2015. április 10., péntek

Írtam

 Ritkásan megy az írás mostanában.
Azt gondolom, hogy amit gyakran csinálunk, az a részünk lesz, amit ritkábban, arról leszokunk.
A mosolygós az élet vidám felével köt házasságot, a morcos-bajlátó pedig minden napjában megtalálja a legrosszabbat. A rablástól félőnek mindig ellopják valamijét, ha mást nem, akkor egy-egy hosszabb várakozásnál az idejét. Aki beletörődik a rosszba, az utat enged annak, aki retteg sok mindentől, az fél az élettől.

Sok fájdalom és probléma akad mindenki életében (akkora anyagi mínuszban vagyok az elmaradozó, részleges gyerektartás miatt, hogy csak na...), ezzel nem is lehet vitatkozni. Kérdés, hogy ezeket a dolgokat a helyükön kezelve megéljük és tovább lépünk, vagy előre hozva őket, elöl is tartjuk?
Az utóbbi időben szépen a gyakorlatban is megtanultam azt, hogy bizony: a rossz hangulattal nem nagyon lehet mit kezdeni, át kell engedni, és nem kell tartóztatni. Mert akkor is van, ha a legboldogabb napjaim, hónapjaim élem.
Ráadásul ok nélkül jön néha.
De jönnie kell, mert a világunk duális, ahol jó van, ott akad rossz is, de mondom: a lényeg a hozzáállásban van.
Azaz mikor itt van (elég ritkán ám), akkor először is megvizsgálom, van-e konkrét oka. Ha nincs, akkor engedem hogy átmenjen rajtam, igyekszem nem beszélni senkivel ha nem muszáj, és ennyi. Ez max.1-2 óra szokott lenni.
Azt el kell fogadni, hogy minden hatással van mindenre. Látom és érzem a világ problémáinak azon részét, amelyek a köreimbe kerülnek, max. nem foglalkozom velük, mert nem tudom megoldani őket. Én ugyan nem köcsögrohadtfidesz-ezek, de mások igen. Beszélgetünk emberekkel, mondanak ezt-azt. Van aki panaszkodik, van aki csak az időjárásról beszél.
Mindenki ledobja valahol a terhét. Hol egy utcai: "Hogy vagy? Mi van veled? " kérdésre válaszolva, hol csak úgy otthon, egyedül depizve.
A nagyon negatív embereket én kerülöm. Aki folyton csak panaszkodik, az nem társaság.
De ettől még hatása lehet, nem vagyok én sem burokban. Nos, a megmagyarázhatatlan rossz hangulatoknak, amik havi 1-2 alkalommal 1-2 órát zavarnak, ilyen rám ragadt és oda nem illő dolgok lehetnek az okai.

Az egész gondolatsor onnan jött, hogy nem írok, mert nem jut eszembe semmi írnivaló. Mert mostanában leszoktam róla, hogy minden gondolatot kibontsak és leírjak.
Valamelyik nap például olvastam Eszter írását, és tök jó dolog jutott eszembe.
Gondoltam otthon meg is írom a blogomba.
Azóta sem jutott eszembe, mit is akartam.
Na mindegy, vissza akarok szokni az írásra, hogy a jó gondolatok ne vesszenek el, hogy az a tíz ember aki még olvas, néha halljon rólam, rólunk.
Ide biggyesztem a végére: a családunk egységes, a szerelmünk lassan eléri az egy évet, és képzeljétek: a legutolsó, 10. havi jubileumról el is feledkeztünk (ápr.1. volt, Bolondok napjára köszöntöttük egymást), szóval innen már csak az éveket számoljuk....
Várjuk a nyaralást, én nagyon várom a váci Ákos koncertet is, szóval kisebb gondok ellenére is szép az élet!











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.