2014. július 10., csütörtök

Pólusok

Az agykontroll és hasonló jófajta irányzatok szerintem mindenképp csak útmutatók, kapuk, hidak.
Valahová vezetnek, jobb helyre viszik az életet, de semmiképp nem végcél egyik sem.
Nekem.

Az biztos, hogy nincs olyan, hogy csak pozitív gondolkodás.
Nem lehet, nem is szabad kiirtani a negatívat.
Kell a két pólus, hisz ilyen a Világ rendje.
Mindenből van kétféle.

A pozitív szemlélet arról szól szerintem, hogy ha felbukkan a negatív gondolat, érzés, akkor azt a helyén kezelve feldolgozom, megvizsgálom miért is jött, van-e helye, azaz kell-e vele foglalkozni, vagy csak valami kósza gondolat következménye?
Van hogy kell vele foglalkozni, hisz nem sikerülhet minden, vannak olyan terveink, álmaink, melyek sosem jönnek létre, és ha erőltetjük, akkor csak rosszat teszünk.
Ilyenkor a felbukkanó "nem fog sikerülni"-re, "tán nem kéne erőltetni"-re hallgatni kell.
Már amikor ez a helyzet.
Nehéz ám eldönteni, eléggé kell ismerni magunkat, a megérzéseinket pedig elfogadni.

A helyzet pedig az, hogy gyakorlatilag egyedül vagyunk.
Senki nem mondhatja meg, mi a jó nekünk, melyik úton kell végigmennünk a Walhallánk eléréséhez.
Pedig van mikor próbálják, hisz sok ember "jót akar", próbál segíteni.
De ez sokszor pusztán akaratátvitel lenne, hisz önmagunk körül forogva azt hihetjük, mindenkinek az a jó, ami nekünk.
Nos ez nem így van.
Nem kell mindenkinek kaviár.
De szaros gödör sem.

Az mondjuk segíthet másokon, ha szélesítjük a látómezőt előtte, ha perspektívát váltatunk vele, mert más oldalról mást láthat meg az ember.

Azt hiszem, mindig megvan a fele-fele.
A jó dolgokból, és a kevésbé jókból.
Nem hiszem, hogy bárki élete csak ilyen, vagy csak olyan.
Az a különbség, hogy mit látunk.
A szem előtti szűrővel mások csak a dolgaink, életünk.
Aki jól hangolja be magát, inkább azt veszi észre, ami épít.
Aki kevésbé ért a szűréshez, azzal előfordulhat, hogy minden rosszat észrevesz.
Figyelje mindenki saját magát, hogy el tudja dönteni, jó-e neki a maga beállítása, vagy át kellene hangolni.

Az én véleményem az, hogy ne lovagoljuk meg a problémát.
Illetve ha észrevesszük, hogy már a lovon ülünk, igyekezzünk leszállni róla, minél kevesebb sérülési lehetőséggel.
Mert előbb-utóbb ledob magától.

Olyan ez, mint Fodor Ákos pársorosa:

Betegségedből gyógyulj ki.
Vagy halj bele. 
Csak ne kényeztesd.

A probléma ugyanez.
Oldd meg, dobd el, ne lovacskázz vele.

Megvannak a feladataink.
Ami nem a miénk, azt kihúzza a lábunk alól az élet.
Van mikor az ember nem fogadja el, kapaszkodik a szőnyegbe, de az csak húzódik ki egyre inkább a lába alól. Vegyük észre, menjünk másfelé, vagy álljunk meg pár percre.
Majd jön a következő feladat, ajándék, megoldandó.

Nincs "mi lesz ha".
Most van.
Kizárólag.

2 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.