2015. június 4., csütörtök

Konzekvenciák

Láttam most reggel egy videót, amin farkasok (a medvefarmon) cseresznyét esznek. Erről persze Max jutott eszembe, aki szintén cseresznyézett, Zsuzsival a szőlőn is és a karalábén is verekedtek.
Max egyik kedvenc étele a paradicsomos káposzta volt, Zsuzsi megitta a kávém, de a karalábé tényleg extra módon csúszott. Sokszor csak nekik vettem párat. Azokból az évekből Ők hiányoznak nagyon. Meg az autó, de az más téma  :)


Egy pillanatra elidőzöm az emlékeken, majd eszembe ötlenek a mostani kutyáink, akik nem esznek ilyesmit. Viszont akikhez órát lehetne igazítani. Mert este fél 10 tájékán van egy 5 perces vonyításuk, ami mindig ugyanúgy történik. Buksi a loncsos fekete elkezd vakkantgatni, Borisz a labrador pedig lassú bemelegítés után, hosszan kitartott vonyításba kezd. Csipi a puli hátulról kíséri őket, azaz vékonyka kappanhangján ritmikusan vakkantgat (ez a legidegesítőbb hang...)
Letelik az idő, és egy éles késsel elvágva, egyszerre hagyják abba. Utána csak a néma csend, még egy bagoly sem huhog.
Régebben kimentem, megfeddtem őket (pont leszarták), de már tudom: 5 perc az egész, tovább tart papucsot venni, ajtót kinyitni, stb.
Szóval jön este a Buksi vakkantás, akkor már készíthetem a képzeletbeli karmesteri pálcám, és vezényelhetem az 5 perces koncertet.

Mennyivel kellemesebb hang az erdei csivitelés... Ilyenkor, korán reggel a legélénkebb. Na és este, mikor megy le a nap. Különösen a napokban volt észrevehető, mert a fecskék kommandóztak.
Van a házzal szemben az erdő széle, két sor fa és némi aljnövényzet után pedig egy nagy, bokros és füves terület. Mindez a házhoz képest 8-10 méterrel magasabban fekszik. Namármost, a fecskék késő délután csapatokba verődve stukáznak fel a mezőre, és irtják a rovarokat, vad csiviteléssel. De komolyan, kiszaladunk a házból, ha meghalljuk, annyira sokan vannak.

Hogy ezek a farkasok a cseresznyével merre vittek...

Arról akartam írni, hogy néha nem tudom eldönteni, felhasználóbarát vagyok-e vagy nem...
Értendő ez úgy, hogy én vagyok a feltöltő alkalmazás, a gyerekeim a felhasználók.
Ha rúdban van a felvágott a hűtőben, akkor centis szeletekkel rakják meg a szendvicseiket, de ha feltöltöm, azaz vékonyra szeletelem az egy hétre megvett cuccot, akkor is két nap alatt kihordják. Azt hiszem át kell írnom a "szükséges mennyiség" listát a fejemben... Mert nekik a szendvics az két kaja között a nasi, és nem az egyszerű fajtából, hanem a jól megpakolt, három emeletesből.
Nemrég volt a szülinapozás, amikor is egyik süti a szlovák szelet volt, csak úgy póriasan, tepsiből tálalva. Mindenki evett két normál kockányit (kb.8x8 cm), majd Szabolcska odaült, és csak evett, evett, és evett. Előtte ebéd volt, nem piti és nem kevés. Mondom:
- Te még hogy bírod ezt enni?
- Hát, férfi vagyok.
Majdnem 10 éves... Öntudata az van.
És ha nem gyerek lenne, akkor fűnyíró lenne....


Aztán ott van Szili, aki még nem felhasználó, azaz csak a tejet fogyasztja önellátóként, marha rondán ír, de számolni... hát, 7 éves elsősként nagyon ott van. Este a húgát is tanítgatja, és gyorsabban összead fejben, mint Szabolcs. Az órákon kapott extra feladataiban is apró hibák vannak, amit leír, nem nézi újra, úgy marad. De mikor ilyeneket fejben számoltatok vele, akkor kijavítja, mert rájön.
Úgy szoktuk, hogy elmondom neki kétszer-háromszor, mit számoljon ki, én beütöm a számológépbe, előttem van, ő kiszámolja, és megmutatom neki: stimmel. Akkor örülünk, és megyünk a következőre.
az írása... kódfejtő kellene hozzá :)  néha csak a tanárnéni pipájából tudom: ez jó
Visszatérve a felhasználókra, igazából nekem tetszik, hogy nem kell kiszolgálni őket ilyenekkel. Tetszik, hogy ugyan a külleme elég fura, de Szabolcs is összerak egy tálca szendvicset ha szépen megkérem... négyszer-ötször.

Hétvégén lakásrendezés volt, szekrénysor csere (Pestről még mindig nem sikerült elhozni, ez egy helyi szerzemény). Imi Kevinnel kivitte a legnehezebb ódon szekrényt, behordják az újat, mire Anyám: az a nagy, elférne itt nálunk a szobában, és használnánk...
Óóóó drágám!! A legjobbkor szólsz :))))
Eddigre olyan fáradtak voltunk, hogy én a szokásos levezetést csináltam: sírva röhögtem. Kevin tündérkét imitált, felvette Lívia tündérszárnyát (jelmez), mutáló-mély hangjával magas hangon csivitelt (ő is fáradt lehetett), aztán Kirával azon röhögtek, én milyen hangokat adok ki magamból, milyen fejjel, én pedig rajtuk.

Kevin Pistát is tökéletes utánozza. Pista pedig híres ember a neten.
Telefont állítgattam be, mikor felcsattantam: az a k*va gugli hányszor üdvözöl még???
Kevin pedig elkezdte Pista hangján:
- Jó napot kívánok...
Kirával szakadtunk a röhögéstől.
Majd mikor Kevin felpakolt az általam megörökölt, neki új telefonjára egy játékot, amitől az végleg meghalt, már nem röhögtünk annyira. De ez is az én kisfiam. Ugyanez a játék, három nappal azelőtt megölt egy telefont, és újrapróbálja. Egy órát sem birtokolta az óvott telefonomat...
Most nincs neki.
Semmilyen.
Kuncsorog az öccsénél fél órákat, ami marha szar lehet neki, de azt hiszem mindenki azt kapja, amit ad. Ő pedig Szabolccsal különösen "kedves" tud lenni.

Nem, nincsenek végleges konzekvenciák. Nem tudom hogy szeretem-e a feltöltő-felhasználó üzemmódot (50-50%), és ami nem panasz, csak megállapítás: önállóságra kevésbé hajlamos, kevésbé öntudatos gyerekekkel sem lehet könnyű.
De itt 5 olyan energia ütközik az én nem kevésbé magas szintű erőmmel, hogy elég fárasztóak lehetünk. Ehhez jön még a szintén erős egyéniség anyám, és a gyerekeimnél is kitartóbban igazát védő, makacs-megtörhetetlen Imi.
El tudjátok képzelni, igaz?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.