2015. április 27., hétfő

Nyugalom

Találkozunk, beleszeretek.
Majd megismerem, rájövök hogy mégsem annyira tuti, próbálom megváltoztatni, képemre formálni (mert még hiszek benne hogy azt lehet), de nem megy. Mindenki olyan, amilyen. Telnek az évek, jönnek a hasonló szinopszisú, rövidebb-hosszabb kapcsolatok, majd egyedüllétek, önismereti kurzusok, hívják őket akár agykontrollnak, akár szingliségnek, némelyik egész hasznos.
Gondolkodsz, elemzel, önmegismersz, és meglátod a mintázatot.
Aha, ez az anyám első férje volt, apám-minta. Óóó, ez pedig a másik, a nevelőapa, aki ritka gyökér ember volt, de mégis minta lett. Tudatlanul is olyat találtam.
Ezeknek vége lett. Tanultam, nem is keveset, és láttam: most én jövök. Eddig anyám kapcsolati mintáit éltem végig, de már enyém a pálya, én döntök, a saját igényeim jönnek.
Bár azoknak is volt oka, létjogosultsága, addig ameddig.
Egyik ajtót nyitott, eljöttem otthonról, elkezdtem a saját életem. A másik az elsőtől "hozott" el, az is új élet volt.
Mert sok életet élhetünk egy dekád alatt is, sokféle sorsunk van.
A következő életemhez, a mostanihoz, önismereti-szingli kurzuson át hozott az út, letisztulva, szabad akarattal fogtam neki.

Olyat találni, aki nekem a legjobb, és ráadásul úgy ahogy van, talán ritkaság. Talán nem az.
Nem tudom.
Azt tudom csak teljes bizonyossággal, hogy semmit nem változtatnék rajta, és nekem sem kell azon gondolkodnom, mi nem jó rajtam, nálam, neki. Mert nincs ilyen.
Otthonra leltünk egymás életében, ahogy az tökéletes.
Tudom már azt is, hogy két ember sosem érez ugyanúgy.
Én ilyen formán szeretek, ő másképp. A szeretetem kifejezése nem ugyanaz mint másnak.
Sok mindenben hasonló a gondolkodásunk, de nem ugyanolyan. És nem mindenben hasonló.
Hisz még saját magamtól is eltérek, ma így érzek, holnap másképp.
Azaz ma a reggelem fénypontja lehet egy mosoly, holnap a kávé illata. Ami nem változik, a szeretteim "listája", az alap érzéseim.
A szerelmem ma is Ő, holnap is Ő.
Nyugalomra leltem.

2015. április 19., vasárnap

Medvedisznó, nyaralás és terhesség

Kicsit aggódtam a szállásfoglalás miatt, mert kártyám még nem volt, de képeket már láttam: sokáig tart foglalni, nincsenek helyek, stb.
Majd megérkezett a kártya is, és valóban: 116 ember várakozik előttem, átlag 7,5 perc/darab...
Nagy levegő, gép nyitva, mosogatás anyuval, közben szállás nézegetés, hogyha a tervezett Kisújszállás nem jön be, akkor mi van még, ami minden kívánságunknak megfelel?
Hogy mik is voltak ezek?
Teljes ellátás, legyen medence is, ha lehet fedett (hátha rossz lesz az idő...), legyenek egyéb lehetőségek, pl. játszótér,  tenisz, bringa, stb. És inkább 5 nap 4  éj legyen, mint kevesebb.
Még mindig Kisújszállás az első, de Balf is szuper, jöhet.
Harmadik helyen Balatonvilágos, mert ott már csak fedetlen medence van, majd a végére Siófok, ami minden tekintetben jó, de nincs medence.
3,5 óra alatt eljutottam a foglalásig. Többre számítottam, így legalább volt időm nézelődni, telefonálni a szálláshelyekre, és ahol felvették, ott megkérdezni amit akartam.
Nekünk nem volt fix, tervezett időpontunk, Imi szabadságát szerencsére lehet tologatni, én pedig nem tartozom senkihez ilyen szempontból, szabad vagyok.
Kisújszállás: csak május vége, semmi más. Nem, nem akarok hó végén menni, májusban semmiképp.
Balf: sem júniusban, sem később nem szerepel a foglalható szállások között...
Maradt Világos, ami ráadásul 6 nap 5 éj, heten kaptunk két darab 5 ágyas bungalót, és úgy érzem nagyon-nagyon jó lesz!
A kisebb gyerekeim sosem voltak nyaralni, velem a nagyok sem.
Így alakult.
Most viszont reszkess Balaton! Jön a Diliház személyesen!

De addig még ezer kalandban van részünk, mint a minap Szilinek.
Aki egyik nap, hazafelé a suliból vaddisznót látott. Ki van takarítva az erdő széle, na nem a szeméttől, hanem az aljnövényzet tűnt el. Így látható minden. Neki a medveméretű disznó (ő mondta), annak pedig mi.
De hogy miért jött le ennyire a házakhoz?
Jó kérdés.
Elsétáltunk oda, megbeszéltük, hogy akkor mostantól nem az úton, hanem járdán sétál haza, az 3 méterrel távolabb esik az erdőtől.
És persze mindenki mással is megbeszéltem: nincs erdőn át hazajárás a busztól. Annyira nem sietünk.

Én pedig mostanában nem erdőzök, mert kerékpárral járok a boltba, hátha megint leadom a tavaly leadott 8 kilót, ami mostanra visszajött.
Így a barátnőmet kérdezgetik: terhes a Heni?
Persze gyerekek: terhes vagyok. Hármas ikrekkel, kamionnal, aliennel. Hogy azt a sztereotíp nénéteket!
Mert volt már ilyen, mikor pár éve vettem néhány új felsőt, kényelmeset. És tudjuk: nagy hassal szűket kell hordani, mert a bő ruha nagyobbnak mutat. Én akkor a kényelmeset hordtam, és meg is kaptam: terhes vagyok. Jelzem: Lívia még alig múlt 1 éves, de én amúgy is ilyen szabadgondolkodó vagyok, meg szektás, meg ahol már öt van, ott kurvára minden mindegy.
Na ezek nem az én gondolataim.
Volt aki akkoriban rákérdezett: novemberben szültél, nem?
De, válaszoltam én, csak a pincében van, mert ronda.
Láttál kisbabával??? Nem?? Akkor mi a fasznak kérdezel hülyeséget?
Na de ez akkor volt, 3 vagy 4 éve.

Így akkor most megnyugtatok minden pletykára éhes népet: nem vagyok terhes, ismét nem. Hisz attól hogy férfi van a háznál, nem kötelező egyből gyereket szülni. Van férfi, aki saját gyerek nélkül is kötődik, mert egyszerűen a nőt szereti. Vagyis engem...
Ami pedig még fontos talán: nekem 5 gyerekem van, mindet én nevelem. A nagy gyerekeimnek van még két testvére, akikkel nincsenek kapcsolatban, csak face ismerősök. De őket nem én szültem. Apáról tesók, és ennyi. Mert van akinek ez is szemet szúrt már, és terjengeni kezdett: vannak nem itt élő gyerekeim is...
Nincsenek.

De ez annyira nem is bosszantó momentum, mint az, amelyik a napokban történt a boltban.
A lányom korábbi osztálytársa, 16 éves gyerek sört vesz.
Halk "te nem vagy még 18 éves ám..." szöveg után meg is kapja.

Én pedig nem térek magamhoz, mert az én gyerekemet gyufával!!! nem szolgálták ki ugyanott, télen.
Mert a gyufát a szerencsétlenek bent tartják a dohánybolt részben. Holott nem jövedéki, nem korhoz kötött áru.
Na de ez is mindegy, nem az én problémám hogy a 16 éves iszik, Kevinke pedig el tudott menni a másik boltba gyufáért.

A többi képekben:
Lívia és a kakaóscsiga készítés
emeletes alvás

Kira még feketén
Kirafox--mert "megint szőke akarok lenni"



New age---nagyok szemüvegben
Lívia az ovis fotón







2015. április 10., péntek

Írtam

 Ritkásan megy az írás mostanában.
Azt gondolom, hogy amit gyakran csinálunk, az a részünk lesz, amit ritkábban, arról leszokunk.
A mosolygós az élet vidám felével köt házasságot, a morcos-bajlátó pedig minden napjában megtalálja a legrosszabbat. A rablástól félőnek mindig ellopják valamijét, ha mást nem, akkor egy-egy hosszabb várakozásnál az idejét. Aki beletörődik a rosszba, az utat enged annak, aki retteg sok mindentől, az fél az élettől.

Sok fájdalom és probléma akad mindenki életében (akkora anyagi mínuszban vagyok az elmaradozó, részleges gyerektartás miatt, hogy csak na...), ezzel nem is lehet vitatkozni. Kérdés, hogy ezeket a dolgokat a helyükön kezelve megéljük és tovább lépünk, vagy előre hozva őket, elöl is tartjuk?
Az utóbbi időben szépen a gyakorlatban is megtanultam azt, hogy bizony: a rossz hangulattal nem nagyon lehet mit kezdeni, át kell engedni, és nem kell tartóztatni. Mert akkor is van, ha a legboldogabb napjaim, hónapjaim élem.
Ráadásul ok nélkül jön néha.
De jönnie kell, mert a világunk duális, ahol jó van, ott akad rossz is, de mondom: a lényeg a hozzáállásban van.
Azaz mikor itt van (elég ritkán ám), akkor először is megvizsgálom, van-e konkrét oka. Ha nincs, akkor engedem hogy átmenjen rajtam, igyekszem nem beszélni senkivel ha nem muszáj, és ennyi. Ez max.1-2 óra szokott lenni.
Azt el kell fogadni, hogy minden hatással van mindenre. Látom és érzem a világ problémáinak azon részét, amelyek a köreimbe kerülnek, max. nem foglalkozom velük, mert nem tudom megoldani őket. Én ugyan nem köcsögrohadtfidesz-ezek, de mások igen. Beszélgetünk emberekkel, mondanak ezt-azt. Van aki panaszkodik, van aki csak az időjárásról beszél.
Mindenki ledobja valahol a terhét. Hol egy utcai: "Hogy vagy? Mi van veled? " kérdésre válaszolva, hol csak úgy otthon, egyedül depizve.
A nagyon negatív embereket én kerülöm. Aki folyton csak panaszkodik, az nem társaság.
De ettől még hatása lehet, nem vagyok én sem burokban. Nos, a megmagyarázhatatlan rossz hangulatoknak, amik havi 1-2 alkalommal 1-2 órát zavarnak, ilyen rám ragadt és oda nem illő dolgok lehetnek az okai.

Az egész gondolatsor onnan jött, hogy nem írok, mert nem jut eszembe semmi írnivaló. Mert mostanában leszoktam róla, hogy minden gondolatot kibontsak és leírjak.
Valamelyik nap például olvastam Eszter írását, és tök jó dolog jutott eszembe.
Gondoltam otthon meg is írom a blogomba.
Azóta sem jutott eszembe, mit is akartam.
Na mindegy, vissza akarok szokni az írásra, hogy a jó gondolatok ne vesszenek el, hogy az a tíz ember aki még olvas, néha halljon rólam, rólunk.
Ide biggyesztem a végére: a családunk egységes, a szerelmünk lassan eléri az egy évet, és képzeljétek: a legutolsó, 10. havi jubileumról el is feledkeztünk (ápr.1. volt, Bolondok napjára köszöntöttük egymást), szóval innen már csak az éveket számoljuk....
Várjuk a nyaralást, én nagyon várom a váci Ákos koncertet is, szóval kisebb gondok ellenére is szép az élet!