2015. december 17., csütörtök

Chomsky örökérvényű stratégiája

Nem új gondolatok, én olyan 18 éve ismerem őket. Nap mint nap látom rá a példákat is.

Noam Chomsky gondolatai, stratégiája a manipulációval kapcsolatban.

Milyen szép szó...manipuláció... Nrm szeretjük más emberektől, de a médiától, véleményformáló csoportoktól eltűrjük, mi?
Észre sem vesszük...
Sokan elfogadják és igaznak gondolják a másod- és sokadlagos, közvetett hírtálalást.

Amit én hozzátennék, úgyis tudjátok miről beszélek: akit rondának akarok látni, azt minden szépsége ellenére annak is fogom. Nagyon keresve meg fogom találni azt a pici kiszögellést, amibe a rondaság-látásom belekapaszkodhat.

Ha a bajt keresed és veszed észre a világban, az fog mindenből kitűnni számodra. A te világod bajos lesz. Ez mind rajtunk múlik. Ezt gondolom.

És akkor Chomsky:

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.     

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.  

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.   

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

2015. december 16., szerda

Ezt a gyereket nehéz lesz a világba küldeni, mert mindig igazítanék rajta, tennék hozzá, és vennék el belőle. De muszáj...

Azt hiszem az egész oda vezethető vissza, hogy öntudatlan a nemzet, és egyenetlen.
Azt látom, hogy itt egység akkor van, amikor nagyon nagy a probléma. Akkor vannak megmozdulások és egyetértés. Amik teljesen feleslegesek, hisz ha már az elején, az első kavicskánál felállnánk, akkor nem kéne eljutni semmilyen eseménynek a nagy bajig.

Gondolok itt arra a fajta nézetre, viselkedésmódra, hogy mindent el kell fogadni, ha valaki olyan mondja és teszi, akinek nagyobb beosztása, végzettsége, satöbbije van.
Nos, nem könnyű a helyzet, mert a törvények és szabályok is azon az oldalon születnek, de épp ezért azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy már a kezdetektől el van kúrva az egész.

Azért ez a ronda szó, mert eszembe jut, mikor Gyurcsány elkúrta... akkor annyi magyar volt... annyi megbántott hazafi... pedig az legalább egy őszinte nyilatkozat volt arról, amit akkor, azelőtt és azóta is csinálnak a politikusok. Ígérnek és nem tartanak be.
De hagyjuk is ezt.
Hagyjuk, mert különben eljutnánk oda, hogy mindenkinek csak a saját kényelme és jóléte fontos, amíg megvan a kaja, a gyereknek a ruha és az édes élet, addig csináljanak odafent amit akarnak.
Az, hogy a hivatalban bunkó valaki, hát istenem, rossz napja van.
Keveset keres.
Piszkálják.
Valami.
De csak nagyon kevesen vannak azok, akik azt mondják: nem, én itt jogosult vagyok arra, hogy emberként beszélj velem, akármilyen fáradt és fásult vagy...
Mert nem lesz több a pénzed és kedvesebb a férjed/feleséged attól, hogy velem vagy bunkó...
Erős szabály: minden problémát ott kell megoldani, ahol az született.
A gyökereknél...
Ha a pároddal van bajod, oldd meg vele.
Ha a tanár a suliban, akkor vele beszélj.
Ha a gyerek, akkor nézd meg, mit rontottál el, mint szülő.
Minden probléma születik valamiért, és nagyjából mindennek van valami megoldása, kimenetele.

Az, hogy ilyen kirakat ügyek mögött hoznak egy törvényt, ami még mélyebb szolgaságba taszít minket... nem számít, mert megy a barátokközt.
Az egyik legerősebb szabály a változások könnyed átvitelére, a szar megetetésére az, hogy lassan csináld....
Csak egy icipici grammocska fost csempéssz a kondér ételbe... nem veszi észre senki. Megeszik.
A szart.
Legközelebb majd két grammocska lesz benne.
Meg fogják enni.
A századik grammnál már kicsit furcsa lesz, de még mindig elfogy és benyelik, mert tegnaphoz képest nem sokat változott.
Gyerekek, ezt tanítják!
De csak saját körben.
Te nem veszed észre, csak nyeled a szart.
Mert a változás oly apró... és ha csilingel a tányér mellett egy bohóc, vagy hangosan üvölt a tévéből valami, akkor még könnyebb a szart etetők dolga...
Elvonni a figyelmet.
Lassan csinálni.
Ennyi a titok.
Ez az élet oly sok területéről igazolható példákkal...
Tudod, minden nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Az idomítás csodája, a Kis hercegben (tudom hogy annak a könyvnek más a mondanivalója, de ez a kiragadott példa jól illusztrálja az én mondandóm)

Óóóó, ezt de szeretem!!
Mikor egy csomó minden eszembe jut, ami alátámasztja azt, amit mondok!
Például amikor valaki érzelmi zsaroló-lelki terrorizáló bűvkörébe kerül.
Először a mézesmadzag, a beetetés, majd az apró változtatások, végül az uralkodás, szarosgödörbe lökés.
Csak tudjátok nagyon kellemetlen az, mikor valaki egy ilyen terrorból felébred, és meglátja, milyen hülye és befolyásolt volt azalatt a hosszú idő alatt...
Épp ezért sokan az alvást választják....
Mert szembenézni a saját hülyeségünkkel nagyon fájdalmas.
Rosszabb, mint folyton dühösnek lenni a világra.
Rosszabb, mint szarosnak lenni....
Erről a régi blogomon írtam, nem is keveset, hogy szarban úszni annyit tesz, hogy melegen van tartva a kis tested, a megszokott dolgok vesznek körül, és nem látszanak a "hibáid" sem.
Magad előtt sem.
De ha kiszállsz, akkor le kell mosni azt, ami addig beterített.
Na és akkor jön a végigtekintés magunkon, ahol is megláthatjuk azt, ami addig el volt fedve.
Nem tart már melegen semmi, hideg lesz, és mivel lemostuk, már a szaga is más lesz.
De soká érződik még a bőrön...
Szinte visszavágysz bele, mert megszokott volt.
Ha megérzed azt a jó kis szarszagot... az otthon illata...
Otthon...
Tudtad meddig érnek a határai, tudtad mit várhatsz tőle.
Kint a világban , meztelenül ilyen nincs.
Nincsenek behatárolások, és finom melegség sincs.
Szúr a hideg, szúrnak a tekintetek, és ott a tükör is.
Minden nap szemben állok magammal, és látok mindent.
De mégis erre biztatok, mert igazi.
Mert senki nem mondja meg, mi a jó NEKEM.
Azt ÉN tudom.
És már látom, kivel érdemes foglalkozni.
Aki nem a saját érdekét nézi, de nem is csak az enyémet.
Nem szolga és nem uralkodó.
Egyenrangú, EMBER.
Nem férfi, aki a fölött áll.

De kissé elkalandoztunk.

Az állam vezetése arról szól, hogy megbízunk egy csoportot azzal, hogy vigye az ügyeket, de a pénzt mi adjuk ehhez. Az, hogy ezt csúnyán kihasználják, és mindent a maguk javára fordítanak, azt hiszem köszönhető az öntudatlanságnak. Hisz más országok lakosai ezt nem feltétlen hagyják... mert öntudatosak. Mert már a kezdeteknél figyelmeztetnek: nem jó így, másképp kell. És a politikus egyenrangúnak tekinti, hisz ugyanonnan jött mindenki: anyából, apából, emberből. No és: ma te, holnap én.
Az az egyik baj, hogy a kommunizmus jól beidomított minket: kussolj, mert elvisznek.

Szóval megbízzuk azt a csoportot, és a munkát nem jól végzik.
Kisebb szinten ezért kirúgás jár, de a kormánnyal ez nem egyszerűen megtehető.
Hogy miért azt hagyjuk, mert ugyanoda visz: nincs öntudat.
Az hogy egység nincs, azt hiszem nem is várható, hisz nem gondolkodhat mindenki ugyanúgy.
Ahová ki akarok igazából lyukadni, de mindig elkalandozok, az az, hogy azt hiszem a nők egy része szívesen fakanalazna élete végéig, ha rábízhatná magát a vezetésre, a férfiakra. És nem kéne attól tartania, hogy kihasználják, lealacsonyítják valami birkasorba, hogy megkapja: te csak az asszony vagy, neked kuss a neved.
Nem, a nők egyre öntudatosabbak, és nem szeretik az olyan nyilatkozatokat, hogy szüljetek unokát, főzzetek, mert ahhoz értetek.

Azt hiszem szerencsétlen politikus, aki erről beszélt, fikarcnyit sem ismeri a női lélek mélységeit, a nők önmegvalósítási vágyának okait és a nők problémáit. Magyarul nem egy feminista férfi, hanem csak egy szimpla family man, egy hülye politikus, aki nem tudja mit beszél.
Holott pozíciójánál fogva elvárható lenne, hogy ha egyszer a nők szavazatára is számít, akkor az ő nyelvükön is kellene tudni beszélni.
Hogy tanult ahhoz eleget, hogy tudja mit és hogy kell beszélnie.
Tudnia kellene, hogy nem elég a politológia szak, az államigazgatási tanulmányok, jogi egyetem vagy akármi, az emberismeret, pszichológia, szociológia is nagyon fontosak, no és ha egyszerű embereket kell vezetnem, értük kell dolgoznom, akkor az ő nyelvüket is ismernem kell. Benne kell lenni, nem csak kívülről ismerni.
Magyarul az egész élet egy tanulási folyamat, de vannak akiknek ezt aktívabban kellene végezni, mert ők vannak megbízva.

Ostort pattogtatni minden hülye tud, de érteni az oroszlán nyelvét, testbeszédét, szelíden rávenni arra, hogy tüzes karikán vesse át magát, na ahhoz az ért, aki érzelmi zsaroló akar lenni. Aki idomít, átnevel, maga hasznára építi ki a jellemed.
A tiéd.
Amihez semmi köze.
Az igaz ember azt hiszem nem akar senkit ugráltatni, nem gátolja a fejlődését senkinek és semminek, nem akar befolyásolni, mert tudja: minden és mindenki egy olyan pontja a világnak, ami számít, akinek a véleménye fontos.
Ha a nő nem akar gyereket és unokát szülni, akkor ne tegye.
Ettől még nő marad, ugyanolyan értékes ember lesz.

Ákos nyilatkozatát inkább hagyjuk, mert lehet róla sokat vitázni, elég megosztó személyiség,  de azt gondolom, ő sem akart semmi rosszat mondani.
Vitatható volt, mert ha egy nőnek született EMBER épp a súlyemelést tartja szépnek és jónak, akkor attól lesz boldog, azt fogja csinálni.
Már réges rég nincsenek éles határvonalak a két nem között, hanem régóta vannak erős átnyúlások.
Az, hogy ő másképp gondolkodik?
Amíg nem rosszindulatból mondja, amíg nem leugatja a nőket, addig mi a baj a véleményével?

Igen, cipeltem már én is a "gerendát" mert gyenge férfival éltem. Lustával. De nem az ő lehúzása itt a lényeg, csak annyi, hogy fizikailag is erős vagyok. Mert valami rákényszerített, hogy ezzé, ilyenné váljak. De ettől én nem érzem magam kevésbé nőnek, sőt! Tovább megyek. Azt hiszem női mivoltomban megsértődni valakik helyett: tök felesleges. Engem megbántott? Nem. Mert nem éreztem találva magam, hiába mozgattam már meg több tonna fát, vagy akármit is.

Azt látom, hogy vannak a mindenki helyett megsértődő kommentelők, akik zseléemberek.
Benyomja őket az egyik csoport, oda idomulnak. Amint kilépnek onnan, abból a nyomásból, rögvest visszaugrik minden, mert zselé.
A másik csoport nyomása is rugalmasan benyomja őket, de soha nem tartoznak igazán sehová. Egyszer itt hangoskodnak, egyszer ott.
Amivel nincs is igazán nagy baj, mert hisz lehetünk a végletekig empatikusak, de akkor hol marad az, amiben MI hiszünk? Neki is van igazsága, és annak is. De mégis, középen állni azt jelenti, hogy mindkét csoport első golyója engem talál el.
Csatlakozni kell valahová, vagy kiszállni az egészből. A kétlakiság ebben nem megy!

2015. december 15., kedd

Nem szeretlek



Sok minden felvetődik az emberben, mikor el akar menni egy koncertre.
Például az, hogy szórakozik.
Kikapcsolódik.
De valljuk be, egy zenei koncert nem politikai esemény.
Oda azt hiszem ilyetén nézetektől függetlenül megyünk vagy nem megyünk.
Ez a véleményem.
Aztán a szerencsétlen előadó nyilatkozik egy-két nappal a koncertje előtt egy vitathatót, ezért sorra lemondják.
Értsd: ha nem nyilatkozik, akkor is ugyanaz a véleménye, és ettől nem lesz jobb vagy rosszabb művész.
Sokakról semmit nem tudunk, sok olyanról, akikért rajongunk. Vannak köztük bőven nőverők, pszichopaták, kannibálok, mit tudom én mik még, de mert ezek a dolgok általában rejtve maradnak, ők jók.
Fent szerencsétlennek nevezett Ákos vállalta a véleményét, ami hozzáteszem: szerintem semmi különös, sokan gondolják így, és ettől még jó emberek, és hirtelen új hitler lett.
Az hogy csalja a feleségét?
Kellemetlen.
Nekik.
Azt hiszem nem támogatom a házastársi hűtlenséget azzal, ha koncertre megyek vagy zenét hallgatok.

Eljátszok azzal a gondolattal, hogy nem szerencsés menni, hisz demonstráció is lesz. Nosza, nézzük mik a visszaváltási lehetőségek, hisz a jegyhez megvettem az ún. nyugalmi szerződést, hogyha nem tudok elmenni, x összeg levonása után visszaadják a kifizetett jegyem árát.
Kipróbáljuk, tényleg így van?
Nos, nem ilyen egyszerű ez.
Mert orvosilag igazolnom kellene, hogy tényleg nem tudok menni. Hozzá sem teszem, hogy nem szoktam orvoshoz menni minden szarral, igazából nagyon rég voltam betegként háziorvosnál. Sok-sok éve annak már. De most egy náthával vagy derékhúzódással is el kéne mennem, hogy igazolva legyen amit mondok. Mert nem bíznak bennem. Mert valószínűleg poénból vettem jegyet. Hogy elbukjak pár ezrest, és játszásiból visszaváltsam.
Igen, ilyen a magyar.
Annyi a pénze, hogy ilyesmire költi.
Meghatározhatatlan ügyintézési díjakra...
Hisz már az is elég elgondolkodtató, hogy vajon miért is alakult úgy, hogy ha 7999.- ft.-ért veszek jegyet, amit én nyomtatok ki, akkor ezt ingyen megtehetem, ellenben 8000.- ft.-tól ezért már 1500.- ft kezelési díjat kell fizetnem.
Hogy kinyomtassam.
Otthon.
Saját költségen.
Nos, bassza meg, azt hiszem nem Ákosunk nyilatkozata itt a legnagyobb baj....
Hanem az, hogy állatként vagyunk kezelve, érdekérvényesítési jog nélkül.
Hisz megvehetem a jogot arra, hogy bármilyen (!) okból visszamondhassam a jegyem, ha nem tudok elmenni.
Tehát ismét eljátszva egy lehetséges helyzettel: a gyerekvigyázó (babysitter) lemondja, mert akármi, akkor nem tudok elmenni. Kitől szerezzek igazolást???
Tudjátok, én ezzel most csak tényleg eljátszogattam, mert a koncertre elmegyek. De vajon mi is történne, ha valóban visszatérítést kérnék?
Számosítsunk:
9900,- jegy
1500,- kezelési díj
500,- nyugalmi szerződés (carefree)

de ha visszatérítenek, akkor csak a koncertjegy árának bizonyos százalékát. A biztosítást senki nem kérné vissza, hisz az az ára, hogy a többi költségem megtérül.
Magyarul megvettem a jogot arra, hogy lemondhassam a részvételt.
Igaza volt a Kedvesemnek, itt, ebben az országban senki nem akar visszatéríteni semmit. Levásárlás van, bár jog van az ellenkezőjére, de érvényesíteni elég húzós.
Nem szeretem hogy itt élek, nem vagyok büszke az országomra.

2015. december 3., csütörtök

Véletlen, mint nem-tény

Azon jár a kis agyam, hogy miért is vagyunk olyanná teremtve, hogy az állandót várnánk, kiakadunk a változásokon.
Nehéz elfogadni azt is, hogy tavaly olyan tél volt, most miért nem olyan, egyből kiabáljuk a klímaváltozást (ezt persze alapból nem vitatom, csak túlzónak tartom a kiabálást, és az ehhez mért semmittevést).
Szóval ezen gondolkodom.
Többek között.
Persze gyerekek szempontjából, azaz szülői nézetből is.
Mert múltkor az a kaja a kedvence volt, most okádó hangokat hallat, amikor ránéz.
Mert tavaly szerette a kék pulcsit, örült a bakancsnak, most meg?
- Én nem hordok ilyet, tudhatnád.
Tudom.
Mindent tudok.
Ami egyenlő a semmivel.
Mert a ma megszerzett tudásom, velük kapcsolatban, holnapra pont nulla lesz.
Azt hiszem ebben a verzióban, a gyerekgondozó-szülő létben sokminden van, de állandó tudás nincs.
Ja, hogy ez máshol, más szempontból is pont így van?
Az most mindegy.
Azt gondolom, nem is lehet másképp az az egyenlet, ami ennyi változóval rendelkezik.
De aztán továbbgondolva rájövök: mi, felnőttek sem vagyunk másképp, csak már tudunk kontrollálni.
Már amikor tudunk, és már amikor akarunk.

Érdekes ez.
A vélemény semmiképp nem tény.
Amit látsz a világból, amit erről gondolsz, az nem lehet tény.
Mégis annak fogadod el, mert ehhez mérve tudsz keretet adni az életednek.
De el kell tudni fogadni, hogy ahány ember, annyiféle igazság és világnézet van.
Van aki szerint így kell élni, a másik pedig el sem tudja azt képzelni.
De ismétlem: a vélemény nem tény.
Semmiképp.
Mert a tévedés elég rossz utakra vihet.
Azt hiszed, x ezt akarta mondani, erről véleményt formálsz, majd hangot adsz neki. De x ilyet nem mondott, nem is gondolt, kár volt "kiabálni". Felesleges feszültség született, így azt mondom, előzetes véleményformálás helyett kérdezni kell. Addig, míg meg nem érted azt, akit véleményezni vagy leszólni akarsz.
De persze tudom ám, hogy sok beszélgetés unalomba fulladna, ha nem pletyiznénk kicsit.
A gyerektől, házastárstól szerzett haragot, dühöt át lehet ám csoportosítani más alanyokra is. Élnek is vele, sokan.

Öreg házban élünk, s láttam, hallottam már sokféle véleményt.
Azt gondolom erről, hogy nem a szép háztól, lakhelytől lesz az ember VALAKI, hanem lakhelytől függetlenül IS lehet valaki.
Ezek a dolgok csak a máz, a külső burok, ezeket egy pöccintéssel el lehet tüntetni.
Ezt értesse meg mindenki a gyerekével, mindegy hogy szép házban vagy kopottasban él.
A dolgok változnak, minden nap mások vagyunk mi is, figyelni kell a kimondott szavakra, mert a ma kimondottak évek múlva is visszaüthetnek.
Én nem tudom kit mi rág bentről, ki miért olyan amilyen, én ebből csak a rám vonatkozó részt tapasztalhatom.

Azon gondolkodom még, miért születik annyi házasság és gyerek, mikor alig-alig van boldog kapcsolat?
Azt hiszem ahogy a Lucy című filmben a lány kifejti, hogy az idő az, ami valóságossá teszi az emberi létet, azt hiszem az ezen belüli felnőtt létet a gyerek és a párkapcsolat teszi valóságossá. Sokan enélkül nem létezőnek érzik magukat.
Megpróbálom kifejteni.
Nézem a so much boldogtalan nőt a boltban, eszembe jut a bunkó, zsémbes férje, aki múltkor beszólt valami kedveset, a drogproblémás gyerekei, és akkor kezdek ezen gondolkodni.
Vajon voltak valaha boldogok?
Lehet.
Szokott az a férfi mosolyogni?
Lehet.
De itt vagyunk az elején.
A dolgok mások, mindig mások.
Ilyen volt, olyan lett.
Változik minden, én pedig nem látok bele a morcosék életébe, hisz a csukott ajtó mögött bármi lehet.
Amit kint látsz, az semmi.
Véleményezheted, de tudod: a vélemény nem tény.
Csak egy semmi.

Ismétlek kicsit.
Amit látsz a világból, amit erről gondolsz, az nem lehet tény.
Mégis annak fogadod el, mert ehhez mérve tudsz keretet adni az életednek.
Tisztán látom, hogy eme, feltételezésekből álló keret nélkül nehéz.
Ma igaznak tudod ezt, holnapra megcáfolják, és eltűnt.
Mégis, akkor mi az igazság?
Mihez igazodjak?
Manapság ez egyre nehezebb.
Én másfél éve azt mondtam, hogy nem, nem akarok semmiféle hazugságra épülő, feltételezéseken alapuló világban, életben élni.
Látom, hogy ez nem egyszerű.
Mert nem tudom azt mondani, hogy ez a fix véleményem, hisz holnapra pont más lesz.
De értem, hogyha a világ pillanatonként más, akkor mitől lehetnék én állandó?
Kell a keret, mert az adja a biztonságot, de ha ezt tartanánk, akkor nem lenne repülés, távírás, agyműtét, vagy akár rántotthús.
Mert mindig vannak dolgok, amik idegenek, hihetetlenek, de vannak.
Nos, ennyi.


2015. november 14., szombat

Plázenka Cuncuska, avagy a disznószaros gumicsizma és a befejezett-folyamatos múlt idő

Hány éven át ment a duma: magadnak osztod be az időd, te vagy a saját főnököd, könnyű neked.
Nem gyerekek.
Ez nem így működik.
Ahány gyerek, annyi főnök.
Ahány gyerek, annyiféle elvárás.
És a legnagyobb hajcsár: önmagam.

Ki az aki/ami beosztja az időm?
Én?
Nem.
A feladatok.
Az "eztmégmegkellcsinálni" "óóeztelisfelejtettempedigfontos"

Arra vágysz főképp, ami nincs.
Ami a másiknak van, ami ellentétes a tiéddel.
Otthonlétet, önfőnökséget, ha meló van és hajcsár áll a hátad mögött.
Munkába járást és kevesebb felelősséget (érted: megcsinálom 8-4-ig, hazamegyek és elfelejtem pár órára), aki otthon 0-24-ben felelős.

A tapasztalatom az, hogy én magamnak vagyok a legnagyobb hajcsár, de a legengedékenyebb főnök is.
Velem meg lehet beszélni, hogy ez nem annyira lényeges, majd holnap elkészül.

Elolvastam ezt a cikket és nagyon jónak találom a nézőpontot, a vélemény pedig üdítő ebben a csiricsáré, rózsaszín trutyival mindent elfedni akaró világban.
Tökéletesen látszik az agyament hozzászólásokból (nem mind az), hogy nem értik a fent taglalt dolgot-imádni valóak a mások helyett mindenen megsértődő emberek.
Imádni valóak, de kurva idegesítőek.

Nem azt látják/olvassák, amit a másik mond vagy ír, hogy az egyik elment "falura", látta/látja a nagy valóságot, és felébredt.
Mert munka-kurva sok munka-nélkül SEMMIBEN nem lehetsz sikeres!
Nem fog vidáman bégetni a birka, bőgni a tehén ha nem szeded össze alóla a szart, nem eteted-itatod látástól-vakulásig ugye.
Mint ahogy Plázenka Cuncuska sem lesz csodásan szép és ápolt, ha nem szán erre a dologra napi 8-12 órát. Szoli, köröm, fodrász, edzőterem, kávé a sztárbákszban hogy lássanak, a tököm tudja mi még. De valamelyik valóságban ő szép, és neki ez a lényeg. Mindennek és mindenkinek megvan a közege és értő közönsége, magány csak odabent van ám!

Persze, csinálja akinek ehhez van kedve, de én bőszen megértem a városba menekülőket is. Ahol nem nekem kell havat lapátolni, levelet kapirgálni, csirkeszart pucolni és a többi, hanem valakit megfizetnek ezért.
Igen, én a portámon ingyen csinálom.
Illetve az időmmel fizetek érte.
Mert valami ára mindennek van.
A több pénznek, jobb munkának is.
Mondhatja bárki, hogy jó levegő, satöbbi, amit még szeretek is.
De a nagy hajcsárról beszélünk, a "kell"-ről.
Mert a hátam közepére sem kell már a friss levegő, mikor a kondér-mértékegységű konyhaszolgálat után még fát kell behordani, kályhát pakolgatni, teregetni, és bizony négy után agyilag készen kell állni a leckére, a segítésre olyasmiben is, amit sosem értettem.
És az a rohadt jó érzés, mikor végre megértek egy angol kifejezést, hogy mikor használjuk, és el tudom magyarázni a kölyöknek!
Vagy megmutatni a gyakorlatban a katalizátor fogalmát a kémiában...
És okosan, értően bólogatni, mikor a másik elmagyarázza a levegőtisztító berendezést, amit legóból épített. Mert az is fontos.
A jövő mérnöke épp gyakorol.
Persze hogy fontos....

Kéne nekem ez mellé csirke, disznó, konyhakert?
Nem kell.
Ha eladható lesz a kertem fele, eladom.
Ha kirepülnek a gyerekek beköltözünk Pestre, és ide csak néha, hétvégén jövünk majd.
Igaz, ez még messze van, és ki tudja, de most ez a terv.

Nos, azért megnyugtatok mindenkit: szeretek itt élni, jó a levegő meg minden, csak kapirgálni ne kelljen. Pár gyógynövénycsapat, le-nem kaszált csalántenger, bodzabokor, egyéb-ápolásra nem szoruló élő elég is. A többit megveszem.

De nem szólom le a városit, nem ugatom le a disznószaros gumicsizmást, és elvárom hogy fent említett Plázenka Cuncuska is értse meg, hogy a körmöm alatt kimoshatatlan kakaócsík van, és nem, nem kell rá műköröm, de a kétkilós súlyokat sem akarom emelgetni norbival!

Képek az őzről (vagy szarvasgyerek, igazából nem tudom), az őszről, és másról









És a gyerekek, akik tudják: a világ összes ingatlana a miénk :))

- Lívi, nekünk két házunk van, tudod? - kérdi Szili, reggel 5.50-kor a húgától.
- ?
- Imié a városban, és ez itt.
- Nem, nekünk több házunk is van.-mondja Lívia -Iréné, Imié és ki is az aki Angliában lakik?
- Attila.
- Akkor Attiláé is.
- Meg Apa.
- A Krisztián?-kérdi Lívia.
- Igen.
- Azért, mert az a neve, és ne keverjük össze Imivel.
- Igen, de Imit Iminek hívjuk Lívia, így nehéz összekeverni.
- Igaz Szili, de Imi is az apukám.
- Igaz.


2015. november 2., hétfő

Víz

- Miért nem tudsz olyan jól tanulni, mint a bátyád/húgod/akárki?
- Oké, de én legalább megeszem a hurkát is....
Igen, különbözőek a gyerekek, mint ahogy mi sem vagyunk olyanok, mint a főnök, az orvos asszisztense, a boltos, vagy bárki más.
Én ebben vagyok jó, ő másban.
Az egyik simulékony és alakíthatóbb, de folyton erősítgetni kell az önbizalmát. A másiknak ezzel aztán semmi gondja, akkor az egója mint a Himalája, de el kell fogadni olyannak amilyen, mert abszolút nem irányítható.
Észrevettétek már, hogy némely gyerek olyan, mint a víz? Minden formát felvesz, amibe töltöd, de sosem marad olyan. Ahhoz szerkezetkárosító változásokat kell művileg véghezvinni (mint a fagyasztás, forralás), hogy megváltozzon?
Mert a vízzel sem lehet semmit csinálni.
A medret megrajzolhatod neki, de azt, hogy merre megy, majd eldönti maga.
Azt hiszem normális ember nem akar beavatkozni egy másik életébe annyira, hogy a "folyásirányt" megváltoztassa....

Máson is gondolkodom régóta.
Ezer meg egy éve született meg bennem a kérdés, hogy ha valakinek valahol rossz, miért nem megy el onnan?
Nos, ezzel a kérdéssel mindenféle helyzetre gondolok. Akár a sivatagban élőkre, az éhínségben tengődő indiaiakra, etiópokra, vagy a rossz kapcsolatban haldoklókra.

Mikor megfogalmaztam a kérdést, még a választ sem sejtettem, és messze voltam még a későbbi rabláncaimtól is.
Később én sem mentem el onnan, ahol nekem rossz volt... mert egy darabig fel sem ismertem, hogy mi is ez. Főleg, hogy mit kéne tennem. Mert a remény a legnagyobb szemétláda, mert elhiteti az emberrel, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak, hogy megváltozhatnak.
De az eltelt fél életem alatt azt megtanultam, hogy elég ritkák az ilyetén változások....
Felmerül még az a kérdés is, hogy a remény éltetője sok esetben tán a lustaság? Várunk, hátha változik valami, mert gyávák és/vagy lusták vagyunk cselekedni?
Azt hiszem a gyávaság nem akkora bűn, mint a lustaság....

Azért maradsz, mert nem tudod, hogy mehetnél is (hagyjuk most azt, amikor nem mehetsz, mert igazi rab vagy, mert érzelmi-anyagi függőségben, zsarolásban vagy tartva), mint a kutya, aki láncon van, de mikor elengeded és elmegy, úgyis visszatér. Vagy a macska, aki sosem lép a házba, maradékon él de marad.

A nagy kérdés tehát az, hogy miért marad, aki mehetne is.
Én még mindig a sorsban hiszek.
Nem abban, hogy magunk irányítjuk, mert nézeteim szerint ez csak részben igaz.
Van amit irányíthatunk és van amit csak elfogadhatunk. Van bizonyos szabadságunk abban, hogy bizonyos határokon belül mit teszünk és mikor, de azt hiszem ennyi.
Pontosabban fogalmazva, azt hiszem nem szabad sorsirányítás van, hanem bizonyos pontokon választási lehetőségek, döntési helyzetek, amiknek következményei vannak.
Ha erre megyek akkor ez lesz, ha arra, akkor az.
Az én döntéseim eredménye MINDENKÉPP a mostani életem. Vannak téglák, amik cserélhetőek, de vannak fixen beágyazódottak, amik örökre maradnak. Más alapokon nyugvó épületben, amik más döntések eredményei és következményei lennének, más fix téglákat nézegetnék.

Érdekes dolgok ezek.
Sokszor azt hiszem, tök mindegy mit érzünk a helyzettel vagy emberekkel kapcsolatban, egyszerűen muszáj megélni ott, azokban a helyzetekben dolgokat ahhoz, hogy túl tudjunk lépni rajta, ki tudjunk mászni belőle.
Nekem mondjuk ez már könnyű, mert a rossz és nehéz párkapcsolati periódusokon túl vagyok.
Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert úgy tudtam kijönni a poklaimból, hogy ép és érző ember maradtam, tudtam regenerálódni és újra tudok ÉLNI.
Ő szintén...

Mi azok a fajta folyók vagyunk, amik nem akarnak kimászni a medreikből. Folyunk amerre visz a part, önszántunkból élünk meg mindent úgy, ahogy kapjuk.

2015. október 27., kedd

Kezdjünk el élni

Élt egyszer egy fiú és egy lány.
Kedvesek voltak másokkal, és egymást is szerették.
Dolgoztak, beosztották a fizetésüket, kifizették a számlákat, gondozták a kis házukat, a maradék pénzükből pedig szórakoztak.
Koncertekre, színházba, éttermekbe jártak.
A lány nem szeretett főzni, a fiú is inkább lovaglással, vagy a lánnyal töltötte a hétvégéket.
Mindketten szerették a húsos ételeket, mellé egy pohár borral, vagy egy jó üdítőitallal.
Máskor sosem ittak, csak néha a vacsoráikhoz.
A fiú ritkásan, de dohányzott, szerette a cigaretta nyújtotta laza, kellemes érzést a gyomrában.
Úgy gondolta, amíg otthon nem gyújt rá, addig a lánynak sem lesz kifogása ellene, hisz mindig rágózott utána.
Nem is volt semmi baj.



No ez nem igaz!!!!!!

Mert hallották a tévében, hogy a hús rákot okoz.
Akkor most mi legyen? A tévé megbízható hírforrás, különben nem nézné annyi ember!
Ha nem hiteles, akkor mi az ami az?
Az újság?
De kérem!
Az egyik szerint táplálkozz így, a másik szerint úgy.
Mindenki csak arról beszél szépen, amiről érdekében áll.

A lány és a fiú gondolkodtak, átbeszélték a dolgokat, majd úgy határoztak, hús nincs többet, csak néha egy kis hal.
Így ezen változtattak, és folytatták az életüket, egy apró változással.

A lány egy nap elmerengve jött haza. Hallotta ugyanis, hogy már napi pár szál cigaretta is rákot okoz, szép szavakkal mondva, növeli a rák kockázatát.
Féltette a fiút.
A kínai, zöldséges vacsora után meg is beszélte vele, hogy nem, ne dohányozzon, semennyit.
Nehogy rákot kapjon.
A fiú nagyon szerette a kedvesét, így érte és önmagáért is szívesen lemondott erről a szokásáról.


...............................

folytathatnám, szépen lehúzva mindent, minden ártatlan szórakozást, de nem teszem.
Azt gondolom, minden ami az életünkben van, a legapróbb kis dolog is valamilyen szinten káros. Főleg ha túlzásba visszük.
Márpedig ami kellemes érzéseket kelt, jól kitölti az időnket, azt könnyű túlzásba vinni.

Kezdjünk el élni!
Nem parázni feleslegesen.
Aminek el kell jönni, azt nem kerülhetjük el.
Ami pedig nem a miénk, azt sosem kapjuk meg.
A mi országunkban jelen állás szerint nem kell tartani a hurrikánoktól.
Kár lenne nyavalyogni rajta...

Az életben két dolog biztos.
A változás és a halál.
De a születés és a vég között mindenki belátása szerint él.

Aki fél mindentől, az vajon boldog?
Nézetem szerint nem.
De ha a félelmek mögött a kis kuckóban, ahová nem ér el az elektroszmog és a vörös hús, biztonság van, akkor ő ott biztos boldog.

Ha valaki azt mondogatja magának: "ez rákot okoz" "ettől rákot kapok", akkor be is határolja magának az életét.
Paragép lesz, megteremti az állandó idegbajt, szorongást, gyomorbajt, ami felzabál mint a rák, még ha csak átvitt értelemben is.

Azt gondolom, minden ami az életünkben van, a legapróbb kis dolog is valamilyen szinten káros. Főleg ha túlzásba visszük.
Átírom.
Azt gondolom, minden ami az életünkben van, lehet akár jó is, attól függ, honnan nézzük.
Minden esemény változásokat hoz.
A legkisebbek is.
A változás jó, az utak amiket nyit egy-egy, mindig jó felé visz.
Igen, akkor is, ha elsőre nem így tűnik. Ha szenvedéssel jár.
Ha valami/valaki egy helyben toporog, akkor változtatni kell rajta, akkor valami nem stimmel.
Át lehet gondolni, mikor, melyik életpillanatban állt meg az a dolog, mikor került kavics a gépezetbe. Mindennek van kiindulási pontja, mint ahogy minden bajnak van megoldása. Valamilyen irányba minden ki tud mozdulni.
Van persze olyan, hogy csak idő kérdése, mert egy vágyott, "beharangozott" eseménynek még nem jött el a napja, azt hiszem ez esetben csak értelmesen kell várni, nem pedig a perceket számolva.

Minden nap eldönthetjük, miről fog szólni az a nap.
A döntés meghatározza az irányvonalat, hozza magával a következő napot.
Szabad akaratnak hívják azt, amink van.
Ha akarok lehetek balett táncos is, éppúgy mint drogos.
Olyan nincs, hogy valakit belevisznek valamibe, ha nem fognak fegyvert a fejéhez, vagy kényszerítik másként (fizikailag), akkor a döntés mindig az egyéné.

A kiindulópontja a döntési szabadságnak azt hiszem az erő.
A lelkierő tud nemet mondatni velünk, illetve másfelé vinni, még ha fáj is.
Minden fának megvan ugyan a hajlási lehetősége, van az a szél ami a legvastagabb fát is megmozgatja, de tudjuk: a kivételek hangoztatása a kifogásgyártóké.
Vannak az általános igazságok, és van a személyes valóság.
Mindenki forgassa át magának személyesre azt, ami általánosként olvasható a neten, újságban.
Mert mint az általános, széles körben beváló pl. egészségügyi dolgok sem igazak mindenkire, úgy az okos gondolatok sem.

"Egy nap mindenki meghal.
Az összes többi napon viszont nem."

Itt kezdődik az élet, ahol ezt megértjük.



2015. október 26., hétfő

Szeress, hogy szeressenek....

... akkor se gyűlölj, ha téged gyűlölnek.

Minden dolog hasonlót szül.
A gyűlölködőt nem szeretik, esetleg tartanak tőle, mert a gyűlölet rombol, a rombolás is energia,  ami becsapja a nézőt. Ezt az erőt is valódinak hiszi, ezért hatalmat képzel a gyűlöletet kibocsátó személy köré.
Erről ennyit.

Mert most arról írok, hogy a hasonló hasonlót szül.
Szeretik azt, aki szeret.
Pletykálnak arról, aki kibeszél másokat.
Ha zsírosan, egészségtelenül táplálkozol, zsír és méreganyagok rakódnak a testedre.
Aki tanul, egyre többet tudva, újabb és újabb kérdésekkel találja szemben magát. Így újra tanul, mert hajtja a tudásvágy.
Aki dolgozik, munkát kap. Mindennek megvan az eredménye, jutalma, a lusta is előbb-utóbb megkapja ezt.
Hisz hallottuk már: annyi a munkám, mint a tenger, pedig dolgozom. De nem fogy el.
No nem kell azt hinni, hogy aki még nem lett milliomos vagy csak gazdag, az nem dolgozik eleget.
Nem.
Az emberek java része sosem lesz milliomos, akármennyit dolgozzon.
A nagy tömeg csak az egyensúly fenntartása miatt kell hogy ügyködjön mindig valamin, járjon be a munkahelyre és tegye a dolgát.

Ez az egyensúly is érdekes.
Megfigyeltem: nem fogynak a megoldandó feladatok sem. Mindig van újabb, amire megoldást, forrást kell találni, hiába dolgozunk.
De nincs hiába.
Meg kell oldani a dolgokat, mert nem maradhat a cserép elcsúszva, nem állhat a farakás az udvar közepén, satöbbi.
Ez az élet.
És az, hogy ezeket az "űröket" kitölti nekünk a ....
... mi is?
Sors?
Nagy rendező?
Nem tudom.
De ha nem csinálunk meg egyet, és rárakódik a következő, akkor egyre nehezebb lesz rendet tenni, mert a megoldandók is összeadódnak, újakat hoznak létre.
Olyanokat, mint az öszvér.
Azaz két külön faj egymással-egymásból alkot egy harmadikat.
Két kis problémából, ami kétszer fél óra munka lett volna, lesz egy mocskosabb, 3-4 óra alatt megoldható dolog.

Azt tudom még, hogy nem érdemes hagyni feltorlódni a dolgokat.
Ha leülök napokra, hetekre, akkor elfogy az energiám, ellustulok, és 20 perc intenzív mozgás is kifáraszt.
Aki edzésben van, annál inkább az ellenkezője tapasztalható.
Felpörgés, mozgásvágy, nagy mennyiségű energia.
Az ellustultnak nehéz visszarázódni, mert a következmény, a kilók, zsír és egyebek a kanapén tartanak, nehezebbé teszik a felállást.

A gyerek, akit nem ölelnek, elfelejt ölelni.
Aki nem kap mosolyt, maga is morcos, komoly lesz.

A kapcsolat is halad a maga útján, ha nem hagyjuk ellustulni.
Azaz mindig megbeszéljük azt ami esetleg bánt, biztosítjuk a másikat a szerelmünkről, töltünk időt együtt és külön is, mindenkinek igényei szerint, azaz valami mindig történik, valamit mindig teszünk.
Így sosincs pause, sosincs olyan, hogy áll, lapos, nem történik semmi.
Mindig látjuk a haladást, mert "haladtatjuk", de nem erővel, hanem szépen, ahogy kell.



2015. október 18., vasárnap

Örök változó

4.30
Miért nem tudok aludni?
No nem mintha annyira álmos lennék, de többre számítottam. Hisz este megnéztem még azt a szar talentet is, csak fáradjak, maradjak amíg lehet, hogy reggel tovább haladjak az alvással.
Nos, azt hiszem ezt is el kell fogadnom mint a zsírosodó hajat, hogy vannak időszakok, mikor tovább tudok aludni, és vannak olyanok, amikor nem megy.

Egyszer mindenki felkerül. Ha másért nem, kíváncsiságból. Hogy lássa mi ez, figyeljen a gyerekre, csevegjen barátokkal. Mert hozzá tartozik mindenhez.
Mert (nem a reklám helye): keressen minket a fb-n, olvasson híreket a fb-n, szia, viszlát, jelöllek, írunk majd a messengeren, és társai.
Ez már maga az internet.
A face.
Elkopik az írott sajtó a lakásokból, hisz van tablet, okostelcsi, lehet azt is lapozni, hírek megvannak, és reklám is annyi van, amennyit engedünk.
A netet fizetjük, hűség van rá, nem költünk reklámmal teli, fogható anyagra.
Én 1 éve kb. hogy ignoráltam egy hetilapot, mert több volt benne a reklám, mint az írott anyag. És csak lapoztam, lapoztam, olvastam 2 centit, majd ruhareklám, betétreklám, satöbbi. Nem számít melyik volt, főleg azért, mert nem azok az egyébként jó újságírók tehetnek arról, hogy el kell adniuk a fele újságfelületüket.
Néha még megveszem, de látom: nem változott semmi, dislike.

Igen, nyafoghatunk hogy milyen világ ez, a mi gyerekkorunkban más volt, tartalmasabb volt, izé.
De azt hiszem mindenki magának tölti meg tartalommal.
- Tedd le a telefont fiam, megyünk fát hordani.
- De anya, esik az eső!
- Akkor vizesek leszünk, de télen nem fogunk fázni.
És buli lesz belőle, mert vizesnek lenni néha bulis, lehet sárkorcsolyázni, röhögni egymáson ahogy elesünk.
Bár ez nem egy valós sztori, de lehetne az is.

Képzeljétek, a 17 éves lányom, aki nem és nem akar főzni, felmegy a padlásra cserepet helyrerakni, mert elcsúszott. Ráadásul nem kértem rá, felfedezte a problémát, majd csak azért szólt, hogy tartsam a létrát. A 10 éves fiam pedig ment, mászott, segített adogatni, kivenni a szűk helyről a pótcserepet.
A kicsik nyaggatnak, hogy mikor megyünk őzlábgombászni (ma, ha nem esik nagyon), gesztenyét szedni (azt már összeszedték a vaddisznók)
A 14 éves fiam meglátott egy kalácsot a boltban, csigás-kakaósat, de drágállottuk. Megsütötte.
Egyedül.
Csak a tésztareceptet adtam oda, és instrukciókkal láttam el itt-ott, de kimaradtam amennyire csak lehetett.

És még mindig többet nyomkodnak érintőképernyőt mint szeretném, és nem mindenkinek dagad az ellenőrzője az ötösöktől, de azt gondolom nincs okom panaszra.
Lehetnének ilyenebbek, tanulhatna Kevin többet és jobban, mert az esze megvan hozzá, de egy nagyon fontosat már tud: ha elrontunk valamit, azt majdnem minden esetben ki lehet javítani. Épp ezért nem pánikol, ha egy dolgozat nem sikerül, ha egy nadrág elszakad, mert tudja: nem kell feladni soha.
Ő jövőre elmegy Angliába.
Óriási mélyvízbe lesz dobva, lesznek  biztos kudarcok is.
De akkora öntelt-önbizalommal, mint ami neki van: átvészeli, ebben is biztos vagyok. És meglesz amit az öcsém akar tőle-neki, egy jó egyetem odakint, egy biztosabb elindulás a jövő útjain.
Mert lehetőségek vannak, ott kicsit több.

Visszatérve a mi gyerekkorunkra: akkor az volt, most más van.
Örök és nagy igazság: egyetlen dolog állandó a Földön, a változás.
Mindig, minden változik valamerre, miért lenne a technika 35-45 évvel ezelőtti?
Ennek mottójára ma megint átkonvertálom a szobánk, mert rendezgetni muszáj.... a változás kell :)


2015. október 14., szerda

Másság és buta kiskutya

Miért nem teszel ellene? Miért nem szólsz annak, akiről sejted vagy tudod: kicsit ellened van, másoknak mesél "viselt" vagy fura dolgaidról? Magyarul kibeszél.
Nem, nem szólunk.
Nem mindig.
Egyrészt vannak helyzetek és kapcsolatok, amikbe ezt nem vonod bele, mert annyira nem fontos. Nem bánt, max kissé bosszant.
Másrészt látod a másikat.
Látod, hogy miről szól és merre tart az élete, akár csak úgy önmagában, akár a tiéddel szembeállítva.

Ismerek nem is egy olyan embert, akinek minden megoldásra van egy problémája.
Az ő boszorkányköreikbe nem mászunk bele, nem erősítjük a hülyeségeket, esetleg meghallgatjuk őket, de ennyi.
Ezt is ritkítva amennyire lehet.

Tegnap mondta a tesóm, hogy a múltat kár bolygatni, minden rossz ami velünk történt az a saját döntéseink következménye. Mármint ami felnőttként történt. És ha elég okosak vagyunk, akkor tanulunk belőle, látjuk mit kellett volna, de mivel a "kellett volna" nem egyenlő a "mi történt"-tel, így kár rajta kattogni.
Igen, ilyen ez.
Valaha én töltöttem a fejét okos gondolatokkal, pl. állj már a saját lábadra, költözz el otthonról Anyuéktól, mert ha maradsz akkor bent ragadsz a mocsárban, stb.,
Ő továbblépett, felépített egy másik életet, hosszú úton jutott el a mostani helyéig, de sikerült. Manapság ő a bölcsebb.

Bár hozzáteszem, nem kattogok a múlton.
Néha elmerengek, mekkora hülye voltam itt és ott is, és igen, hogy minden ami körülöttem volt, azt én hagytam hogy legyen.
Mert a hülye és a pszichopata sem tud működni közönség nélkül, kell a visszahatás, az hogy átmegy az infó. Igaz, van olyan adathalmaz is, ami sosem ér célt az ilyenektől, amitől csak bevadulnak, és csiszolnak a módszereken, de ezt most hagyjuk.

Olvassuk a sok okos gondolatot, időnként homlokra csapósan, de sokszor tényleg csak ennyi. Tudjátok, az az igazi, ami a miénk. Ami már gyakorlat, sőt, átíródott a mi nyelvünkre, sőt, akár tovább is tudjuk adni.
Tegnap osztotta meg az írónő ezt a kis cikkelyt:

"Ne követelőzz velem! Ne állíts elém teljesíthetetlen feltételeket! Ne hidd magadról, hogy te vagy a Magasságos, mert azzá csak a szerelmem tett. Nélküle éppen olyan szürke flótás vagy, mint bárki más. Nem érdekel, hogy féltesz, és féltésből ne taposs rám!"
Vavyan Fable: Ki feküdt az ágyamban?

Olvastam, ráadásul sokszor. Mégis, mikor kellett, nem jutott eszembe. Vagyis ki tudja már? De hiába, amikor az ember nem normális, mikor agymosás alatt van, akkor másként működik. Akkor nem mindent fordít át saját életre, akkor csak abban segítenek az okos gondolatok, hogy víz felett maradjon a feje.
Ezek azért is jutottak eszembe, mert manapság nincs igényem a csillámpónis dolgokra. Merengtem, hogy vajon miért?
Nos, mert rend van az életemben.

Volt egyszer egy csaj, barátmezőben egy darabig, aki szerint az foglalkozik ilyesmivel, aki nem boldog. Aki nincs rendben.
El is került minden helyzetet, könyvet, "jósnőt", amivel lebukhatott volna. Aminek alapján megtudhatta volna róla a világ: mocsár az élete. Mert az titok volt. És őt amúgy is üldözte minden és mindenki.
Na ő egy külön esettanulmány volt... valahogy vonzottam ezeket...
Utálta a férjét.
A férfiakat.
A világot.
De mindent hagyott ahogy volt, mert nem akarta elveszíteni a házát. Nos, ez érthető, sokan vannak így vele. Bár talán eljuthatunk arra a pontra, mikor már minden mindegy, vesszen aminek kell, de nem maradok.
Nála az ebben való elmélyedés, a tömény ön- és világgyűlölet mutatta, hogy boldogtalan, hogy semmi sincs rendben az életében. Mégis leszólt minket, akik faltuk az önsegítő könyveket, internet híján még kávézgatva egymásnál beszélgettünk, vagy elmentünk  meditációkra, stb.
Hisz valóban az foglalkozik ezzel (általában), akinek az életében valami nincs rendben.
Épp csak tenni akar ellene, nem tudva hol kezdje.

Az egész bejegyzés azt hiszem másra sem volt jó, mint kifejezni azt, miszerint aki más, másként gondolkodik és cselekszik, az nem feltétlen hülyébb/rosszabb nálunk, nem kell csesztetni a másságáért, hanem önmagunkba nézni.
Miért kaptam ezt az embert az életembe?
Miért veszem észre rajta ezt vagy azt?
Vajon magamban kellene meglátnom ugyanezt?
És igen!
Keresd, megtalálod.
Ott van az, ami másban szúrja a szemed!
Általában.

Én hiszem, hogy rossz ember nincs, élet és önmaga által húzott-zúzott van. Boldogtalan van, akinek mások vélt vagy valós boldogsága egy táptalaj.
Látja, hogy a másik milyen életet él, de nem akarja látni. Mert messzinek érzi a sajátjától. Hosszú az út odáig. Nem indulunk el, inkább visszahúzzuk/húznánk a másikat is. Legyen vele.
Mint a három kiskutya, akik eltévednek.
Este van már, sötét, félelmetes, és éhesek is.
Sírásukra megjelenik a jó tündér.
- No, mivel jó napom van, teljesítem mindhármatoknak egy-egy kívánságát.
- Otthon akarok lenni a meleg kosárkámban.- így az első.
Suhint a tündér, és a kiskutya eltűnik.
- Otthon akarok lenni a meleg kosárkámban, egy tál meleg tejecskével.- így a második.
Suhintás, ez a kiskutya is eltűnik.
- No és te mit szeretnél? -kérdi a tündér a harmadik kutyustól.
- Fázom és éhes vagyok. Egyedül unatkozom is. Azt akarom, hogy a testvéreim velem legyenek.

Azt gondolom, van olyan ember is szép számmal, aki elért valamit, aki lehetne akár boldog is, mert megvan hozzá minden, csak nem mer. Hogy miért, az változó.
Nem hiszi hogy neki is jár ez?
Nem hiszi el, hogy megkapta?
Azt gondolja, úgyis minden jó véget ér, csak időt kell adni neki?
Igen, gondolom ilyesmik lehetnek.

Felnőtt életem nagy részében nem voltam boldog.
Most az vagyok.
Tudom milyen nehéz elfogadni és elhinni a jót.
Felfogni hogy méltó vagyok rá, illetve megengedni magamnak a hitet, hogy méltó vagyok erre is.
Nem voltam buta kiskutya. Nem húztam másokat magamhoz, nem vártam a tündérre. Elindultam haza a sötét úton, éhesen és fázva.

Hosszú út volt, de hazaértem.

2015. szeptember 29., kedd

A naivságról

Egyrészről nem szeretem a naivságot, mert némely esetben bárgyúsággal párosul.
Másrészről pedig azért szeretem, mert tiszta és emberi.
A világot olyannak látja amilyen, feltételezi a legjobbat, és elvárja a jót.
No és nem érti azt, hogy ami egyértelmű, az másnak miért nem az.
Például a gyerek, aki 5 évesen megkérdi:
- Miért nem engedik, hogy a sok hajléktalan az üres házakban lakjon? (mert látott egy kiürült motelt egy kisvárosban)
Ez a gyerek, aki múlt héten még fültágító problémával küzdött, fél éve bőgve dobta el a telefonját, mert véletlen állatkínzós videóra kattintott, és kiakadt azon, hogy ilyen van.
Szóval naivak vagyunk, amellett, hogy tisztán gondolkodunk és hamar átlátjuk a helyzeteket, dolgokat.

Azon járt a kis agyam, hogy vajon mennyivel lenne jobb a világ, ha a naivakat követnék, a pénzhajhászó-birtoklásvággyal operálók helyett?
A naivakat, akik feltennék pl. azt a kérdést: minek is az a roppantgyors és rohadtdrága kocsi, mikor a megengedett sebesség neki is ugyanannyi?

Tudjátok az az érdekes, hogy egyre inkább tágítjuk a világot, terjeszkedik minden és mindenki, miközben egyre beszűkültebben él a sok ember.
Nagyobb ház/lakás, külön élet a generációknak, virtuális játszóterek, beszélgetőszobák, fórumok, de nem mozdul ki a család, mert ott a tévé, a net, és a sok feladat, minek elmenni, ha megnézhetjük otthonról is, nem megyünk a mamához ha ott a Viber, stb.

Lassan nem tudjuk mire vélni a feltétel nélküli kedvességet, a spontán egymáshoz szólást.
Bezzeg a naiv, ártatlan kisgyerekek pillanatok alatt váltanak, beszélgetnek, játszanak, "barátok" lesznek.
Igaz, csak arra az együtt töltött fél órára, és utána tán sosem találkoznak, de kicsit megkapargatva a dolgokat, pont ilyenek a felnőtt barátságok is.
Eltöltünk a kapcsolatban egy időt, majd sosem látjuk tán egymást többé.
Eltávolodás, másfelé megy az élet, megváltozunk, satöbbi.
Mit kell ezen kattogni?
Kinek mennyi jut, azzal operál.
Semmi kifogásom a virtuális barátságok ellen, manapság a közhelyes rohanó világban erre van inkább mód, de ha elfogadom ezt a világot, akkor meg kell becsülnöm amit ad.
Nekem sincs időm napi szinten csetelni, valószínű személyes találkozásokra sem lenne.

Visszatérve a témámra, azt hiszem a jövőtől, annak behatárolhatatlanságától való félelem az, ami gyűjtögetővé és raktározóvá teszi az embert. Pont az a hiba, hogy míg fél a láthatatlantól, attól amit nem tud, keservesebbé is teszi azt, és persze a jelent is.
Mert ami van azt védeni kell, amiből sok van azért többet kell dolgozni, a több munka pedig több lemondással és áldozattal jár. És ahogy kedvesem mondja, inkább a tétlenségbe/unalomba haljunk bele, mint a munkába.
Hozzáteszem, nem a hereséget éltetem, mi is mindig csinálunk valamit, de ha elfáradunk akkor pihenünk kicsit, nem szakítjuk meg magunkat.

Úgy jelenik meg előttem a kép, hogy aki mindig mindenből egyre többet és nagyobbat akar, az pont kicsi marad. Mint ember. Szerintem megbékélni azzal ami van, nem egyenlő a halállal, inkább egyenlő a békével.

A válasz

Íme a válaszlevél, amire azt mondom elégedett vagyok.

Tisztelt Szülő!
Levelét és szülői aggodalmát megértem. Mivel inkább "mérnök agyú" ember vagyok, mint irodalmár, ezért igyekszem lényegre törően, pontokba szedni a válaszomat:
1, Kira esete eddig nem került elém. De most, hogy felhívta rá a figyelmemet, meg fogom őt keresni. Az extrém kinézetet továbbra sem támogatom, s ennek igen egyszerű oka van: nem szeretném, ha ez a ***ban követendő példává válna. Van nálunk éppen elég lehetőség az egyéniség kiteljesítésére. A külső, "normálistól" (a mi esetünkben mondjuk úgy, hogy a ***ban megtapasztalható jellemzőtől) való lényeges eltérítését a magam részéről inkább lázadásnak tekintem, mint a belső értékek felszínre hozatalának. Az persze jogos kérdés, miért lázad a gyerek? Javaslom ezt otthon is tisztázni. (Tudok olyan munkahelyekről, ahol a fültágító viselése miatt az első állásinterjún kiszórnák. De ismerek olyan egyetemi tanárt, akinél nem lehet elégtelennél jobb osztályzatot szerezni ezzel a viselettel. S ott aztán nincs reklamáció!)
2, Kira nem lesz kirúgva az iskolából, amíg a házirendet szándékosan és többször meg nem sérti. Ha ezt megteszi, jellemzően akkor sem a kirúgás az első szankció, hanem a vétség súlyához illeszkedő írásos bejegyzés.
3, ***a tanárnő több, országos kitüntetéssel rendelkező (szerintem) kiváló pedagógus, aki hozzám hasonlóan inkább vall konzervatív értékeket mint liberálisakat.
4, Kizártnak tartom, hogy a tinédzserek 40-50%-a fültágítót viselne. Ez a szám (szerintem) egy lényegesen alacsonyabb neveltségi szintű iskolában is túlzás. Hogy őszinte legyek, a folyosón járva a ***ban még egyetlen egy diákunknál sem láttam (nyilván Kirával még nem találkoztam, vagy nem vettem észre). Valószínűsítem, hogy Kira éppen ezzel akar egyedi lenni. Ezt ugyan én nem helyeslem - ráadásul ha később megbánja, akkor csak műtéttel lesz korrigálható a fülének alakja-, de nem is tiltom. Viszont ha találkozok vele, szóvá fogom neki tenni.
5, A bakancs nem túl nőies viselet, de ha neki ez tetszik, ám legyen.
6, A négyes tanulmányi eredmény ugyan gyengébb, mint az iskolai vagy akár a saját osztályának az átlaga, de e miatt legfeljebb ő bánkódhat, mert pl. a feleségem szerint jobb képességű, mint a mutatott teljesítménye. Mi csak lehetőségeket tudunk biztosítani a tudás megszerzésére és esélyt a jó színvonalú felsőoktatásba való bejutásra, de a diák helyett tanulni nem tudunk, nem is feladatunk, de nem is akarunk. Legyenek céljai és aztán tegyen is érte!

Tisztelettel:***


Szerintem sosem kell homokba dugni a fejünket, nem kell a gyereket csesztetni mert kilóg a "normál" világból valamivel.
Lényegtelen, hogy mi ez, hogy nekem személy szerint tetszik vagy nem.
Az hogy a fültágítót én sem kedvelem?
Igazából nem számít.
Ha valaki cseszteti, akkor megvédem.
Ennyi.

Igen, örök lázadó énem is dolgozik ebben.
De nemcsak az.
Ott van a naiv én, aki szerint igenis megváltozhatnak a dolgok, aki szerint az emberek normálisak, megértik az észérveket.
Na persze tudom, hogy ez nem igaz, csak reménykedem, mindig, minden konkrét esetben bízom, hogy most majd más történik.

A normális dolgokról a személyes véleményem az, hogy olyan nincs.
Mindenkinek megvan a normája, amit megpróbál kivetíteni a világ felé, esetleg átadni az arra fogékonynak.
De mindez csak önigazolás, az önzőbb fajtából. Mármint ha nem vagy olyan mint ÉN, az rossz, mert ami ÉN vagyok, az JÓÓÓÓÓ!!!!!
Nekem jó.
Akkor legyél olyan te is.
Miért akarsz másmilyen lenni?
Nem látod milyen jó nekem?
Milyen boldoggá tesz, az amilyen vagyok?
Te nem akarsz boldog lenni?
Utánozz.... kövess.... legyél ILYEN...

Ha már egy leutánoz, azzal igazolva lesz számomra hogy JÓ vagyok.
Az összes kétségem eltűnik, mert hisz másnak is jó, akkor tényleg jó.

Ha elég sokan csinálják, akkor már 100% hogy JÓL csináltam?
Nem, ez sajnos tévedés.
El kell keserítenem, aki úgy gondolja, hogy ha elég követője van egy akármilyen mozgalomnak, akkor az valami isteni...
Hisz ide tartozik a bagós, aki mindenkit kínálgat (nem az udvariasról beszélek...), a piásról, akivel meg kell(ene) inni egyet, hogy ne érezze magát egyedül, a drogos, aki szívesen ad egy szippantást, stb.
Ezeket alaposan ki lehetne vesézni, mármint hogy mire is gondolok, de közvetetten már biztos találkoztunk mind ilyenekkel. 

Aki nem kételkedik önmagában, az nem akar követőket?
Nem akar önigazolást?

A társadalmilag elfogadott normákról pedig ez a történet mutatja meg a véleményemet:


Vegyünk egy ketrecet, amiben öt majom van. A ketrecben egy madzagon lóg egy banán. A banánt csak a legfelső lépcső fokról lehet elérni. Az egyik majom előbb-utóbb odamegy és elkezd felmászni a banánért. Azonban ahogy hozzáér a lépcsőhöz az összes majom hideg zuhanyt kap.

Kicsit később egy másik majom is megpróbál felmászni a banánért - az eredmény ugyanaz. Ez még számos alkalommal megtörténik. Kis idő elteltével, amikor egy majom elindul a lépcső felé a többiek megpróbálják megakadályozni.

Most zárjuk el a vízcsapot, nem lesz több zuhany. Cseréljük ki az egyik majmot egy újoncra. Az új “fiú” meglátja a banánt és megpróbál érte felmászni. A többiek azonnal megtámadják és nem engedik hogy
a lépcső közelébe menjen. Amikor minden mászási kísérlet kudarcba fullad a többiek támadása miatt, az új “fiú” feladja.

Most cseréljünk ki még egy régi (zuhanyozott) majmot egy újoncra. Az új majom megint csak megpróbálja megszerezni a banánt, de a többi négy majom megtámadja ezért. Az előző újonc is aktívan részt vesz a támadásban.

Amikor már ez is feladta, cseréljük ki a harmadik majmot is. Amikor ez is megpróbál eljutni a banánhoz a többi négy megtámadja. Pedig a négy támadó majom közül kettőnek elképzelése sincs, miért nem szabad a banánnal próbálkozni.

Miután a negyedik és az ötödik majmot is kicseréltük a ketrecben lévő majmok egyikének sincs emléke a hideg zuhanyról. Mégis, meg sem próbálnak felmenni a banánért. Hogy miért?Mert ez mindig így volt és mindenki azt látta, hogy így kell ezt csinálni.

Arra ami nem tetszik, egyszerűen NE NÉZZ ODA!




2015. szeptember 21., hétfő

Egy bejegyzés, amiben levelet osztok meg, diszkriminációról beszélek, és társadalmi kérdésekről is

Fura ez a világ.
Összetett, bonyolult, emellett pedig halálosan egyszerű ha ismered a kódokat, de mindenképp fura.

Nem tanulunk abból, amiről tudjuk hogy rossz, és nem merünk kitűnni. Be akar olvadni a nagy tömegbe a sok ember, de eme sok embernek nagy része ambivalens érzésektől szenvedve pszichés.
Mert beolvad, hisz így "elfogadható", de utál beolvadni.
Ettől lesznek eltérő érzései, ő sem tudja mit szeret, mit akar.
Ami fura, hogy a sok-sok önmagát is utáló pszichés miért támadja azt, aki mer más lenni? Aki mer önmaga lenni?
Én is csak egy-két szeletet látok, amit írok szokás szerint az vegye magára aki akarja, az nem az én problémám....

Kifejtem.
Kira 10. osztályos.
Rocker.
Magasszárú bakancsa, fültágítója és bandás pólói vannak.
Így öltözik.
Több tanár piszkálja, holott a suliban nem ő az egyetlen, vannak más évfolyamokban, osztályokban is ilyenek. De a lányomat zavarja a csesztetés, kitalálta hogy sulit vált, de azt meg én nem akarom.
Nem futamodunk meg.
Szóval levelet írtam.

Tisztelt *** Úr!
*** Kira 10. osztályos tanuló édesanyja vagyok. Lányom panasza, miszerint kinézete miatt piszkálják, érthetetlen számomra. 
Ön anno a szülői értekezleten egy felvilágosult, modern emberként jelent meg számomra, így remélem megérti miért vagyok ezen kissé meglepődve. Kira még 9. osztályos korában megkérdezte, lehet-e extrém haja. Nem lehet, kapta válaszul, így nem is festi kékre-zöldre, akármilyen nem emberi színre (ezt köszönöm...) Az általa hordott bakancs egyébként normális emberi viselet, minden cipőboltban kapható. 

A fültágítójával én sem értek egyet, de mivel a fiatalok 40-50%-a visel ilyesmit, így én ebben sem akadályozom. Főleg mivel tudom azt, hogy a kinézet semmilyen hajlamot nem feltételezhet senkiről, nem befolyásolja az erkölcsöket, egyéb beállítottságot. Ízlés kérdése, ami pedig kinek ilyen, kinek olyan. Az adott tanár, aki azt a megjegyzést tette neki, hogy a kinézete miatt bármikor igazgató elé vihetik, mert az osztályából ő az egyik "nem elfogadott", és egy szembe-lógó hajú fiú, Sz*** tanárnő.
Bevallom, nem ismerem a hölgyet, de gondolom mivel ebben az iskolában tanít, okos ember lehet.
Így talán kissé nyitottabban kéne nézni a világot, nem a kinézetük miatt kellene piszkálnia a gyerekeket, hanem az esetleges rossz eredményeik miatt. 
És bár a lányom nem a legjobb tanuló, normál négyes átlagával nem hiszem hogy olyan rossz lenne.

A véleményem az esettel, illetve az esetben rejlő ki nem mondott feltételezésekkel kapcsolatban az, hogy el kell tudnunk fogadni, akár tanárként, akár szülőként, hogy a világ változik, és mi sem lehetünk benne állandóak. Azaz a változásokkal, korral haladni kell. Én mint szülő is ezt teszem, és néha nehéz, pedig csak 5 gyerekkel foglalkozom, nem ezerrel. Levelem azon okból született, hogy autó és szabadidő híján kissé nehéz bejutnom Önökhöz, viszont nem szeretnénk abban a félelemben élni, hogy a kinézete miatt esetleg kirúgják a lányomat az iskolából. Üdvözlettel és tisztelettel: Paroda Henrietta

 Ami társadalmi kérdéseket szült a fejemben az, hogy pl. hogy reagált volna erre az átlag szülő. Nem írom anyámat, mert a tupírozott hajamat kifogásoló tanárt azzal szerelte le, hogy ha egyszer a gyerek kevéske hajjal született, hadd varázsoljon már magának nagyobbat ha ez tetszik neki!
Viszont hallottam eleget, hogy vegyél vissza, legyél simulékonyabb mert sok bajod lesz.
Na ezzel nem értek egyet.
Miért kéne megalkudni?
Mert ilyen a világ?
Mert hatalmukkal visszaélő emberek irányítanak cégeket, iskolákat, kórházakat, falvakat, kerületeket, városokat?
Mert ezek a hatalmukkal visszaélők nem tanulták meg szelíden, normálisan átvinni az akaratukat, netán megmutatva a befolyásolni kívánt embernek a pozitív példát?

Ha a levelem olvastán felsikított benned a szülő, a felnőtt, hogy ez sok, ezzel veszélynek teszem ki a gyereket, akkor valójában anyád-apád sikít benned, most épp az ő általuk beléd ültetett baromságokat szajkóznád nekem/bárkinek.
És ettől nem változik a világ, csak nagyon lassan, hogy kevesen ismerik fel azt a mintát, ami rossz.
Csak papolják ugyanazt a szart, amit szüleik, nagyszüleik papoltak, és lássuk be: a világ igenis más lett, itt már nem Rákosi rendszer van, nem Ceaucescu-féle irányítás (bár haladunk felé...), hanem elvileg van szavunk. És sok lúd disznót győz, akkor is ha szerinted vagy anyukád szerint nincs igazam.

Amit pedig a levélben nem írtam le, az a véleményem, hogy az az ember foglalkozik nem fontos dolgokkal, aki unatkozik. Így lehet hogy az adott tanári kar egy részének nincs elég munkája....
A következő ilyen dolog az, hogy a gyerek, még ha 17 éves is, akkor is másol.
Kitűnik, de másol.
Szétnéz, azt látja hogy van a suliban másnak is fültágítója, vad sminkje, bakancsa, akármije, akkor ő is bátran alkalmazza ezeket a divatelemeket.
Az hogy őt piszkálják miatta, a másikat pedig nem, az lehet hogy diszkrimináció....
Továbbá az sem jutott időben eszembe, de leírom: minden kis közösség tükrözi a nagyot.
A kis patak összetétele pont olyan, mint a nagy folyóé.
Csak kisebb.
Pont olyan arányban vannak a fültágítós, akármilyen kinézetű emberek a sulikban, mint kint a világban.
Lehet ezt utálni, lehet fújjogni, de minek is?
Ettől nagyobb bajunk ne legyen, ezt gondolom.

 

2015. szeptember 20., vasárnap

Rövid volt a nyár...

... mert sok minden történt.

Jócskán le vagyok maradva írásokkal, próbálom egyben összefoglalni:
JÓ MINDEN, mindig történik valami.

Na de ez így nagyon kevés....

Oké, bővítem a mondatokat.

Augusztusban Szilivel egy hetet Pesten töltöttem. Hordtam mindenfelé, próbálva kitalálni, mi is érdekli. Azt tudjuk, hogy a Lego igen, kapott egy készletet (magának vette a filmforgatáson keresett pénzéből), amivel órákat elguggolt a tévé előtt.
Na de ne így teljen a nem otthon töltött idő, kibillentjük, mutatunk neki olyasmit, ami a faluban nem elérhető. Megterveztem, megbeszéltem, beosztottam a napokat, voltunk kettesben is programon, és Imivel is mikor munkaszünet volt.
Így szépen kettesben hajóztunk, mutogattam neki a várat, Dunát, másik hajókat, hidakat alulról, magyaráztam mint egy idegenvezető.
A ropi jobban érdekelte...
Épp ropit rág... nem menőzik :))

 Aztán 20.-án elmentünk a Parlamenthez, hátha bejutunk a koronát megnézni.





















De nagyon sokan voltak, így inkább elindultunk a reptérre, ami amúgy tervben volt, egy másik napra.


Szuper volt a látogató teraszon lenni, figyelni a fel és leszálló gépeket.

Én és Imi rohangáltunk innen oda, onnan ide, mivel mindketten repülőmániások vagyunk. Szili kavicsokkal játszott. A reptér is csak 5 percig érdekelte... ropi itt is volt.


reptéri kavicsok--sokat láttak




  Az esti tűzijáték viszont nagyon tetszett neki, ez már 20 percre is lekötötte a figyelmét.

Egyik nap, amikor nem volt különleges program, hogy azért kibillentsem a napi lego-rutinból, levittem a Boráros téri játszótérre.
Szokásos: 5-10 perc, majd mivel látta, hogy maradunk, nekiállt homokból építeni. Szívet, nekem. Jött egy másik gyerek, örültem, lesz kivel játszani. De ez itt nem így ment. Mama védte és kísérgette a gyereket, egy percig nem fedezhetett fel egyedül semmit.
Jól van, ő dolga, kis idő után mi hazamentünk.
Hozzáteszem, a Boráros téri forgalom jobban érdekelte Szilit... meg a Mester utcai felújítás gépei.


 Majd megérkezett a szegedi rokonlátogatásból Lívia is. Négyesben libegőzni mentünk, ami Szili miatt kicsit para volt, mert aktívan fél a magasságtól. Na de itt nem őt dobáltuk, nem kellett leugrani sehonnan, csak ég és föld között repültünk....

Én utálom ezt, neki tetszett :)
Csereberéltünk, Szili felfelé velem jött, lefelé viszont ő Imivel, Lívi velem.




a város felett


az én mosolyom ugyanaz: "legyen már vége..."



Most már hagyomány, hogy a Duna alatt befogjuk az orrunkat, és integetünk Spongyabobnak is... Metrózni jó :))

A vonatút hazafelé már kifáradva, így aktívan bolondozva telt.
Majd elfelejtettem, voltunk még augusztus elején Imi mamánál is, az is szuper hétvége volt, a három kisebbel, ötösben utaztunk a messzi tájra. Mindenki jól érezte magát, csak rövid volt. Legközelebb tovább maradunk.




És Szilit igazából minden érdekelte, a hajó és a repülők is, de csak 5-10 percig. Megvolt, új volt, de már nem az.
Jövőre elviszem Lego kiállításra, idén nem jött össze.
-------------
De még nem végeztünk, mert a sok mindenből nem maradhat ki a konyha, ami új külsőt, és végre vizesblokkot kapott.
Csak úgy megmutatom, "ilyen volt" nélkül, az "ilyen lett"-et.
az első ecsetvonások...
... és az utolsók


készül minden nő álma: a mosogató

egymás kedvencei... a szöszik :D


szép asztalnál igazi a szülinap :)


kis átfedéssel: ugyanakkor, mind az öt gyerek le lett fotózva...

egymás kedvencei...


jól van, nekem tetszenek ezek a képek :)

Vége a bejegyzésnek, mint a nyárnak.
Kira megkezdte a 10. tanévet, Kevin a nyolcadikat.
Szili másodikos, Szabolcs negyedikes.
Lívia talán végez idén az oviban, de lehet hogy marad egy évet, kiderül.



2015. szeptember 14., hétfő

Ne nézz oda!

Reggel olvasgatva jött szembe ez az oraveczes írás, miért is nem jó az, stb.
Nincs is ezzel semmi baj, hisz senkit nem szerethet mindenki.
Bevallom, sosem olvastam Oravecz Nórát önszántamból, max a szembejövő naplementés idézetek voltak meg.
Nem is érdekel, sosem kerestem a lehetőségét.
De megértem, hogy van akinek kell, aki ebben találja meg a lelki simaságát, mert ez vasalja ki a ráncait.
És ez a lényeg.
Választási lehetősége mindenkinek van.
Ami zavar, azt ne olvasd, arra ne nézz, ne szólj bele.
Anno mondtam én is párszor a gyerekeim kapcsán, mikor idegenek bele próbáltak szólni, mit engedek meg (pl. vonat ablakon kinézés), hogy ha zavaró, nem kell odanézni.
Ennyire egyszerű ez.

Annyit kell még belátni tán, hogy mindenkit megtalál az a vonal, ami mentén haladnia kell. Nem tudhatjuk, kiben mi lakik, ki mitől és miért szenved, illetve ezen a szenvedésen mi segíti keresztül.
Nekem anno Ákos zenéje és szövegei adták meg azt a gyógyszert, amivel életben tudtam maradni.
Van akinek Oravecz vagy Coelho írásai ilyenek, nekik is váljék egészségükre.
Amit még kiemelnék, az ez a mondat: "És ezért haragszom Nórikára, mert ezt a munkát meg akarja spórolni a tudatlan nőknek és elhiteti velük, hogy néhány teljesen értelmetlen mondattól minden csillámpónis és szivárványos lesz"
Nos, nem támadom sem Oraveczet, sem Vikut, inkább annak a megértésére helyezném a hangsúlyt, hogy egyszerűen van akit ez tart életben! Egy jó időben olvasott csillámpónis mondat, tengeres háttérrel!
Vannak akik hazudva önmaguknak építenek fel egy csillámvilágot, így élnek le egy életet, mert beleroppannának ha az igazságot látnák.
Nekünk pedig nem kell odanézni ha nem akarunk.
Választhatjuk a rózsaszínre festett, kék eges Truman show-világot, vagy a fájdalmasabb realitást.
Saját döntés, még ha sok esetben nem is tudatos, hanem egyszerűbb bent maradni és belesimulni a kialakult helyzetekbe, idézetekből merítve erőt, mint kimászni.
Ettől függetlenül én mindenkit bátorítanék a kimászásra, szar levakarásra, de elfogadom, hogy nem mindenki elég erős ehhez.
Amit nem fogadok el, az a panaszkodás. Bár azt is el kell árulnom, aktívan a panaszkodó sem zavar, mert ha ilyennel találkozom, inkább elkerülöm, nem nézek oda.

A szenvedő jön, panaszkodik, mondja, nyafog. Ugyanazokat a szövegeket nyomja évtizedekig, ugyanabba a helyzetbe mászik vissza folyton, de panaszkodik. Mert ő mindent megtesz. Mert jól csinálja, mégsem változik semmi.
Elárulom: azért nem, mert valami még hibádzik! Mert valamit még nem tett meg, mert valamit még nem enged el.
És igenis kellenek az önképzések, a hétvégi kurzusok a szerelemről, szexről, akármiről, mert kibillentik azt, akinek erre szüksége van. Senki fejéhez nem fognak fegyvert, hogy márpedig menned kell, ez is egy egyszerű saját döntés.

Nagy harcos vagyok.
Én, Heni.
Vannak küzdelmeim saját magammal, a gyerekeimmel, házammal, élettel, sok mindennel.
De ugyanannyi küzdelmet elengedek, mert felesleges.
Mert kétpólusú a világ, ha nincs sötét, nem lesz világos sem.
Szinte mindent fel lehet osztani ellentétes pólusokra.

A fent linkelt írás egy fontos része az, hogy ne ossza az észt a szerelemről az, aki még nem tapasztalta.
Van súlyproblémám, le kéne fogyni.
Hogy miért?
Lehet hormon, lehet még valami le nem vetett lelki nyűg a korai évekből, lehet genetikai jellegű függés, csak én nem piázom vagy cigizem, hanem lehet hogy evés-függő, kajaholista vagyok... nem tudom.
Persze ennél kicsit többet is kéne tenni mint amit most teszek ellene, de majd eljön egyszer az a holnap, amikor az én fogyókúrám is elkezdődik.

Nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy sokat tudok a témáról.
Persze nem a legújabb trendeknek megfelelő étrendkiegészítőket isteníteném, mert azt már a kilencvenes években eldöntöttem, hogy ha majd egyszer lesz ilyen gondom, akkor sosem használok ilyesmit.
Ja, boldog 65 kilós élet, mi?
Mint írtam, ismerem a témát, tudom melyik edzések a jók, milyen étkezési vagy vízivási módszerek jöhetnek be, de bevallom, saját eredményt jelen pillanatban nem tudok felmutatni.
Ettől ne lenne hiteles a mondandóm ha erről beszélnék, írnék?
Meg kell járni a poklot, ahhoz hogy valós képet adjak róla?
Aki keresi a szerelmet, párkapcsolatot, miért ne lehetne hiteles akkor, mikor a tapasztalatairól beszél?
Mitől ne lehetne hiteles egy férfi, aki a nőkről beszél? (Müller)
Honnan tudhatnánk, hogy a világnak melyik szeletét ki miként érzékeli, milyen mélységben látja át?
Szóval a lényeg, ne nézz oda ahol nem tetsző dolgok vannak, ne idegeskedj olyasmin, amin nem változtathatsz.
És akkor lehetsz akár boldog is.
Ennyi.