2014. szeptember 12., péntek

szempont

Olvastam ezt a kis cikket, ami nagyon elgondolkodtatott.
Hozzáteszem az elején, a mi kis acsai ovinkkal minden rendben, a legaktívabb gyerekemre sem hallottam soha azt, hogy rossz vagy akármilyen.
Ezzel szemben Kira mikor kiscsoportos volt, nem itt laktunk még.
Ott, abban az oviban akart hittanra járni. Első óráján azt mondta a papnak: Atya-gatya.
Mentem érte, a gyerekem üvöltve sír, mert a dadus néni (akkor kb 40 éves nő), kiabálva mondja neki: Ilyet nem mondunk! Nagyon rossz voltál!
Szerencsétlen Atya pedig csak áll, és mondja halkan: de semmi baj, hagyja!
A gyerekem többé nem akart hittanra járni. A hülye bigott nőstény miatt....
Ez pedig a mi családunkban nem kötelező, ha akar jár, ha nem akkor nem.
**********
Engem a cikk még az otthoni nevelés szempontjából gondolkodtatott el.
Azt vallom, a gyerek otthon legyen "hülye", idegen helyen inkább viselkedjen. Látjuk ennek az ellenpéldáját is errefelé, a suliban-oviban végletekig "érdekes" gyerekek, akik otthon a szülő szerint nem olyanok.
Gondolom valóban nem, csak arról nem esik szó, hogy miként éri el ezt anyuka-apuka...
Konkrétan Szabolcsot, mivel láttam hogy nehéz napi 8-9 órán át normálisan tartani magát és "megbolondul", kivettem a napköziből.
Persze, itthon vagyok, tehetem.
De lássuk be, sok az az idő egy kisgyereknek a szülők nélkül.
Egy olyan aktívnak pedig még rosszabb lehet, aki az örök meg nem értett, mert nehéz neki betartani a kockásító szabályokat.
**********
Elesni és lábra állni mindig is hagytam őket. Nézzenek kegyetlennek, nem érdekel, de alapvető dolgokat meg kell tanulni mindenkinek megoldani saját magának.
Azt gondolom, akit mindig felsegítenek, magától nehezen fog átvitt értelemben is lábra állni...
Sőt, az emlegetett Szabolcs nem is tűrte a segítést! Sokszor volt, hogy nyilvánosan elesett, én nem mozdultam, valaki más igen, és rá kellett bizony szólni az illetőkre, hogy semmiképp ne segítsen, mert a gyerek attól fog hisztizni!
**********
Az a gyerek pedig aki mindig azt hallja: rossz, satöbbi, minek fogja majdan beazonosítani magát? Mindenképp a társadalomból kívülállónak, azt hiszem.
Mint én még nem túl rég.
De mindezt persze abból a nézőpontból írom, hogy engem is alaposan félreismertek, de abban az időben nem is nagyon volt divat az egyéni nevelés, tudjuk: dr Spock...
No meg most már mindegy is :)
**********
De azért hallom eleget anyámtól: sokat ráhagyok Szabolcsra, nem lesz jó vége.
Ó, mondom, dehogynem! Felnő mint mindenki, eléri azt a kort amikor kirepül, de nem fog rám ellenségként gondolni. Mert sok-sok beszólásánál együtt röhögünk, mert akkora arc a gyerek!
Pl. Anyám készül Mátraházára, átjön hálóingben.
Kérek tőle valamit, erre Anyám:
- De most öltözöm.
Szabolcs, aki ül a fotelban:
- Ebben mész? - és elhúzza a száját, felvonja a szemöldökét: - elég hülyén néz majd ki...
Megint csak felröhögtem, de ekkor mondjuk Anyám is mosolygott.
**********
Én bírom ám, hogy osztjuk egymást minden szinten, a kívülálló azt hihetné Anyámmal veszekszünk időnként, pedig csak jól odamondogatva poénkodunk. A gyerek is megtanulja ezt, és ugyan nem kell megmondónak lenni, arra figyelek hogy idegenekkel szemben nem mindegy hogy viselkedünk, de az otthon az, ahol el lehet engedni magunkat egy bizonyos határig.
Nem szólok a gyerekekre ha normál szinten piszkálják egymást, veszekszenek, de alaposan átbeszélnénk ha pl. más élőlényeket, csigát, bogarat, akármit bántanának.

Ennyi a véleményem röviden, illetve a cikk által született gondolataim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.