2014. december 20., szombat

Összedolgozott irogatások

Vajon miként lehet meghatározni a boldogságot?
Kutakodok az emlékeimben, mikor, miért éreztem boldognak magam?
Tekintsünk most el attól, hogy a gyerekek, mert az alap, adott dolog.
Én most az egyéni boldogságról beszélek.
Hisz ha gyereke nem is, de szerettei javarészt mindenkinek vannak, csak ez azért sokszor kevés ahhoz, hogy minden teljes legyen.
Hisz ahhoz azért kell gondolom az is, hogy ÉN idebent teljesnek érezzem magam és az életem... mindent azért tegyek, mert akarom, ne csak valami pótcselekvés legyen mondjuk a futás, kreatívkodás vagy akármi.

Mi a boldogság?
Kisétálok tavasszal a kertbe, az erdőbe, és látom a megújulást, az ébredést, és boldoggá tesz.
Kinézek télen az ablakon, látom a napraforgót eszegető madarakat, és boldoggá tesz, hogy tettem valamit egy kis élőlénycsoportért.
Magamtól.


Boldogságra vágyunk, mert ezt érezni nagyon jó.
Ebben egyetértünk.
Kérdés, hogy lehet-e érezni folyamatosan?
Lehet érezni ugyanazon ok miatt folyamatosan?
Nem.
Szerintem nem.
Az érzést ki lehet terjeszteni, és terjed az magától is.
Ha megtanulunk boldognak lenni pillanatokra, abból lesz a több pillanat, a nagy egész órák, napok.
Néha az is boldogság, ha csak békén hagynak fél órára.
Időnként a nagy társaság, zsivaly ad jó érzéseket.
Azt hiszem le is zárhatjuk azzal, hogy mindenben meg lehet találni ezt az érzést, ami önmagában jó dolog.
Hozzáállás és felfogás kérdése.
És persze önelfogadás, önismeret, ezek is fontosak.
Hogy meg tudjam különböztetni a te boldogságod az enyémtől.
Mert engem ugyan nem tud érdekelni, hogy "látod, nekem sincs ez vagy az, nekem is van akármi, és mégis boldog vagyok!"
Neeem, ilyen nincs!
Nem tesz boldoggá feltétel nélkül az, ami másokat.
Ennyi.
És épp ezért nem lehet más boldogságát irigyelni, mert a leghaloványabb fogalmunk sem lehet, milyen a másik ember érzésvilága.


*******

Milyen jó szétnézni a házban délután, mikor a fáradtság már laza hullámokban verdesi a térdünk... olyan szép rend és tisztaság van..
csak ezt nem lehet kiterjeszteni mint a boldog, jó érzéseket.
Most van, elmúlik, újra kell csinálni.
És akkor visszatérek, mert a boldogság nem olyan, hogy ami ma, az holnap is!
Mindig újra kell "csinálni".
Pillanatnyi érzésekről beszélünk, és folyton változó hangulatokról.
Ne mondja senki, hogy minden reggel ugyanolyan érzés ránézni a kapu előtti fűcsomóra, a hajnali, félsötét szobára, a még alvó többiekre!
Ami bent van, bennem, az fogja meghatározni az érzéseim.
Ma megcsinálom a rendet, és "hálistentúlvagyokrajta" érzéssel leülök agyatlanul nemgondolkodni, csak létezni.
Holnap is megcsinálom, és boldog érzésekkel nézek szét, hogy dejómaismegvan!milyenszép! és boldogabb vagyok, mint agyatlanul létezve.

*******

Hétvége, gyerekek egész nap nyüzsögnek.
Lívi valamit akar, már nem tudom mi az.
Kérdez engem, késik a válasz.
Imi válaszol neki: nem, nem lehet.
Lívike a 4 és fél évének minden komolyságával, kimérten közli, lassan tagolva:
- Nem tőled kérdeztem...
Igyekeztem visszafogni a röhögést.. nehéz volt.
De ne aggódjon senki, megkapom ezt én is.
Mert a gyerek attól kérdez, akitől jó választ remél...

Nos, most teljesen témába vágó módon azon gondolkodom, meddig is használjuk azt, hogy 4 és fél, pár hónap múlva már majdnem 5, vagy akár a majdnem iskolás jellegű kor-jelzéseket?
Az előre datáló és pár hónapnak is jelentőséget tulajdonító meghatározásokat?
Tán addig, míg azt akarjuk mutatni, már ekkora a gyerek, ilyen nagy, már majdnem elért odáig.
Fél év egy gyerek életében, fejlődésében nagy idő.
Sosem hallottam még felnőttet, hogy azt mondta volna: 50 és fél éves vagyok...
Pedig a mi életünkben sem kevesebb az az eltelt idő, de mi már nem fejlődünk olyan nagy léptékben.
Vagy igen?
Hisz egy nap alatt is átalakulhat minden.
Egy perc, mikor átlépünk egy láthatatlan vonalat, és onnan kezdve minden más.
Legyen az a vonal bárhol, legyen a jelentése bármi.

Ugye milyen gyorsan történhetnek dolgok..
amikre nem számítunk...
ülök múlt hétfőn hajnalban a gépnél, kókadtan kávézom, kattintgatok, és jön egy üzenet, megyek-e a koncertre, és ha nem, akkor érdekel-e egy ajándék jegy...
Persze hogy megyek!
El sem hiszem, még most is, a koncert után is égi ajándéknak tűnik az, hogy ezt megkaptam, ott voltam!
És abba az ezt megelőző vasárnapi bejegyzésbe bele sem akartam írni, hogy Ákos így meg úgy, nem megyek de mennék, stb.
Nem akartam, mert minek?
Kit is érdekel, hogy Henikének luxus problémái vannak, hogy nem lehet ott egy vágyott eseményen?
Ott lehettem :))))




Ééééés akkor átváltva megint:
Megígértem Kirának és magamnak is, hogy bármikor jön a Metalicska, mi ott leszünk.
60 éves koromig vállalom.
De most ehhez hozzáteszem, Ákost 70 évesen is meg fogom nézni.
És nem ülve... (most sem ültem)
Mondjuk engem pont nem zavar a korom, pedig riasztó volt pár éve a naaaagy 40, mint majdani mérföldkő.
Mintha innen már leszálló ág lenne, ajándék minden túlélt nap, pedig dehogy!
Még belekezdek hosszú könyvbe is, és tartós élelmiszert is bátran veszek, ha értitek....
De hát nekem most kezdődött az életem.
Legalábbis az a szakasz, mikor minden tudatos.
Na jó, sok minden tudatos, ami eddig kevésbé volt az.
És persze a boldog évek jönnek.
Mert annak is lenni kell...

40 és ¾ éves vagyok.
Fél éve tart a kapcsolatunk.
Eleinte a heteket számoltuk, majd az elsejéket.
Ebben a korai szakaszban számít a fél év, számítanak a hónapok is, még 1-2 évig biztos.
10 év után már nem hiszem hogy lesz jelentősége...
De nem akarom siettetni az időt.
Semmiképp.
Minden napot át akarok élni, most is, a korai, alapozó szakaszban.
És majd a várépítő részben is.
Mert azért már előkészítjük a majdani erős vár alkotóelemeit...

Kicsit olyan ez, mint a gyerek, a születése után.
Először minden percben figyelnéd, aztán fél óránként ránézel, mert még újdonság, bele kell jönni.
Aggódsz érte.
Mi van vele?
Miért csendes, miért üvölt, miért..miért..miért?
Méred hetente, majd havonta.
Eltelik fél év.
Meglesz a rutin, ismerős minden hang és rezzenés, már tudod mi miért van.
Nem ijesztő már, szinte semmi.
Az sem ha félrenyel, ha megakad a kaja a torkán, mert laza mozdulattal a szájába nyúlok, és kiszedem az elakadt falatkát (megtörtént).

És itt jön az újabb (érthetetlennek tűnő) váltás-

Mi a különbség az akarom és a szeretném között?
Mert én akarok.
Hiszem, hogy aki csak szeretne, az sosem kapja meg amire vágyik.

Mert a szeretnék az feltételes mód, az akarás pedig valós idejű.

szeretne
látna
hallana

akar
lát
hall

ugyanaz a jelentés, feltételes és valós idejű, megtörténő módban... nem mindegy

Például jól látható ez az angolban is: I would like it=Szeretném ezt
Ugyanez a szó fejezi ki a feltételes mód különböző fokozatait, pl. I would be happy, if...=Boldog lennék, ha....
Akárki akármit mond, szerintem a "szeretnék" a körülíró forma, az "akarok" pedig konkrétan kifejező.
Talán valakinek sánta logika ez, hisz minket úgy neveltek, hogy: nem akarom, szeretném, akarni a wc-n kell, stb. Tudom azt is, hogyha egy gyerekkorú ember kifejezi a fix akaratát, az a felnőtt lények szemében visszatetsző lehet. No és nem is kaphat meg mindent a gyerek sem, de nem olyan nagy baj az, hogyha akar. Úgy, hogy megérti persze: nem lehet, várni kell, némely vágyat pedig örökre feledni. És persze az akarás nem zárja ki azt, hogy normálisan, szépen kell kérni.

Tehát ahogy én gondolom ezt normál párbeszédben:
- Akarok egy lovat. Kaphatok?
- Nem, sokba kerül, nincs helyünk hozzá.
Nem normál:
- Akarok egy szelet kenyeret. Adjál.

Nos, ennyit így kari előtt, meló van, mindenféle. nem érünk rá szórakozni itt a gép előtt :))))

2 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.