2014. július 11., péntek

Kettősség (?)

Őszinte vagyok magammal.
Mással is.
Bár van, hogy nem veszek észre valamit, ami tán fontos, emiatt a tantusz a helyén marad.
Magyarul nem mindig látom a valót elsőre.
De amit látok, amit értek, azzal kapcsolatban igyekszem mindig őszintén beszélni magamnak, megláttatni magammal azt, amit az adott dolog mutatni akar.
Azt hiszem ha mindenki legalább önmagával szemben őszinte, és nem megy a saját értékrendje alá, akkor talán kevesebb muszáj kapcsolat születik majd.
Ehhez mondjuk fixen tudni kell, mi a jó a személynek, és mi az ami semmiképp.

Azt mondják ha nem keresed, megleled.
De viszont ha a rosszat keresed, akkor megleled, ugye?
Tudjuk: ördög a falon és hasonlók.

Akkor rakjunk már rendet!
Az igazit ne keresd, mert a görcsösségbe fúló keresés gátakat pakol eléd, a másik nem (illetve keresett nem) figyelgetése, a folyton ugrásra készség sem szül jót, talán elapróz, és még csalódottá is tehet.


Én megtaláltam.
Akkor már nem kerestem, illetve épp akkor mélypont-féle volt, nemet mondtam magamnak elsőre.
Mondván úgyis befürdök, mint mindennel.
Jó hogy esélyt adtam, nem ragozom.

Ami miatt feljött az én dolgom, az az, hogy Ő tökéletes.
Hibátlan.
Érzékeny, amennyire kell.
Férfias, amennyire kell.
Kemény, ha kell.
Magabiztos, normál mértékben.
Bizonytalan néha, ami gondolkodási készségre és önfejlesztő igényre utal.
Tetszik neki a határozottságom, a megmondó stílusom, de nem enged mindenben.
Azt hiszem ezt egyensúlynak hívják.
Én pedig tökéletesnek hívom.
Nekem mindenképp az :)

Viszont mint Átlag Lukréciának, sztereotíp ténsasszonynak, felbukkan néha a gondolat: mi lehet a hiba?
Valami csak van!
Olyan nincs hogy nincs!
Na és itt jön az, hogy ha elkezdeném figyelgetni, van-e hiba, keresem, kutatom azt a kis pontot, amibe belekapaszkodhatok, mondván semmi nem tökéletes, akkor azt hiszem találnék is valamit.
No nem azért mert mindenképp van valami rejtett cucc, hanem azért, mert aki bizonyítani akar valamit, és elég elszánt, annak sikerülni is fog.
Nem feltétlen a nagyvilág számára, hanem önmagának.

Most akkor válaszoljatok rá: van ennek értelme?
Kell keresni azt, hogy mi lehet a hiba?
Egyetértünk, nem kell.
Semmi hiba nincs, hisz nekem ez az egész pont jó.
Tökéletes.

Ami itt még elgondolkodtató, az az, hogy az igazit ne keressük, csak tudjuk mit akarunk, és az ne legyen annál több: számomra legyen tökéletes, és én az ő számára. Emellett higgyük: minden úgy fog történni ahogy kell, akkor, amikor kell.
Mikor minden kis elem a helyén van, akkor mindenképp összeáll a nagy kirakós!
Amikor pedig valami igazit lelünk, ne keressük benne a hibát, hanem fogadjuk el azt, hogy az univerzum tudja: mi kell nekünk épp ott, ahol vagyunk, mi taníthatja a legtöbbet épp akkor, abban a pillanatban, életszakaszban.

No és vannak olyan dolgok, amikre azt mondjuk egyszerűen:  
Ez ajándék....
Tudom...
Köszönöm...
Megérdemlem...

1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.