2014. október 19., vasárnap

Finom rezzenések

Este csak pár pillantás a gyerek feje felett, egy kézfogás, kellemes melegség áramlása... ennyi jutott aznap, no és pár szó.
Mert a gyerekek is ott voltak, velük foglalkoztunk. Nekik csináltunk programot, aminek része volt az ott alvás is. Hamar birtokba vették a lakás minden szegletét, én pedig mentem főzni, pakolászni. Ember is hamarosan megérkezett a munkából, gyerekek kiujjongták magukat, mehettek fürdeni.
Vacsora, mese, tévé, fekvés.
Hamar kiderült, az ágyon csak egy gyerek fér el köztünk, kettővel bajos lenne. Szerencsére a Kishercegnőnek jó volt az összetolt fotel, hisz az egy hajó :)
Csodás módon, az idegen, új helyen reggelig aludt mindenki-fáradtak voltak szerencsére :)
Pár szó, pár pillantás, kézérintés, finoman, csipkeszerű hálóként rebbenő boldogsághullámok... és alvás.

Másnap mentünk a megbeszélt helyre, megnéztük amit meg akartunk, a gyerekekkel.
Majd hazavonatoztunk, gyors készülődés és irány az uszoda, még van másfél óránk zárásig! Lívi kis uszodahercegnő is, Szabolcsot nem kell tanítani, egy évet sem adok és profin fog úszni, Szili otthon maradhatott.
Jó kis tömör, fárasztó nap volt, de mennyi élménnyel!
Az összehangolódás, csiszolódás egyik fontos alapköve lehetett ez a nap az időben, az univerzumunkban.
Nem vagyunk ám mi egyformák, vannak különbségek, pont ahogy azt kell.
Például a Metallicát sem szereti, Ákos is elég közömbös számára.... :))))
Még jó hogy ezek a lényegtelen különbségek, ugye?

Szóval nem vagyunk egyformák, és azt kell mondjam, tökéletesen jó ez így.
Hawking tanításának alapján, az univerzum pont ebbe a "tökéletlenségbe" kapaszkodva hozza a fejlődést.....
Mint ahogy egy-egy közösségbe is kellenek a széthúzó elemek, hogy a többi még jobban összetarthasson, ahogy kellenek a világba a dualitás alapját képező különbségek, a rossz, a sötét, a kellemetlen, és a többi, úgy a párkapcsolati különbségek is szükségesek.
Kellenek, hogy az egyező dolgok még nagyobb jelentőséggel bírjanak, és hogy legyen mibe kapaszkodni a fejlődésünknek.
A közös, kapcsolati fejlődésnek, no és az ezen alapuló személyesnek is.

Most már fotókat mutatok, elég ennyi "tudomány" mára...

Szabolcs, Kira, Lívia múlt hétről:




 A Lego dinónál:

Han Solo megvédi kisöccsét
.. és a másikat
 a kishúga sem maradhat ki :)
 Fel kellett mászni:
 Az élő szobor a Keletinél:
 Jó sok foga hiányzik:
 Még egy szelfi a dilisekről:

 Ők:

Ő:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.