény", meg ilyenek.
A férfi nem az elfedett érzéseitől lesz az ami, nem az mutatja mekkora ász, ha mondjuk bunkó, vagy csak odalök annyit: "én is, de már mondtam."
Az eltemetett érzelmek csak bajokat szülnek, a ki nem mondott dolgokhoz hasonlóan.
Egyrészt bizonytalanságból fakad, másrészt azt szül.
Kinek kell a bizonytalanság?

Jó, jó, tudom: bennem is van, rendesen.
Dolgozom rajta, fontosnak tartom, hogy elfogadjam magam.

Arról nem szóltam, mert számomra nem az határozza meg az embert, milyen, mekkora családja van.
Szóval nem szóltam róla: fogadja el a sok gyerekemet.
Rumlis életemet.
Mert ezek vannak, nem takargatom, nincs zsákbamacska.

És nem, én nem az öt gyerekem vagyok, bár ők a legfontosabbak, de a jellememet, nőiségemet nem határozzák meg.
Szóval vannak, ott lesznek mindig, de azt hiszem ettől még tudok eleget nyújtani a majdani szerelmemnek.

Ennyit erről drágáim, megint szerelem-hiány volt a téma, mint oly sokszor mostanában, de vissza fogjátok még sírni, mikor eljön, mert akkor másról sem fog szólni a blog :))))"

----------------------------------------
Nos, Imi ezt olvasta.
Elolvasta többször is, szinte el sem hitte, hogy ilyesmit lehet találni a neten, nem társkereső felületen.
Látta van kapcsolatfelvételi űrlap, van hozzászóló felület, és bár még nem tudta mit és hová fog írni a blog írójának, de abban biztos volt: fog írni...

1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.