2015. június 22., hétfő

feminista, soviniszta, antiszoci

Még a húszas éveim közepe táján érdekelt ez a férfi-nő szerepkör maximális semmibevétele. Idegesített a nőként kezelés, mondván: elsősorban ember vagyok, utána kezdődik a nemem. És nekem se mondja senki, hogy ez bizony nem az én dolgom, mert női avagy férfi munka.
Ma is az a véleményem, hogy ez az egész túlzottan árnyalt ahhoz, hogy élesen állást lehessen foglalni, épp ezért sosem leszek feminista.

Visszatérve a húszas évekhez, illetve annak végéhez közeledve, már tudtam: egyszer abból a csapdából kikerülve, lehet hogy éveket is egyedül fogok élni. Így értenem kell mindenféléhez.
Tehát:
lerobbantam a kocsival: betoltam (terhesen, esőben is).
kereket cseréltem (homokos, puha talajon is).
rövidre zárva beindítottam a kocsit (felüljárón-azaz nem egyenes talajon is--ugyanis ezt a Ladánál kintről kellett, szóval izgalmas volt)
dugulást hárítottam el
mosógépet javítottam (alapszinten, de ellestem a szerelőtől)
fali virágtartót csináltam (akkor még nem volt ekkora divat kreatívkodni)
Mert mindenhez érteni akartam, nehogy bajban legyek ha valami adódik. Büszke is voltam rá, és ma is örülök, hogy nem okoz gondot az alapszintű hibaelhárítás, nem esek kétségbe ezen "sorscsapásoktól".

"Idegesített a nőként kezelés" ezt írtam a bejegyzés elején.
Emiatt a mondat miatt kicsit vissza kell menni a kisgyerekkorba. Én első gyerek-unoka vagyok, utánam két fiú jött, tesóm és unokatesóm.
Sokat hallottam: nem, mert ő lány.
Jééé, tudja, pedig lány.
Így kialakult hogy bizonyítanom kell, érdemes vagyok erre-arra, tudom ezt vagy azt, lányságom ellenére.
Hibás koncepció, mondanom sem kell. Mármint így állni bármely gyerekhez. Pont mint azt sulykolni a fiúgyerekbe, hogy a férfi nem sírhat. Hadd tanulja meg elrejteni az érzelmeit, érzéseit....
Ugye ez nem lenne jó?
Ugye nem könnyen kezelhető az, ha egy férfi bezárja magába amit érez?

Nem vagyok feminista.
Akkor sem vagyok, ha egyes vélekedések szerint amit tagadsz, azt állítod.
Nem.
A világ s az élet nem fekete-fehér.
A tagadás időnként (általában mindig) tagadás.
Mert azt hiszem, az "amit tagadsz, azt állítod" mondat igaztalansága megkérdőjelezhetetlen, ha azt mondjuk: nem, nem szeretem ikszet-ipszilont. Nem, nem érdekel mi van vele. Hogy kéne mondani, hogy a kukacos is elfogadja igaznak?
Kit érdekel mit hisz el a kukacoskodó?

Nem vagyok feminista, bár egykor annak gondoltam magam.
Ugyanis sok mindenhez értek, nem érdekeltek a hagyományos szerepek, nem vagyok női rabszolga. Nem hisztizem ki magamnak amit akarok, idegesítettek a girl-talk típusú beszélgetések, amik semmiről nem szólnak, és ma sem túl sűrűn van ez másként.
Azt hiszem eljutottam oda, hogy lássam: bárminek vallani, s csak annak hinni magam, erősen korlátozó. Nem vagyunk csak ilyenek, vagy csak olyanok. Nem vagyok feminista, csak zavar a nőket érő hátrányos megkülönböztetés a nemük miatt. Zavar ha egy mondat vagy mondandó lényege az, hogy ez vagy az a férfiak privilégiuma, a nők ehhez vagy ahhoz bénák. Bár őszintén szólva a nők száját is sokszor hagyja el a ledegradáló kiejtéssel mondott szó: "férfiak".
Látom én, hogy milyen nagyon szexista a világ.
De látom a másik oldalt is, hogy ehhez a nők is felzárkóznak (akinek nem inge... tudjátok, ugye?)
Látom, hogy mennyi mindent adnak el meztelenséggel, akár már a gyerekeknek is.
Látom, és zavar.
De ez egy másik írás témája, hogy az emberiség mit tehet az ellen, ami zavarja, azaz mit tehetne és ezzel szemben mit tesz...
Ismerek olyat, akire több pont is illik....

Azt hiszem itt jutottunk el oda, amit írtam pár sorral fentebb: nem vagyunk csak ilyenek vagy olyanok.
A Kedvesem hímsoviniszta.
Meg antiszociális.
Plusz melegszívű, másokkal maximálisan törődő.
Társasági lény.
Lány és nőpárti.
Dolgos, maximalista.
Egyedüllétet igénylő, visszahúzódó.
Sokszor lusta, és sok mindent félben hagy, mert patópálosan "ráérünk arra még".
Pont mint bárki más.
Pont mint én.
Ilyen, és olyan.
Még önmagunknak is ellentétei vagyunk, hát még másoknak.
Kérdés hogy valakiből, akivel itt-ott összefutunk, pár életpercre összekerülünk, mit látunk meg.
Lehet azt látom, hogy x ember vérbunkó, és elkerülöm. Majd később kiderül: kedves, érzékeny, csak elsőre más arcát láthattam.
Ez a "ne ítélj elsőre" tétel....

Olvasok én feminista oldalakat, és sok mindent értek, sok mindennel egyetértek.



Utáltam mikor anyám azt mondta ikszre vagy ipszilonra: urad.
Nem, anyám. Nincs uram, a magam ura vagyok.
A minap meglepődött, mikor a kérdésre: mi ez a nagy takarítás azt válaszoltam: mert jön az uram. Bár majdnem mindennap takarítok.....

Hozzáteszem az egészhez: a leírtak nem helyettesítik az orvosi diagnózist, nem használhatóak gyógyszerként, és semmiképp sem adnak teljes körűen kifejtett véleményt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.