2015. április 27., hétfő

Nyugalom

Találkozunk, beleszeretek.
Majd megismerem, rájövök hogy mégsem annyira tuti, próbálom megváltoztatni, képemre formálni (mert még hiszek benne hogy azt lehet), de nem megy. Mindenki olyan, amilyen. Telnek az évek, jönnek a hasonló szinopszisú, rövidebb-hosszabb kapcsolatok, majd egyedüllétek, önismereti kurzusok, hívják őket akár agykontrollnak, akár szingliségnek, némelyik egész hasznos.
Gondolkodsz, elemzel, önmegismersz, és meglátod a mintázatot.
Aha, ez az anyám első férje volt, apám-minta. Óóó, ez pedig a másik, a nevelőapa, aki ritka gyökér ember volt, de mégis minta lett. Tudatlanul is olyat találtam.
Ezeknek vége lett. Tanultam, nem is keveset, és láttam: most én jövök. Eddig anyám kapcsolati mintáit éltem végig, de már enyém a pálya, én döntök, a saját igényeim jönnek.
Bár azoknak is volt oka, létjogosultsága, addig ameddig.
Egyik ajtót nyitott, eljöttem otthonról, elkezdtem a saját életem. A másik az elsőtől "hozott" el, az is új élet volt.
Mert sok életet élhetünk egy dekád alatt is, sokféle sorsunk van.
A következő életemhez, a mostanihoz, önismereti-szingli kurzuson át hozott az út, letisztulva, szabad akarattal fogtam neki.

Olyat találni, aki nekem a legjobb, és ráadásul úgy ahogy van, talán ritkaság. Talán nem az.
Nem tudom.
Azt tudom csak teljes bizonyossággal, hogy semmit nem változtatnék rajta, és nekem sem kell azon gondolkodnom, mi nem jó rajtam, nálam, neki. Mert nincs ilyen.
Otthonra leltünk egymás életében, ahogy az tökéletes.
Tudom már azt is, hogy két ember sosem érez ugyanúgy.
Én ilyen formán szeretek, ő másképp. A szeretetem kifejezése nem ugyanaz mint másnak.
Sok mindenben hasonló a gondolkodásunk, de nem ugyanolyan. És nem mindenben hasonló.
Hisz még saját magamtól is eltérek, ma így érzek, holnap másképp.
Azaz ma a reggelem fénypontja lehet egy mosoly, holnap a kávé illata. Ami nem változik, a szeretteim "listája", az alap érzéseim.
A szerelmem ma is Ő, holnap is Ő.
Nyugalomra leltem.

1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.