2015. június 15., hétfő

A sós földbe is vessél magot. Egyszer valamelyik majd megered.

Volt több probléma is, például mint az említett bojler ügy.
Elromlott fűnyíró.
Volt a csak a fejemben létező elő-probléma, hogy milyen lesz a nyaralás, idegen környezet az 5 embergyerekkel, milyen lesz az utazás oda-vissza, hisz az is 5 órányi, több átszállásos vonatozás, utána fél órás séta....
De Imi helyrerakta az agyam, ne idegeskedjek, ne legyek feszült, a nyaralás az a leengedés, ilyenkor nincs rágódás semmin, azt majd utána intézzük. Mármint amit addig nem sikerül :)
Igaza van.
Mert a bojler rendben van rég, csak a fűnyíró volt kérdéses, de volt már olyan nyár hogy nem volt, nem problémáztam volna rajta ha nem sikerül venni, de azért idegesítgett.
Persze sikerült venni.
Ugyanis előszezonban semmi érdemleges pénznyelő hely nem volt nyitva, nem sokat költöttünk. Mondjuk nem is hiányzott, mert olyan jó és olyan sok kaja volt, hogy bőven jóllakott mindig, mindenki. Minden nap kétszer desszert, süti vagy gyümölcs, szóval kielégítetlen édesség vágy sem maradt senkinél.
És fűnyíróra is maradt,nem költöttük el a jövő hónapot is :)

Hét közepén hazajöttünk, maga a nyaralás is nagyon szuper volt, mindenki élvezte, nem voltak veszekedések, nem kellett fegyelmezni, így én is leereszthettem.
A bungalónk a parttól 10 méterre volt, reggelente a hattyúkkal kávéztam, attól sem félve, hogy valamelyik kicsi hiányol majd, hisz Imi ott aludt, plusz ott ültem a padon, a közelükben.

Tehát, amiről igazából írni akartam, az a leeresztés itthoni része.
Az elmúlt hetek feszültsége, itthonra elintézni mindent nyaralás előtt, bevásárlás, mennyi kaját vigyünk, hogyan aludjunk majd ott (két darab 5 ágyas bungaló, a két nagy fiú külön szobát akart, és a kicsiket is el kellett valahogy osztani, tehát agyalás volt oda-vissza), bojler, fűnyíró, előre megoldani hogy a kutyákkal ne legyen itthon gond, mert anyu nem tudja egyedül megoldani, satöbbi.
Tán nem kell magyaráznom, mert tudjátok milyen az, mikor szervezni kell valamit számos kicsi, és pár nagy gyerekkel.


Ezek ugyan mind megoldódtak, de le kellett jönni a problémáról. Mert egy dolog az, hogy nincs már baj, de ezt a benső nem biztos hogy azonnal lereagálja. Van hogy még mindig csipog az ember fejében a sziréna, azt sem tudva hogy miért.
Így jártam én is.
Mára eresztettem le végleg, pedig 4 napja itthon vagyunk.
Azt hiszem a megoldás talán az, hogy ezt a jövőben nem kell megvárni, mármint ha lehet.
Mert ez a vakrepülés amit egy éve csinálok olyan, hogy a fene tudja mi miért van, csak úszom az árral, és magam jövök rá, hogy mi miért van.
A vakrepülés is teljesen pozitív értelemben értendő.
Arra gondolok, hogy mikor egy éve megismerkedtünk, elengedtem a rossz beidegződéseket, a félelmeket, és elkezdtünk együtt szárnyalni. Elengedni pedig nem mindent könnyű, van sok minden ami visszaköszönget, akár a régi beidegződések, félelmek, stb., de azért javarészt szuper, meglepetésekkel és "véletlenekkel" teli életünk van. Amire szükségünk van azt mindig megkapjuk, és szeretünk "vakrepülni".

De mikor ok nélkül rám tör a hiszti, nem mindig értem elsőre, miért is van. Mert nincs oka. Amit annak látok, az érthetetlen. Aztán gondolkodom és kiderül számomra, hogy talán a közelmúltban keresendő az indok. És megvan, megoldva, kibeszélve és letudva.
Így mostanában már nem vagyok olyan okos, hisz a dolgokat nem csak elképzelem és fejben megoldom, hanem átélem.
És így nehezebb átlátni.
Viszont szebb és jobb átélni... jó rájönni, jobb okkal bolond-hisztisnek lenni....

Aztán ami még eszembe jutott, az teljesen más téma.
Van az, amikor padlóra kerül valaki érzelmileg vagy akárhogyan, és nem érti. Hisz mindent jól csinált, a saját értékrendjét sem dúlta fel és mást sem bántott. Mégis elvett tőle a sors valamit, amire számított.
Vagy akár sóval beszórt földként évekig nem történik semmi, csak a puszta homokot fújja a szél.
Ennél nincsenek részletek, mert nincs hozzá történés, ez most csak az agyalás, fejben megoldás. Illetve ha történt is, nem ebben az életemben, hanem a múltban. És mindenkivel megtörténik, nem is egyszer.
Én azt hiszem olyan ez, mint egy nagyobb vihar után a megtépázott fák.
Ágak törnek le, sebeket okozva, amiknek be kell gyógyulni, különben a mélyig hatol a probléma, le a gyökerekig. Kipusztítva a fát magát.
De a fa begyógyítja a sebét, és új ágakkal üdvözli az új napot. Új ágak, új levelek, teljes pompában való ragyogás. Majd jönnek az új napok, hetek, és a régi heg mindig ott lesz a letört ág helyén, de jelentéktelen és észrevétlen már a léte.
Mikor az embert megbántja valaki, az is ilyen.
Fáj, de nem halálos.
Seb, de gyógyítható.
Ott és akkor lehet érthetetlen, hisz az a fa semmi rosszat nem tett, de ilyen az élet. A vihar nem mérlegel, nem nézi ki volt jó vagy rossz, csak végigseper mindenen. Megcsonkítja a gyengébbet, de megroppantja az erősebbet is.
A madarak vihar után is szépen énekelnek az erdőben, és előbb-utóbb a sóval behintett földből is serkennek magok.
És mikor új pompában ragyog minden, akkor döbben rá az ember, hogy EZ volt a vihar célja.
A fájdalmak értelme.
EZ az új helyzet.
Ebbe kellett belenőni, most ilyennek kell lennem, amilyenné többek között a vihar tett.
Ez az ember aki lettem, ez való ide, ebbe az életbe, emellé a másik mellé.
Abból a tapasztalatból, ami akkor rossz volt, csak kijött valami, alkotott egy-két gondolatot, megtudtuk belőle azt, hogy mit NEM akarunk.
Rádöbben, hogy ott, akkor, amikor kilátástalan volt minden, az volt a só. Mikor azt érezte hogy ennek az életnek már lőttek, csak végig kell élni és a következő létben jobban csinálni, annak az elkeseredettsége és dühe alapozta meg az erőt, amivel felkelt a padlóról.
Mert élni kell, de nem mindegy hogyan.
Mert rá kell döbbenni, hogy ha van eszem, az nem véletlen.
Azért van agyam, hogy gondolkodjak.
Azért kapok feladatokat, hogy valamit kihozzak belőle.
Sosem az egyén megsemmisítése a cél.
Nincs kilátástalanság.
De a gondokba nem simulunk bele, nem megtanulunk együtt élni velük, hanem küzdve kimászunk belőle.
A folyónak két partja van, és az óceánt is körbeveszi a szárazföld.
Ha nincs erő akkor várunk, sírunk, kiadjuk a feketeséget és összeszedjük magunkat.
Ez lehet lassabb folyamat is, mindenkinél egyéni.
Én azt hiszem a belesimulás az maga a feladás.
A sós földbe is vessél magot.
Egyszer valamelyik majd megered.




A nyaralásról külön bejegyzést fogok írni...












2 megjegyzés:

  1. Jó volt most (is) olvasni Téged! Hasonlóan érzek én is, mindig megoldandó problémák halmán.Mindig agyalni, majd ha nem úgy sikerül, (ami általában nem sikerül, mert sokan vagyunk sokfélét csinálunk)durcizok, morgok..:-) Most valahogy jó (még), legalább a suli felé nem kell agyalnom, még...:-)
    Várom a nyaralós beszámolót! Világoson voltatok? Én is oda szerettem volna, de Siófok lett belőle, pedig jobb lett volna Világos, mert nyugodtabb.

    VálaszTörlés
  2. Igen, most egyelőre a következő 11 hetet kell letudni... Jó pihenést Nektek is, biztos szuper lesz Siófok is :))

    VálaszTörlés

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.