2015. június 22., hétfő

Lélek-szilikon.....



Van ez a szépség kérdés.
Alacsony, magas, szőke, barna, sovány, duci, akármi.

Aki nem ilyen vagy olyan, az olyan vagy ilyen akar lenni.
Jó lenne magasabbnak, szőkébbnek, teltebbnek, akármilyenebbnek lenni.
Lényeg a két "b".
Egyiket zavarja a csípője, másikat a csíkos combja, harmadik nem békül a ritkuló hajával.
Tudunk mellet növeltetni, zsírt leszívatni, hajat színezni, csak épp a bensőnket nem tudjuk lecseréltetni...
Azt, ami igazából számít....
Lélek-átültetés, lélek-szilikon nincs.
Azon, hogy a jellemünk változzon, azon bizony dolgozni kell. Azért senkit nem lehet megfizetni hogy segítsen, egyszerűen mert senki nem tud.
Ajtót nyithat, utat mutathat a bölcs, de magunknak kell végigjárni azt.
Az önismerethez egy emberrel kell jóban lenni: magunkkal.

Aki azt mondja: az a harmadik jobb nálad, mert simább a bőre, vékonyabb a dereka, lágyabb a haja, vagy ilyesmi, az sosem szeretett TÉGED.
Ha valakinek problémája van magával, mert pl. narancsbőrös, szőrös, pattanásos, bármilyen, akkor megkérdem (mivel itt általában családtagokról van szó): kevésbé szeretsz mert nagy a hasam? Jobban szeretnél ha szőke lennék? Persze hogy nem. Erről ennyit.
És értsük meg, hogy egyszerűen mindenkinek van valami baja önmagával! Még annak is, akit fotosoppal csinálnak tökéletessé (hisz bármikor kiderülhet a trükk), és az is, akinek nincs erre szüksége, mert baba a bőre, pöpec a haja, és nincs zsírszövete csak az agyában. Az is utál vagy kevéssé szeret önmagán ezt-azt.
Azok akik ezen már túl vannak és rég elfogadták azt a ruhát amit muszáj hordani, azok általában pont a kevésbé tetszetős kategóriájú, nem-szupermodell emberek.
Milyen érdekes ez, ugye?
Hogy ők azok, akik letojják a narancsbőrt, ráncokat, őszülést, és azt mondják: "Vagyok aki vagyok, ha szeretsz jó, ha nem, akkor úgy is jó. A te elfogadásod az én életemhez semmit nem ad, nincs rá szükségem."
Elfogadják a nem-tökéletes ruhát, mert másnak sincs jobb, csak máshol szorít.
Elfogadják, mert látják: ők a többség.
A nem-tökéletesek.

Az emberiség kevesebb mint 1 százaléka az, akinek a külleme a tökéletes kategóriába tartozik. De lehet hogy nincs is ilyen ember, csak gondoljuk hogy van.
Csak úgy látjuk, mert keressük a nálunk jobbat, szebbet, de minek is??
Mi a hasznunk ebből?
Jól látod: semmi.
Túl kell lépni rajta, minél előbb, annál jobb.

Valaha én is álltam 60 kilósan a tükör előtt, nem létező derék-zsíromat húzkodva: dagadt vagyok. Az volt a bőröm. Ez csak korai énkép-zavar, általában mindenki kinövi. Én is kinőttem, mint ahogy az akkori ruháimat is.
Nem vagyunk egyformák.
Sem kívül, sem belül.
Szerintem furcsa világ lenne, ha nem így lenne.
Akkor vajon min kattognánk?
Lehet semmin?
Lehet hogy akkor az ebbe fektetett energiát hasznossá tennénk?
Lehet.
De lehet hogy ez jó, ha egészséges keretek közt szépen önismeretté és önszeretetté (nem csak elfogadássá) lényegül...
Nézz rá arra, akit szeretsz.
Tökéletes?
Tudod hogy nem, de tudod azt is, hogy neked igen.
Semmit nem változtatnál rajta, mert az nem ő lenne.
Gondolod, hogy ő másként van ezzel?
Ideális esetben nem.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.