2015. május 18., hétfő

Őszinte, igazi, vagy vetítés kell?

Udvariasság.
Érdekes dolog.
Meghatározható?
Nem tudom.
Megvárom, míg kijön valaki a boltból, engedem leszállni a metróról, stb. Figyelmesen végighallgatom akivel beszélgetek, de meddig "kell" ezt megtennem? Ha dolgom van, megmondom, s megyek. Tán nem esik jól annak, aki még beszélne, de mondjuk tényleg mennem kell. Jobb lenne-e, ha órámra tekintgeve várakozva hallgatnám, mikor végez?
Nem túl udvarias, ugye?
Oda jutok, hogy ez esetben (is) az őszinteség a járható út.
Más esetben az udvariasság pont az, hogy nem mondom meg őszintén, hogy nem a legjobb az a ruhaválasztás.
Mert a vélemény és ízlés szubjektív, egyéni.
Így magamtól nem mondom hogy ez nem jó ruha (példánál maradva), de ha kérdik, akkor feltételezem, hogy tényleg az őszinte véleményem kell, és mondom.
Hamar kiderül, tényleg érdekes-e a külső vélemény vagy csak valami megerősítés, bólogatás kellett...

Gondolkodtam azon, hogy vajon mi határozza meg azt a pontot, amikortól őszintének lehet lenni egy kapcsolatban?
Mennyire lehet annak lenni?
Úgy, hogy tudom: nem értenek félre, azt hallja amit mondok, értve akár a csak hangsúllyal kifejezett árnyalatokat is.

Most itt nem átverésre vagy ilyesmire gondolok mint az őszinteség ellenpólusára, hanem arra, hogy megmondhatom, és megmondhatja ha valami nem jó pl., mert megvan az egyik legfontosabb: a feltétlen BIZALOM.

Azt hiszem ez kell az őszinteséghez.
Bízom benne, mert az akinek látszik, nincs játék, nincs máz.
Bízom benne, mert nála az igen igent jelent, a nem pedig nemet.
Bízom, mert én is mondhatok nemet, és érvényesíthetem magam, minden módon.
Bízunk, mert érezhető és tapasztalható, hogy lehet.
Mert nem tér el a cselekvés tartalma a szövegétől, nincsenek hátulról jövő, rávezető kérdések, ahol a kérdezettnek kell végiggondolni, milyen válasz az ideális...
Nos, olyan nincs.

Fura egy világ ám ez.
Levetkőznél, adnád magad, de mindenhol nem lehet. Mert félreértések jönnének.
Mert szinte csak a kisgyerekeknél van őszinteség, és persze sok sírás is.
Vajon összefügg azzal, hogy ők még nem színészkednek?
Ami kell nekik, az kell, most. Nem tud úgy tenni, mintna nem úgy lenne.
Majd ahogy növekszik, megtanul játszani, elfedni.
Másképp ítélni, szűrőn át nézni.

Biztos nem én vagyok a legtisztább ember, de nagyon fontos a nyílt lappal való játék.
Sok év kárba veszett, mert amit láttam, azt sem hittem el, elfedtem mindent magam elől is. Végigasszisztáltam míg lassan repedezik a máz, és az alapmentes házakat mindenféle gyenge támasztékkal próbáltam egyben tartani.

Összedőltek, sosem voltak elég erősek.

Életházat csak az igazság és őszinteség alapjára lehet építeni. Mert egy ilyenbe nem csap bele az igazság villáma, nem rombolja le a hazugságok hurrikánja.

Magamból tudok elsősorban kiindulni.
Nem tudom eljátszani a szeretést, kedvelést. Mikor "rosszul" választottam, pont azt vettem le a polcról, ami akkor kellett. Ami az adott szakaszomban a legjobb volt. De már látom, hogy az idő haladtával nem javítgatni kell az eleve rosszul alapozott s felépített házakat, hanem vagy totál újraépíteni más alapokon, vagy hagyni a fenébe. Tudom mikor, hol hibáztam, tudom hogy ezeket hogy kerülhetem el.
Például azzal, hogy őszinteséget adok, s kapok.
No és azzal, hogy nincs máz, ami repedezhetne, tudom amit tudnom kell, nem fognak zombik előmászni a csatornából.

Persze tudom én, hogy nem mindenkinek ez az üdvös, de nekünk igen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.