2015. január 29., csütörtök

Idő

Múlik.
Telik.
Van.
Próbáljuk megfogni, megmagyarázni, behatárolni azt, amit nem igazán lehet.
Ma VAN.
Holnap még nincs.
Tegnap már nincs.

Élek.
Akkor is élek, ha törődöm a korommal, az idővel, és akkor is, ha nem.
Akkor is ugyanannyi idő telik el pl. 3 nap alatt ha boldog vagyok, és akkor is ha nem.
Nem a percek mennyisége hanem a milyensége számít.
Nézőpont az is, hogy a halál mindenképp eljön, akkor is ha szívod a cigit, és akkor is ha nem.
Ez biztos.
Aki megszületik, az meg fog halni.
Így vagy úgy.

Nem, nem akarok buddhakrisnaoravecz-okoskodni..
Csak arról beszélnék, hogy olyan rohadt sok idő elmegy rosszul, akár boldogtalanul, nem-minőségi időként, megállíthatatlanul, visszafordíthatatlanul!
Azt nem mondom hogy kelj fel időben ha az egyedül töltött idődben azt mondja minden gondolatod hogy boldogtalan vagy, hogy szar az egész, hogy hazudsz magadnak, mert hiába kel fel az, akinek még aludni kell.

És hiába ébredezik az, akinek nincsenek lehetőségei, egyszerűen, sorsszintre levíve, azért mert még nincs itt/ott az ideje.
Nem példálózhatok magammal, akárkivel, mert én én vagyok, te pedig nem az én életem éled.
Fáj ha nem segíthetek, fáj hogy másnak fáj, de az időhöz hasonlóan kegyetlen igazság hogy mindenki maga alakítja azt, amit él.

Amíg hagyjuk hogy uralkodjon rajtunk egy másik ember, egy főnök, egy idea, vagy akár az idő, addig annak rabjai vagyunk.
Nem is tudom létezik-e mindentől szabad ember...
Én sem akarok az lenni...
A szerelmem rabja akarok lenni, minden nap és percben, mert Ő sosem akar betörni, nem elvéve az életem "ural" engem, nem hazugságokkal zár be, hanem sehogy.
Úgy szeret ahogy nekem az jó.
Mellettem áll, nem fölöttem.
Nem függök tőle.
Szabad vagyok, és önként leszek "rabja". Csakis jó értelemben.
És én sem kérek tőle olyat, amit nem ad magától, szívből.
Nincs elvárás, mert az muszájjá alakítja a dolgokat, keseríti az édeset.

Az időmmel magam rendelkezem, mint mindenki.
Azt mondják, Einsteinnek vagy Hawkingnak pont annyi ideje volt azzá válni ami, mint neked/nekem lehetett volna.
De nem mindenki Einstein vagy Hawking.
Kihozni magamból a legtöbbet az, amit tehetek. Adott idő alatt, adott dolgokat.
De ami nekem 5 perc, az másnak lehet 5 év is.
Mindig minden egyéni.
Épp ezért kell azt az egyet belátni, hogy senki nem mondhatja meg, mi a jó nekünk, mert senki sem MI.
Adhatnak pillanatnyi erőt az okos mondatok, önsegítő kurzusok, gyóntató pap, de az utat nem járják be helyettünk. Csak megmutatják azt.

A másik fontos dolog az, hogy mi a célunk. Azt hiszem valahol mindenkinek a céljai között van az, hogy jó lenne csak hátradőlve élvezni azt, amit elérünk belátható időn belül.
Kérdés, hogy mi vezet oda, hogy hátradőlhessünk?
Mennyi ideig tart elérni?
Van akinek milliók kellenek ehhez, van akinek kevesebb is elég.
Ez a történet számomra örök jó példája ennek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.