2014. november 24., hétfő

Fáj?

Megszületik a döntés: új életet kell kezdeni.
A régi dolgok nem tettek boldoggá, nem akarom úgy leélni az életem, hogy egyfajta, rossz mintát követek. Ezért meghozom a döntést: ami boldogtalanná tett azokat a dolgokat fel kell ismernem, és ki kell iktatnom.
Az új kapcsolatomat új alapokon kell felépítenem, hogy más legyen, hogy tényleg boldog és kiegyensúlyozott legyen.
Na de az alapokat nem elég egyedül lerakni, olyan igazából nincs, hogy elhatározom amit akarok, és az akkortól úgy van... nem!
Mindenképp van a dolgoknak kifutási ideje, érése, nevezzük ahogy tetszik.
Na és egyedül nem lehet egy közös életet megalapozni, szóval egyedül még csak elkezdeni lehet azt, amire a majdani közös épülni fog.
Viszont amit senki nem tud, mert csak a gyakorlat mutatja meg, mint annyi mindent, az az, hogy akármennyire is jó a döntés, hogy változni kell, a változás fájni fog.
Nem azért mert olyasmit vesz el az életből, amit ne akarnék odaadni, de azt hiszem bármit szaggatunk le magunkról, vérezni fog.

Mikor hibázunk, annak a hibának vannak következményei.
Elindulunk egy úton, ami rossz felé visz minket.
Mond valaki valamit, amitől így vagy úgy kezdünk működni.
Másképp, mint addig.
Vannak kissé gonosz lények az életünkben, akik elmondják a kis mondataikat, majd erősen beledöfve a tüskét a lelkünkbe, továbbállnak.
Akkor még csak kicsi a hatás, bármennyire fájjon az ami elhangzott, még nem vesszük észre mit okoz.
De telik az idő, a lélekbe döfött tüskét nem szedtük ki, az ott dolgozik, sebez tovább.
Amit mondtak nekünk, az már auraként ölel körbe.
Legyen az például egy egyszerű "ronda vagy".
Nos, ha rondának hiszem magam, azaz lassanként átalakul az önképem azzá, amiről szólt a kisgonosz mondandója.
Kialakul a belső kép külső megjelenése, azaz az aurában is érzékelhető, hogy "ronda" lettem. A következő ember már ekként fog rám nézni, már észreveszi a rondaságom.
Pedig nem igazi, de a hitem azzá teszi.
Ha nem teszek ez ellen, akkor ronda maradok, sőt: egyre rondább leszek, már külső jegyeimben is.
Átalakulok.
Elindított a kisgonosz egy úton, amin haladok.
Hat rám, amíg hagyom neki.
Amint felismerem mi történt, ugyan lehet hogy évek múlva, de abban a pillanatban tehetek ellene.
Vissza lehet fordítani a hatást, hisz nem ezzel a tudattal születtem, ez csak egy rossz program volt.
De az út lehet hogy pont annyi ideig fog tartani visszafelé is, mint odafelé tartott.
Senki nem tudhatja előre.

Senkit és semmit nem lehet átalakítani egy nap alatt.
A döntés még nem cselekvés, egy lépés még nem rutin.
Ha ma felismerem a hibás reakcióm, ami mondjuk veszekedéshez vihetne, és kiküszöbölöm, akkor jól csináltam.
Ha holnap is így lesz, és utána is, akkor már rutin lett belőle.

Írtam a régi diliházban, hogy mikor levetjük magunkról a szaros göncöket, kimászunk a kupac alól, akkor az elsőre rossz.
Hideg.
Fájdalmas.
Félelmetes.
Mert nem tudjuk előre mi lesz.
Az addigi rutint elhagyjuk, hisz változtatás nincs változás nélkül.
Egy változás többet is hoz magával.
Ez a törvénye ennek.
Ha vízbe lépek, vizes leszek.
De a víz is Henis lesz.
Én adok neki, de ő is ad nekem.












Nagyon érdekes kapcsolat a miénk.
Mindketten másképp akarjuk csinálni az életet, mint eddig.
Hatunk egymásra, megbeszélünk mindent, kivesézzük amit kell.
És néha sírunk is.
Mert a könnyek jók.
No és kéretlenül is jönnek....
De ez van, ezzel ugyanis felszabadulunk sok-sok régi béklyó és lánc hatása alól, hogy szabadon repülhessünk együtt.
Viszont ez fájdalmas dolog is...
Fáj a saját fájdalmam, neki az övé, mert a szar mosása is fájdalmas, hisz beivódott, ránk ragadt, kaparni kell lefelé, néhol nagyon keményen.
És fáj mindkettőnknek a másik fájdalma is.
Mert már egymásnál vagyunk lélekben is, és akit szeretünk, annak nem csak az öröme a miénk, hanem a fájdalma is.

Óóó, de mennyire szeretem ám ezt!
Pedig rossz mikor neki fáj, rossz mikor nekem fáj.
Amit szeretek benne, hogy látom azt: működik!
Minden fájdalom ellenére jó az, ami történik.
Nem valami szimpla élet-összefésülés zajlik, hanem egy egészen új kialakítása.
Elég hozzá ennyi, mármint hogy nyitottan állunk ez elé, és megtesszük amit kell hogy meglegyen amit akarunk.
De mennyire az elején vagyunk!
Mennyi könny és fájdalom lesz még ebben...
És mennyi csoda lesz még a miénk...
Azt hiszem ez utóbbi a lényeg :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.