2015. július 23., csütörtök

Antarktisz (-ra mennék...)

Mikor a szerelmemnek másnapi esőt jelző újságcikket küldök a Viberen, szivecske helyett....

Mikor a telefonommal az időjárás widgetről csinálok képernyőfotót....

Amit óránként nézek, van-e változás, vagy jön a délután kettőre ígért eső....

Mikor egy repülőgép hangját távoli dörgésnek érzékelem, és örülök....

Mikor a gyerekek azt hallják minden kísérletükre: nincs ölelgetés...

Mikor szépek az alábbi szavak: jegesmedve, Antarktisz, jeges szél, stb...

Na, ilyenkor meleg van.
Persze, tudom, télen a hideg miatt sírva nyafogunk a nyárért, ilyenkor pedig fagyasztunk mindent.
De ez van.
Nekem ugyan mondhatja bárki, hogy a tuaregek forró menta teával hűtik magukat a sivatagban, vagy hogy a hideg víztől, ventillátortól csak melegünk lesz, a klímások okoskodása sem érdekel, miszerint csak 5 fokkal kell hidegebbet csinálni, mint a szoba klíma nélkül, nem.
Hisz mit számít 38 fokban 5 fok?
Igen, klíma nélkül sokat.
De klímával csak a zakatoló kérdést: minek adtam ki ennyi pénzt, ha nem szabad Antarktiszt csinálni?
Mikor ősz van, vagy tavasz, és gyengébben fűtünk, no akkor kell kimenni fázás esetén. Mert akkor értékeljük a benti meleget. Nem keveselljük. De amikor kint mínusz 20 van, akkor sem megyek ki, hogy a benti plusz 10 jobbnak hasson, hanem befűtök.
Most pedig, amint innen felkelek, megyek az udvarra a levegőt és a füvet locsolni, mert 15 percre a hűvösség illúziója is több, mint a semmi.
Azt hiszem ha sokan színeket esznek és isznak, no meg aromákkal hitetik el magukkal, hogy a joghurtban tényleg gyümölcs lapul, akkor a testemet azzal is átverhetem, hogy jeget szopogatok, forró tea helyett.

És screenshotolom az Időképet, az Accuweathert, és örülök, mert most tényleg megdörrent az ég...
Amint esni fog, akkor is kimegyek majd.
Leülök majd csendben a padra, és élvezem a vizet.
Hétvégén pedig megint a strandra megyünk, átverni a tüzet okádó testünket.



Eljövök


Aluljáró, könyves stand. Előtte furcsa ruhájú lény.
- Jó napot! - köszön az álmos könyvárus.
- Üdvözlöm. Mi ez a sok színes kocka?
- Könyv. Miért?
- Kérdezem, mert nem tudom. Mi az a könyv?
- Információhalmaz, amiben le vannak írva fontos dolgok. -  még korán van, az árus nem is csodálkozik a furcsa kérdéseken.
- Mint ez, aminek egy női lény van a borítóján? Ez milyen információt tartalmaz?
- Az romantikus regény. Kitaláció, mégis fontos azoknak, akik a szívük után mennek.
- Ezt hogy érti?
- Vannak a szerelmes, szerelemre vágyó emberek, akik néha vagy akár gyakran, lazításképp kitalált szerelmi történeteket olvasnak.
- Mi az a szerelem?
- Mondja, maga honnan jött? Most bújt elő valami barlangból? Vagy elrabolta a CIA és most engedték el?
.- Nem, a Wxtooodfgtp csillagról jöttem.
- Ja, persze... - motyogja a könyvárus, és porolgatni kezdi a könyveket.
De a furcsa nem hagyja annyiban.
- Vihetek egyet? Ilyen romantikusat. Hátha abból megtudom amit maga nem mondott el.
- A szerelemről?
- Igen.
- Vannak itt politikai témájúak, a test szépségéről, vékonyságáról és egészségéről szólóak is, pénzügyiek, krimik is, miért pont ilyen lagymatagot akarna?
- A többit sem tudom micsoda, bár a test szépségéről hallottam már, de az csak fantazmagória nálunk.
- Miért? - kérdezett most kivételesen a könyvárus.
- Mert az természetes a Wxtooodfgtp-on is, hogy nem egyforma a viselt ruhánk, amit itt testnek hívnak. Nem is akarjuk egyformává tenni azt. Így mind szép, mert egyéni, tehát ami VAN, amit mindenki tud, arról nem kellene könyvet írni. Ha lenne nálunk könyv.
- Mondja, kedves idegen, olvasni tud?
- Persze, ismerem a földi betűket, betűhalmazokat, és nyelveket is. Azért vagyok itt én.
- És miért jött?
- Megismerni magukat, kitalálni, alkalmasak-e a segítségünkre. Mi az a szerelem?
- A Wxtooodfgtp-on nincs szerelem?
- Amint megmondja mi az, megmondom van-e.
- A szerelem az, amikor két ember, akik nem rokonok, annyira megszereti egymást, hogy együtt akarnak maradni, egy helyen élni, együtt aludni, és sokat csókolózni. Egymáshoz érni, beszélgetni, a másik lelkét megismerni, tehát minden szinten egyesülni vele. Úgy eggyé válni, hogy még mindig külön testet használnak.
- Ó! Ilyen van nálunk is, de erről sem írunk könyvet, mert mindenkinek van párosa. Legtöbben a tanuló éveik végén párosodnak, de sokan vannak akik csak évek múlva. Addig a világunkat járják, tanulnak, tanítanak. Mint én.
Én is fiatal vagyok, csak 3 wxtooodfgtp-i évfordulóm volt még, és még nekem sincs párom.
- 3 éves? Mégis, hány földi év az?
- Azt tanultam erről, hogy 1 wxtooodfgtp-i év olyan 420 földinek felel meg.
- Akkor maga itt nagyon öreg.
- Igen. Maga hány éves?
- 42.
- És van párja? Szerelmes?
- Nem. Elváltam.
- Az mi?
- Elhagyott a párom, nem voltunk boldogok.
- Mi az a boldog?
- Nagyon furcsa kérdések ezek... - vakarja a fehét a könyves, de folytatja.
- Boldog az, aki elégedett mindennel az életében, szereti a párját, a gyerekeit. Vannak akik csak akkor boldogok, ha mindenből a legjobb, legújabb van nekik, de szerintem ők sosem érik el azt, amiről szó van, a boldogságot.
- Miért?
- Mert minden változik kedves uram. A legjobb, ami ma az, holnapra idejétmúlt lesz. Ami a legszebb, holnapra elkopik. Akkor másik kell majd nekik. Az az autó, ami 20 éve a legjobbnak számított, ma már ócskavas. Pedig megy még, a gyorsaság sem gond neki, mégis lecseréli az átlag, mert régi.
Nos, aki így gondolkodik mindenben, az az örök elégedetlen.
Mert annak jó ami van, de lehetne jobb is, így nem szereti a helyzetét, helyzetének részeit. Ez pedig boldogtalanságot szül. Érti?
- Értem, csak furcsa ez nekem.
- Kitalálom. Maguknál ez sem téma, mert...
... természetes. - fejezte be a gondolatot az idegen.
- Igen, természetes. Kapunk életcsomagot, kinek milyen jut, azzal éli le az éveit. Persze ha a járműve tönkre megy, mert elkorosodott, akkor kap másikat, ugyanabból a kategóriából.
Mi sem vagyunk egyformák, nálunk sem egyformák a házak, ruhák, autók, de akinek kopott, az sem vágyik a másikéra, és a másik sem nézi le a kopottabbat, mert nálunk nem ezek a dolgok számítanak.
- Jó lehet.. - mondja a könyves.
- Miért hagyta el a párja? Hogy lehet az egyáltalán?
- Nem érezte a közösséget velem, neki nem tetszett a lakóhelyünk, szebbet akart, de én nem tudtam megvenni neki. Megszeretett valaki mást, aki többet adott neki.
- Azt hiszem sokat kell még tanulnom itt. Ez számomra elképzelhetetlen.
- Lehet hogy inkább nekünk kéne tanulnunk maguktól, nem gondolja?
- Lehet. Kaphatok egy romantikusat?
- Kaphat. 2000 forint. Van fizetőeszköze?
- Van. Kaptam. Itt van, köszönöm.
- Olvassa örömmel. Mondja csak, nem jönne el holnap is beszélgetni?
- Eljövök. Viszlát.

2015. július 21., kedd

A malter is fontos, nem csak a tégla

Folytatom a tegnapi gondolatsort.
Mivel volt akiben felmerült, hogy oké, egyetértetek, de mégis, miben?
Próbálok nem túlmagyarázni... ez lett belőle, lehet hogy alul-magyaráztam :)



Megismertük egymást.
Szeretjük egymást.
Megismertük egymás családját.
Szeretjük egymás családját.
Nekem van lemenő ági, felmenő ági, oldalirányú családfa-részem, neki csak oldal és felmenőági.
De ők többen vannak, így egál van.

Egyetértünk abban, hogy marhára nem kell sietnünk sehová.
Nem változik semmi az égvilágon, ha előbbre hozzuk az esküvőzést.
Hozzáteszem, semmi olyan nincs ebben, hogy biztosra kell menni, vagyis biztosnak kell lenni a döntésben, mert ezt, hogy egyszer összekötjük hivatalosan, már rég tudjuk.
Biztosan tudjuk.

De épp ezért nincs is hová sietni.
Nekem nem kell a biztonságérzethez a papír, maximálisan tudom mit érez, mit érzek.
Egy tanúk előtt kimondott "igen" sosem tartott össze hosszú távon olyan kapcsolatot, amiben egyéb apró pluszok nem voltak meg.
Ha van alá és fölérendelt ember egy pároson belül, az sosem jó.
Ha mindenki szabad, az működhet.
Persze tudom én, ez is nagyon sokárnyú dolog, mert van akinek másfajta élet kell.
Én itt szigorúan a magam/magunk nevében beszélek.

Számomra a legnagyobb szabadság az, hogy ő van.
Mert ő nyújtja azt a fajta biztonságérzetet az életemben, ami nem leköt, hanem szabaddá tesz.
Tudom hogy meg fogom tenni, tudom hogy megtesszük, de nem számít mikor.
Nincsenek kötelező dátumok, nem KELL semmit tennem azért, hogy ez így maradjon, és neki sem.
Nem kell MOST összeházasodnunk ahhoz, hogy mindenünk meglegyen együtt, nem KELL gyereket szülnöm neki, hogy velem maradjon.
Fontos talán elmondani, mire gondolok itt.
Láttam olyat, aki az egyébként szerelmi kapcsolatában azért szült, hogy az a másik ne csak az örökölt gyerekeket nevelhesse, hanem sajátot is.
Nekünk ilyen indokkal nem kell gyerek, mert az örökölt gyerekekkel is pont olyan érzelmi kötődés alakult ki, mint sajátokkal.
Ebben is egyetértünk.
Nem egyikünk vagy másikunk döntése, amit el kell fogadni, hanem egyetértés.
Ugyanis az is fontos tudnivaló eben az egyenletben, hogy mindketten rohadt nagy egóval bírunk.
Sosem alkudnék meg, és ő sem.
Nem hagynám nyerni, de ő sem engem.
Így ami egyetértés, az pont az, ami.
Nem valami kicsikart igen/nem.

Volt egyszer egy fiú, aki sosem volt hűséges -- másokkal.
Nem valami nagy szerelem volt részemről (sem), inkább kedvelés.
Elvoltunk.
Sosem mondtuk azt, hogy "szeretlek", csak azt, hogy "én még mindig".
Azt mondtam neki, nekem aztán mindegy, kivel, mikor, csak mondja meg, és én is meg fogom mondani.
Ez volt az "én még mindig nem".
Ő láthatóan saját magán is csodálkozott, hogy "még mindig nem", de egyszer aztán én mondtam azt: "én már igen".
És nem tetszett neki.
Azt hitte, ha ő nem megy félre, akkor én sem.
Azt hitte, ez részemről valami játszma, amivel meg akarom fogni, és abban a hitben élt, azt játszotta pár hónapig/hétig, hogy ő most hűséges.
Persze nem volt tudatában annak, hogy ez csak valami másfajta játék, mint amit egyébként csinál.
Azt hitte, hogy ez egy ragasztó.
Hogy ha ő nem lép félre--és ezen csodálkozni kell, akkor majd én sem.
De hát mi lányok is tudjuk, kit nem kell eleve komolyan venni.
Persze ebben azért néha hibázunk is...


Mert a másik legfontosabb: nincsenek játszmák.
A másik finom terelgetése mindig játszma alapú.
Kényszerítés.
Nem terelgetünk.
Ha valami nem tetszik, megmondjuk, ha valamit akarunk, megmondjuk.
És elfogadjuk a nemleges választ is, vagy az "igenis, nekem így jó" választ is.
Pont azért, mert nem az önzés vezérel, egyikünket sem, hanem a közös érdek.

Pontosítom.
Neki kell a nyugis tévézés, netezés, bringázás, stb.
Ettől megnyugszik, ez neki a relax.
Ha el akarnám venni tőle, a nyugalmat venném el.
Márpedig a nyugalma az én érdekem is, mert akkor élhet egészséges lélekkel és testtel, ha nyugodt.
Ha nekem az kell, hogy fél órát ne szóljon hozzám senki, akkor megteremti nekem az ehhez szükséges állapotot.
Mert ilyen is van.

Elég idősek vagyunk tehát ahhoz, hogy kimondjuk: már 2-3 hónap ismeretség után biztosak voltunk egymásban és a jövőben. Úgyhogy akár holnap is mehetnénk a házasságkötőbe. Viszont elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ezt az egészet egy fontos, de nem létfontosságú dologként tartsuk nyilván.

A magam nevében szólok megint.
Fentebb leírtam egy rövid kis történetet a múltból.
Akkor őszintén megmondtam, őszinteséget vártam, és mikor nem ment a dolog, akkor véget vetettem neki. Mint mindegyiknek, amelyik nem ment.
Később, mikor már az önálló életem éltem, mindig találtam kifogást, hogy miért nem szakítok.
Hogy miért nem lépek ki.
Mert akkor már nem "anyuka szárnyai alá" tértem vissza, hanem magamért voltam felelős, később gyerekekért is, így más alapokra helyeztem a döntést.
Persze akkor, ott, ezt az ember nem látja még, csak annyit, hogy most épp nem alkalmas a különválás, mert x, y, z.
Holott alternatíva mindig van, az utat csak el kell kezdeni használni, és akkor majd lesznek rajta fák is.

Tehát fiatalon bátran véget vetettem annak, ami szar volt, bátran bevallottam: nem szeretlek igazán. Igen, volt akit ez megbántott. De most is azt mondom, inkább az őszinte szavak fájjanak, mint a hazugság mérges nyilai.
Később sem változott az őszinteség, de azt láttam, hogy semmire nem megyek vele.
Konkrétan kimondtam: nem szeretlek.
Másiknak kimondtam: ez vagy az megváltozik, vagy én tűnök el előbb-utóbb az életedből (piázásról van ám szó).
Nem változott semmi.
Akkor elkezdtem más irányból közelíteni a problémához, másképp élni.
Immár azért létezni, hogy egyszer majd vége szakad ezeknek a rab-kapcsolatoknak.
De ott már játszmázni kell, elfedni kell, hazudni kell.
Abban a szakaszban nem ment másképp.
Viszont szabaddá válva ismét lehettem nyílt, önmagammal és másokkal is.
Mikor nős ember talált meg, elég volt annyit mondani neki: én egy egyedül is boldog ember vagyok, ne akard ezt elrontani. Nekem nem kell ilyen értéktelen, nem vállalható kapcsolat. Ne keress.
Érdekes, felfogta.

Aztán jött Imi, és minden tiszta lett.
Két önálló, szabad és őszinte ember kapcsolódott, egy hasonló paraméterekkel bíró kapcsolatban.
Nincsenek játszmák, nincsenek zsarolások, kötelező körök, kötelező időpontok.
Hűség van.
Szerelem van.
Nyílt és szabad érzelmek vannak.
Mert kényszer nélkül mindez természetes és stabil.


A tegnapi téglás kép lényege:
Különböző emberek vagyunk, ugyanolyan anyagból.
Különböző méretű és formájú téglákkal építjük azt a falat, ami a tetőnket fogja tartani.
Bármennyire más színű és alakú a tégla, a malter mégis összeköti őket, fallá formázza azokat.
Mint anno ez a kép, ami a blog első háttere volt.

Ennél is a kövek másfélesége, s az ennek ellenére létrehozott stabilitás a lényeg.
Nem várjuk senkitől, hogy olyan legyen mint mi, főleg ha közös a cél.
Ha nem közös, akkor pedig teljesen mindegy...

Ide fontos lehet beszúrni: a gyerekünktől sem várhatjuk, hogy aszerint éljen, ahogy mi, úgy ahogy mi akarjuk. De ez másik téma lesz...









2015. július 20., hétfő

Minden tégla fontos

Sok gondolat fordult meg  a fejemben hétvégén.
Mint mindig, és mint mindenkinek, voltak ebben szimpla #fenesemtudjamireleszjó #tegyükelkésőbbre gondolatok, és voltak kibontakozó kis virágocskák is.
Az egyik ilyen virágocska-gondolat-kérdéskör, amit megtárgyaltunk és mélyen egyetértettünk minden részletében, az a közvélekedésben következő szintre lépésnek tartott házasság kérdéskör volt.

Mi jelenleg minőségi időt töltünk egymással.
Ez nagyon fontos igazság.
Akkor is minőségi, mikor a hétvége semmi másról nem szól, csak a gyerekek-pihi-főzés-tévé rutin körforgásról.
Mégpedig azért, mert a hétköznapi korán kel-munkába megy-én maradok és várom haza, közben főzök-ő megjön fáradtan, fürdik-eszik-alszik kör nem történik meg.

Ugyanis hétfő reggeltől péntek délutánig nem találkozunk, csak időnként, amikor én megyek Pestre vagy szabadnap-ünnepnap van.
Ettől függetlenül, egymás napi rutinjának abszolút részei és részesei vagyunk.
Tudom hol tette le este e ruhát, amit reggel nem talál (férfi...), mert ismerem.
Tudja, hogy melyik gyerek mikor milyen, miért kopog éppen, miért nyekken, és melyik nyekken, mert ismeri őket.
Számon tartja a napi örömeimet, tudja, hogy mikor mi bajom van, mivel lehet megoldani, meg ilyesmiket, mert ismer.

Ehhez szerintem nem kell mindenen át erőltetni az együttélést, ami most épp még akadályokba ütközik.
Mert van távolság, még ha kocsival nem is lenne akkora, tömegközlekedéssel bizony akkora, hogy nem vállaljuk a napi átélését.

Csakhogy ez nekünk nem akadály.
Nem negatív dolog.
Akadály annak, aki akként éli meg.
Nálunk inkább az van, hogy mindketten maximálisan élvezzük azt, ami most van, és tudjuk azt is, hogy bármi lenne, bárhogy lenne, az tökéletesen jó lenne.
Azt hiszem ezt elégedettségnek hívják.

Mindketten tudjuk, hogy mit akarunk a másiktól, az élettől és miként akarunk együtt élni, de ezt nem kell tűzön-vízen áterőltetni.

Azt látom, vannak akik mindig a következő, jelenleginél jobb fokot látják a létrából, lépcsőből, és nem tudják azt kiélvezni, rendesen megismerni, amin épp állnak.
Van aki mindig jobbat, szebbet, tartalmasabbat és akármilyenebbet akar mindenből, de ha a sok boldogtalan emberre nézünk magunk körül, akkor látható: nem feltétlen rossz az ami van, amiből nem lehet rögtön tovább menni, és nem feltétlen jobb az, ami a másiknak már megvan.
Mert ő elért oda, te pedig még másik leckét tanulsz éppen.

Visszatérve, most jelenleg azok vagyunk egymásnak, amik akkor lennénk, ha papírral rendelkeznénk erről.
Minden.
Boldogság.
Biztonság.

Jövő.
De a jelenben élünk, nem tudjuk idehúzni a jövőt.
A sok okos tanítás ilyenkor nyer értelmet, mikor a saját életed állomásaira, történéseire rá tudod illeszteni:

Azt éld ami van, mert minden pillanat egyedi, és egyik sem tér vissza sosem.

A jövő a cél, de a jelen útját járod, hogy elérd azt.

2015. július 14., kedd

Jump in the fire

 A szülő kicsit olyan, mint az állatvédő, nevelő (tán befogadó a helyes szó?), akinek fő célja az, hogy visszaengedje az állatot a vadonba.
Mert nem az övé.
Az állatkert kicsit gonosz hely.
Bár a gyerek máshol nem sűrűn látna zsiráfot, de az állatkert kicsit olyan modern rabszolgatartás. Tartják, etetik, mutogatják.
Csak épp neki nem jó az egész.
Az állatnak az állatkertben.
A vad-befogadó pedig addig nevelgeti az állatot, amíg vissza nem tudja engedni.

Képzeld a gyereked madárnak.
Mindegy milyen, sas, papagáj, fecske, tökmindegy.
Addig táplálod, ruházod, tanítod, míg az neki jó, amíg nem alkalmas arra, hogy kilökd a fészekből.
Aztán hadd menjen.
Repüljön, erősödjenek a szárnyai.

Van szülő, túl sok is, aki állatkertet tart. Az 50 évest is eteti, tartja, nem engedi el. Hisz otthon a legjobb, az állatkert kerítései megvédenek, mindig van étel, meleg, és befogadás. Csak épp nem mehetsz el, sehová. A kajáért cserébe maradni kell. Hisz a kinti világban elpusztulnál. Mondja a "mama". Illetve dehogy mondja! Elhiteti, érezteti.

Vannak vadak, akiket egész korán el kell engedni, de van akiről tudod: későn fog megérni a dzsungelre, amit életnek hívunk. Már akkor látod, mikor kicsi. És tudod: vele még több lesz a munka, mert neki is szállni kell, hisz egyszer tök egyedül kell a nagy égbolton helytállnia.

Azt hiszem szülőként az egyik legnehezebb dolog az, hogy tudatosítsuk: a gyerek nem a miénk. Nem a mi kis másunk, nem az ő tisztük az, hogy álmainkat megvalósítsák. Az a saját feladatunk, nekik pedig más álmaik vannak. Az ő életük egy tőlünk független valami, nem lehetünk rá befolyással.
Igen, ez azzal is jár, hogy a hibázásaikat is végig kell asszisztálni, különben lecke ismétléseik lesznek.
Azaz nem óvhatod meg a hibáktól, buktatóktól őket, csak mellettük állhatsz ha elesnek.
Én már korán genya-anya lettem, mikor járni tanultak akkor sem segítettem az eleséseknél. Kivéve ha nagyobb ütés, sebesülés érte őket.
Vannak dolgok, amiket korán meg kell tanulni megoldani.
Múlt héten a kislányom is kilöktem a fészekből, mikor azt kérdezte a Keletiben, vonatról leszállva: nem raksz fel a trolira?
Nem raktam fel, de megmutattam merre a megálló.
- Láttál már trolit? Igen. 80-as számot felismered? Igen. A megálló arra van, innen kezdve megoldható.
Szemétségnek tűnhet, de megoldotta, és ez a lényeg.

Megint valami egész mást akartam írni, de ez lett.
Mert felmerült, hogy mi lenne, ha Kevin a következő iskolát Angliában kezdené. Van majdnem egy évünk utána nézni, mit hogyan lehet jogilag, mi mivel jár, hisz nem velem élne, hanem a tesómmal.
De már most fura elképzelni, hogy nem itt élne.
Imivel beszéltünk erről, aki a lakhelyétől távol kezdte 14 évesen a középiskolát, kollégiumban, később albérletben élve.
De Anglia nem Budapest, ugye.
Majd kiderül, megy amerre az útja van, azt hiszem ha ott kell élnie, akkor minden afelé fog minket vinni.

2015. július 9., csütörtök

3G, Schrödinger statisztikája, avagy milyen 10 perc levegő nélkül....

Nincsenek itt a nagyok.
Egyik itt, másik ott.
Kaja alig fogy, üres a szennyeskosár, és én járok boltba...
Bár Szabolcs nagy, sőt: férfi, mégis itthon van.
Ennek nem örül.
Mert Kira pénzt keres, Kevin Balatonon a tesómmal.
Ő meg itt... Nagyanyja vigasztalta:
- Nem baj, most te leszel itthon a legnagyobb. - megölelte, majd folytatta:
- Reggel segíthetsz gazolni..
- A Kevin bulija azért jobb lesz Mama... - és nyafogott tovább.

Hív tegnap egy piackutató.
Pasas.
A hang fura, a szám ismeretlen.
Amúgy épp várom, hogy a tesóm hívjon, számomra ismeretlen számról.
Tudni kell, hogy régen szórakozott ilyenekkel:
Felhív a munkahelyemen, hogy ő xy hadnagy, és márnemtudommilyen ügyben be kellene mennem a rendőrségre.
Én totál megilletődve makogok (kb.22 éves voltam), ő meg felröhög.
Plusz olyan is volt, hogy kaputelefonon (!) felszólt nagyanyánknak, hogy valami tévés vetélkedőt megnyert, be kell menni a tévébe.
Mama is elhitte.
De sosem vetélkedett.
Így volt alapja annak, amit hittem.
Hogy az öcsém szórakozik.
Szóval piackutató hív, nyomja a szöveget. Mondom:
- Attila? Szia. Gondolom te szórakozol.
- Nem, hölgyem, Tibor vagyok (nem tudom ám, csak most írok egy nevet, lehetett bármi... nem figyeltem) és a franctudjamilyen piackutatótól hívom, ezért meg azért.
- Akkor téves, vagy nem alkalmas, döntsön maga. Visszhall!
Letettem.
Nem szeretem rabolni az idejüket.
Én is utálnám ha végignyomnám az oltós szöveget, amit Torgyán József gyöngyhalász tréningjén tanultam, és 10 perc légvétel nélküli duma után koptatnának le... utálnám!
Itt kábé 250 fahrenheit volt árnyékban, és az erdő mellett némileg hűvösebb mint Aszfaltlandben.
De 12 fokban sem akarok kérdéseket idegenektől, a szokásaimról... ugyan.
A statisztika olyan, mint Schrödinger doboza. Nem tudsz semmit, míg ki nem nyitod. Ez a statisztikai adat is. Egy zárt doboz, lehetőségekkel.
És komoly cégek ezzel dolgoznak. Erre akapoznak kampányokat... Nem is működik semmi...

Csak az a rohadt durrogtatógép a mezőn, a kukorica védelmében.
Még jó hogy ide csak kicsit hallatszik.
És a kutyák is megszokták, már nem ugatnak rá.

Megjött ám a macskabagoly az erdőbe, huhog mintha temetői szellem lenne, szóval alvásidő...
Gúdnájt, gutenaht, gezundhájt...3G...

2015. július 8., szerda

Crack, mount és androidos tűzhelytisztító

Nézegetem a konyhai mittudoménmilyen tűzhelytisztító flakonját, milyen módon kell használni (embernél van csúcsszuper-nagyonvigyázzhogytisztítod-tűzhely), és marha picik a betűk. A kezem elindul, két ujjam összezár, hogy az apró betűkön széthúzzon, nagyítva a szöveget.
Majd leesik.
Az élet nem okostelcsi.

A leányom pedig hamarabb mountol és crackel programot, mint ahogy főzni fog. Mert ma erre tanítottam (fúj-fúj, rossz anya!!!) telefonon keresztül.
Ő most dolgozik, pesti (budai) mekiben. Ott lakik rokonnál, nyárra ez lesz, csak két hétig élvezzük a társaságát, míg Vácon melózik, sulis gyakorlaton.
Nagy dolog ez, Pesten közlekedni gyakorlat nélkül, de ideje ezt is megtapasztalnia.

Percről-percre nézzük az időjárási térképeket, mikor lép be az országba a vihar, mikor ér ide, középre??? Azért délelőtt még meglocsoltam, főleg a poros részeket, hogy a lepkék és méhek igyanak. Mert mire a vihar ideér, kitikkad minden.

Ma többször is érzékeltünk őzet az erdő szélén. Az első jó volt, még reggel, Szabolcs rohan ki, "Őz van az erdő szélén!" felkiáltással. Kicsapja az ajtót, persze mire odaér, senki nincs ott.
Nem tudom mennyi értelme van, de lavórban raktam ki vizet. Ha más nem, pár madár vagy méh ihat belőle.
Jó lesz ha esni fog, mert le kéne szüretelni a mentát, ként pár tonna csalán és diólevél, de most poros minden. Eső kell és kész.

Az is van, hogy nem véletlen a verselemzés baromsága.
Szerintem.
Mert ugyan honnan tudnánk, mit érzett, gondolt a költő, író?? hisz aki írt már csekken kívül bármit, az tudja, hogy tökéletesen ellentmondó dolgokat juttathat eszünkbe bármilyen mondat, dolog, történés.
A másik, hogy aki nem ismer, nem ért. Tán az igen, aki részben magára ismer, vagy valami szenzorral rendelkezik.
Nekem is van, néha jelez valamit, néha "tudok" emberekről dolgokat, de ezek magamnak megtartandó félinfók.
Ha kérné, tudnék segíteni x-nek, hogy miért is alakul szarul a többedik kapcsolata, de az az ő dolga, az hogy magamtól kitaláltam, az pedig az enyém. Meg aztán más életével kapcsolatban mindig okosabbak vagyunk.
Szóval aki ismer, az ért. Az tudja, mikor miért poénkodom, melyik vicc komoly, vagy pedig melyik szar, de mégis vicc.

A dolgok csak úgy eszembe jutnak, random, egymástól függetlenül. Kaotikus most a blogom, mint néha a szobám.
Eszternél olvastam ma ezt, és sok minden eszembe jutott.
A tárgyak megcsörgetése nekem is eszembe jutott már, azon is gondolkodtam, hogy miért is vonzanak a tetők? A szekrény teteje, hűtő teteje, tévé teteje, stb.
Ezeket mindig hamar belakom. Amikor takarítási céllal lepakolom az asztalom, olyan jól esik a rend! Mégsem marad meg.
Most is vannak itt krémek, amikkel dolgoztam, boríték, feladásra várva, üres csésze (óó, maradt benne egy korty kávé, de jól esik!), valami szárított növény egy üvegben, nem használt tűpárna, naptej (!), pár kiskanál, Szabolcs telefonhátlapja, almacsutka-múmia (miért hiszik a kölykök, hogy az asztalom egyenértékű a konyhai szemetessel?)
A fotó készítése óta (3 perc), idekerült egy pendrive és egy manikűrkészlet is. Meg az isten tudja még mi.

De hogy a tévére miért másznak át a növényes üvegek a polcról, azt nem tudom. Önállóak.
Múltkor rájöttem, hogy a konyhát fél óránként felseperni elég húzós. De a benti macska tálon kívül eszik, muszáj. Arra is rájöttem, hogyha nincs rajtam szemüveg, akkor nem látom a koszt. Pihenésképp így leveszem néha.





Korán



Miért kel az ember fel ilyen korán?
5 óra van, de fél órája telefont olvasgatok, néha lehunyva a szemem.
Majd úgy döntök, ideje felkelni, legalább nem sülök a gépnél a székhez, meg tudok inni jólesően egy forró kávét, satöbbi.
Plusz olyan magvas gondolatokkal áldhatom meg a világot, hogy vajh a Blogspot miért nem akarja ismerni a "satöbbi" szót, hisz az abszolút használatos.
Na de, önmagát sem ismeri el, hisz aláhúzza a blogspotot is. Kis kezdőbetűvel és naggyal is.
Most próbáltam.
Huhhh, ez egyre izgalmasabb....
Na de miért ilyenkor?

Régebben azért, mert ilyenkor nyugiban tudtam kávézni, írni, netezni. Főleg nyáron, a vakáció idején. Mert itt most 10 percenként van "anyázás"
A szünet elején elmondtam nekik, hogy nekem nincs ám szünet. Nekem dolgozni kell, ilyenkor is. Ha lehet, ezt nyugiban tenném. Legalább valamennyire. Értik, tudják, és még emlékeznek is rá. De attól még gyerekek, ösztönből visítósak, rumlisak.
Szili például az a fajta zsenike, aki észre sem veszi a káoszt.
Suliban néztem nyílt napon, hogy a lazán lelökött tolltartót csak akkor sem veszi észre, hogy nincs az asztalon, mikor kéne belőle valami. Akkor a padtársáét kéri el, vagy a tanárnéninek jelzi, hogy neki az nincs. Így van ez a legoval is. Fél óra építés, és a legodarabok finom szövevénye lepi az ő kis asztalának környékét.
Arra járok, benézek:
- Szili, kérlek szedd össze a legokat.
- De honnan?
- Ahol ülsz, onnan. Tele a padló.
- Tényleg?
És összeszedi.
A felét.
A többit nem veszi észre.
És nem csak azért, mert korrigálhatatlan látás problémája van, mert más dolgokat észrevesz.
Azért nem látja meg, mert ami nem érdekes, arra nem működik a látása.


Szóval hajnal van megint, csak a madarak csivitelnek.
Magvas dolgokon gondolkodom. Például azokon az ijesztgetős kiírásokon a fészen és máshol, amik fekete autókról regélnek.
Hogy ezeknek kb. 95 százaléka csak kamu. Az 5 %-ról pedig nem szerzel tudomást.
Viszont annak, aki rossz szándékkal közelít, jó kis ötletadó. Mielőtt megosztunk ilyeneket, bele kéne gondolni a másik oldal fejével is az egészbe. Mármint a rossz szándékú fejjel.
Kipróbálni kiskutyával, milyen könnyen elmegy egy gyerek a játszótérről?
Hmmm... szuper ötlet :(
Lenne.
Vagy gyógyszert, egyebet csempészni valaki italába... stb.
A bűnözők is ilyen helyekről szerzik az ötletet, erre gondoljon aki megosztogatja a fekete autós sületlenségeket. Amiknek újságírók utánajárnak, és mindig kiderül, a rendőrség érdekes módon semmiről sem tud. Mint pl. az Allee bevásárló központ melletti, gyereket leszólító nőről.

Ezzel szemben vannak igazi fura esetek is. Kirával zajlott a vonaton, Vácról Pestre menet.
A Nyugati bezártsága miatt a Keletibe ment, a Szlovákiából jövő vonatot használtuk erre.
Egy középkorú fickó ült hozzá a négyes ülésre, vele szembe, és magyarázott.
Hogy mennyit lehet keresni a kereskedelmi adókon menő, amatőr szereplős fasságokban (É-N Bp, stb.) Képzelje, félmillió, részenként. Nem akar szerepelni? Ő ezzel foglalkozik. És fotókat mutatott neki,  állítólagos beválogatott csajokról.
Félmeztelenekről.
Kira pedig mondta, hagyja békén.
A csávó nyomta az igét, 
Én pedig mondtam, legközelebb a mobiloddal készíts fotót kislányom, és posztold ki de rögtön: zaklató a vonaton. Személyiségi jogok? Ezen országban? Neked meg személyes tér jogod is van, amikbe nem fér bele a csöcsös fotók mutogatása.
Vagy kérd el, érdeklődést mutatva a face nevét, névjegyét, ilyesmit. Bár a rendőrség nem foglalkozik ezzel, de én megkereshetem...
Ezek amúgy általában felnőttfilm-szereplővadászok, akik a könnyű pénz lehetőségével kecsegtetve vadásznak.
Kábé hatszáz éve nekem is voltak ilyen eseteim, bár más dumával, de próbáltak beszervezni, kutyasétáltatás közben.

Mire kiposztolom a bejegyzést, teljesen felkel a Nap. Hol van már a hajnal, ami megihletett... Bár még mindig csak 5.50 van :))
Ma kutyaólat takarítunk, lehet hogy füvet vágok, majd meglátom. Bent is takarítani kell, múlt héten átgőzöltem a szobákat, de csak annyit értem el, hogy még több takarítani valót vettem észre. Egy könyves szekrényt ki kell pakolni, mert átláthatatlan, és gyanús hogy ott van valami, amit keresek. Ami kell Szabolcsnak a következő tanévben.
Mert ma nincs konyházás, de van helyette más.
Megoldjuk.
Szép napot mindenkinek, jó pihenést, jó munkát, jó bármit.




2015. július 7., kedd

Anyám lányának mai véleménye

Egyes szám harmadik személyben beszélni magunkról: a dolgaink fel nem vállalása, szembenézéstől való félelem. Nem is teszek így. Csak olyan jó kis címet találtam ki...

A mai, konyhai sütögetés (krumplis pogácsa, kakaós kalács) közben eszembe jutott a legmelegebb pesti nyár, abban a kis lakásban, ablaktalan konyhával. Ahol a meglévő két gyereknek palacsinta kellett, én pedig 7 hónapos terhesen, óriási hassal sütögettem.
Hajnalban, mert akkor elviselhetőbb volt a légkör.

Eszembe jut, hogy most, itt a majdnem ugyanaz a hőség mennyivel másabb.
Hogy a lakótelepen nincs sok lehetőség. Ott laksz, ott alszol. Ha nincs légkondi, akkor abban a felhevült, afrikai lakásban. A max amit megtehetsz, hogy a hűs kád vízben hajtod álomra a fejed, de ennek megvannak a nyilvánvaló veszélyei.
Sosem aludtam kádban, de eltöltöttem benne órákat, akkor nyáron, napi szinten.

Szóval alszol ahol laksz.
Ha van légkondi, ha nincs. Ez már nem az a korszak, amikor átjártak egymáshoz tévézni a szomszédok.
Fura lenne kispárnával a hónunk alatt becsengetni:
- Láttam kedves szomszéd, hogy van légkondi. Bekéredzkedhetek?  Hoztam pitét.
- Persze, jöjjön csak, ki is írtam, tán leesett a papír: "Hűtőház, részvétel ingyenes, de hozz pitét!"


Itt pedig megvan a lehetőség, hogy akár kiköltözz az udvarra.
Mondjuk bírni kell hozzá az élővilágot. Mert bogarak vannak, a macskák sem tisztelik a személyes teredet, mint ahogy az egyéb éjszakai élőlények sem.
Ettől mondjuk még nem félelmetes kimenni, akár kint aludni, de szerencsére estére lehűl a ház.
A macskáknak viszont odakint a dzsungel van.

Ők kommandósok módjára vadásznak.
Ennek nyomai a rendszeres, leszaggatott fejű gyíkok az udvarban, döglött egerek az utcán, meg a madarak.
Ma valami félig rágott, közepes madarat vittünk az erdőszélre, pedig Garfield macska nyalogatta volna még. Jól van, nyalogassa az erdőszélen.

A gyerekek is egyre bolondabbak, nem lehet kimenni, odatűz a nap a medencéhez, most épp "Pia a bortündér" kalandjairól énekelnek egymásnak.
Kiengedtem őket.
Majd lesz valahogy.


2015. július 5., vasárnap

Sanci, hol vagy?



Enter-csávókkal tele a város. Egyik úgy tárgyal a mozgólépcsőn, kezében telcsivel, mintha kibérelte volna a metrót.
A másik vasárnap 5.50-kor üvöltözve keresi Sancit vagy Andit a belváros visszhangos mellékutcáiban.
Nem az igazi az artikulációja, mert nem szomjas, járdát-úttestet is kihasználja, néhány ablakban pedig emberek, mint a Süsüben.... 
"Hol vagy Sanci"...hallom még 3 utcával távolabbról is.... lehet hogy Sancinál van a többi anyag....
Sanci hiányzik a leltárból...
Látszik hogy nyár van, több sörösdoboz válik vákummentessé Átlágéknál.
Mert tegnap hajnalban is Pavarottinak hitte magát az egyik, bár szomszéd ház volt, de a belvárosi körudvaroknál jobb visszhangot semmi nem képez.
Én már átlaglecsót főztem, az átlag kávém után.

Nem vagyunk mi negatív nép... annyira.
Mert ilyenkor is arra gondolok, hogy hálát adok. 
Hálát, hogy Pavarotti a szomszéd körfolyosósban él, hogy Sanci nem itt bujkált valahol, hogy nem az én gyerekem keresgéli Sanci-Andit, hogy egy ilyen bebaszott izé nem az én lakásomban alszik el, hogy nincs ennél is melegebb, mert el lehet este aludni.
Igen, én a rosszban meglelem a jót, nem fordítva,
EZ nem a negatív, ez a pozitív.
De persze tudom, teljesen pozitívan sem lehet élni, igenis észre kell venni a szart, hogy el tudd kerülni, hogy le tudd vakarni az életedről.
Tán pont ez a lényeg.
Nincs egy pólus, kettő van.
Látom a jót, látom a rosszat. De tudok különbséget tenni, tudom mit kell kiirtani, és mit hasznosként megtartani.
Nem kell mindent és mindenkit szeretni.
Az ember lelke sem fekete vagy fehér. Ott is vannak árnyalatok. Némely dolgokat vagy embereket igenis kevésbé is lehet kedvelni. Hívd akár utálatnak, nekem mindegy.
Sanci barátját nem utálom, egyszerűen nem érdekel. Itt nem ébresztett fel senkit.
De most végiggondolom: utálok én valakit?
Nem.
Csak vannak akik idegesítenek, vannak akikkel nem töltenék el egy percet sem egy helyen, de még egy szélességi körön sem... és bizonyára van aki velem van így (megerősítést nem kérek...)

Tegnap repülőverseny-edzést néztünk a Kossuth téren.
Meleg volt.
Elindult a párásító a Parlament mellett, mire én a fűben fekvésből felkelve odasétáltam, lábam lehűteni. Amivel nem számoltam, de szerintem más sem, hogy a kő k**va meleg volt, a vízből meleg pára lett, nem hideg.
Még sistergett is...
A talpamra pedig rásült a saját bőröm, mint az aboriginaloknak Ausztráliában.

Nézegettük tegnapelőtt a strandokat, hová lenne érdemes menni. Ami megfizethető, az kicsi, 10-11-re már hering effektes.
Akkor vízpart.
Természetes.
Na de hol, ahová nem kell órákat bumlizni?
Ajánlat: újpesti Duna-part.
Oké, azt ismerem, mehetünk. De végül nem a bőrgyárig mentünk, hanem az összekötő hídnál táboroztunk le.
Itt a víz elég koszos, és nekem a hídláb is túl közel van, de nagyon jót heverésztünk a parton. Kellemes, hűvös volt az árnyékban a levegő, a pokróc alatt a föld is hűsített, szóval kellemes két órácska volt.
És milyen jól jött később a Kossuth téren a pléd...
repülő a Szúnyog szigeten
szelfi a belvárosi Duna-parton

szelfi a külvárosi Duna-parton


edzés a hülyefejek-versenyére Vácon, Ákos koncert előtt










2015. július 3., péntek

Ha néznék....


Ha én néznék tévéz és ismerném a híreket, tudnám hogy mától (...) szabad a meleg.
Óó, nem itt, ezt is tudjuk, mégis színnel támogatjuk.
Már nem ismerlek fel, csak ha látom neved, ha szivárványt látok, oda sem nézek.
Egymást szeresse bárki, öreg, fiatal, egynemű, és Bodri.
Úgy kell nekik az én támogatásom, mint macskának egérhez evőeszköz, ezt látom.
Nekik ez természetes és sima dolog, lovagolni rajta csak az internet népe fog.

Érdekes a nép szeme, ezt észrevette, a holland közben a pedofil pártot megengedte.
Nem látom, hogy lenne ennek keletje, ennél is nagyobb dolog S.Kata szilikonmelle.
Ettől még a szivárványos is buzizni fogja a főnökét, kinek oroszlánok elé dobná, varjúkkal etetné fel a tökét.

Kinek nem inge... egyik legjobb szólás, ne sértődjünk mások helyett, majd ők megoldják.
Holnapra más a hír, mindent kiírunk, szerintem a szivárvány is eltűnik, jön helyette... werbung.
Értelme nem sok, de ide rímelt, ez az írás is lassan csak mímelt.

Megosztok egy receptet, mi oly nagy baromság, bőröddel együtt viszi el a foltot, minek oka pont más.
Nem a napfény, hanem máj vagy hormon a gondot ott oldd meg, ahonnan küldve vagyon.
Amit a recept el nem mond mert szar: rétegenként szedi le a bőrt, s az UV sugár útja ettől szabad.
Ne hámlassz nyáron, oly nagy fasság, foltjaid inkább hagyd meg, szép az, meglásd.
Kinek nem tetszik oda nem néz, inkább így fogd fel, s bőröd is ép.
A petrezselyem citromlével vagy almaecettel kombinálva csodaszer a pigmentfoltok elleni küzdelemben. A bolti krémek nem segítenek ezeken az elváltozásokon, csak a drága IPL kezelés, ezért jobb a háziszert kipróbálni. A ptrezselyem kálium, mangán, vitamin és illóolaj tartalmánál fogva halványítja a barna foltokat.

Íme a recept hozzávalói:
2 evőkanál apróra vágott petrezselyem
1 teáskanál citromlé vagy almaecet
200 ml víz

Leírják, mert a szezon lassan uborka... de ez nem igaz, szállít nekünk Tamáska.
Mióta tiszta port kap, agya eldurrant, hülyeségeket mond, ez neki a munka.
Bár ezért fizetnének engem... vágyom,
de nem lennék benne jó, úgy látom.