2015. július 14., kedd

Jump in the fire

 A szülő kicsit olyan, mint az állatvédő, nevelő (tán befogadó a helyes szó?), akinek fő célja az, hogy visszaengedje az állatot a vadonba.
Mert nem az övé.
Az állatkert kicsit gonosz hely.
Bár a gyerek máshol nem sűrűn látna zsiráfot, de az állatkert kicsit olyan modern rabszolgatartás. Tartják, etetik, mutogatják.
Csak épp neki nem jó az egész.
Az állatnak az állatkertben.
A vad-befogadó pedig addig nevelgeti az állatot, amíg vissza nem tudja engedni.

Képzeld a gyereked madárnak.
Mindegy milyen, sas, papagáj, fecske, tökmindegy.
Addig táplálod, ruházod, tanítod, míg az neki jó, amíg nem alkalmas arra, hogy kilökd a fészekből.
Aztán hadd menjen.
Repüljön, erősödjenek a szárnyai.

Van szülő, túl sok is, aki állatkertet tart. Az 50 évest is eteti, tartja, nem engedi el. Hisz otthon a legjobb, az állatkert kerítései megvédenek, mindig van étel, meleg, és befogadás. Csak épp nem mehetsz el, sehová. A kajáért cserébe maradni kell. Hisz a kinti világban elpusztulnál. Mondja a "mama". Illetve dehogy mondja! Elhiteti, érezteti.

Vannak vadak, akiket egész korán el kell engedni, de van akiről tudod: későn fog megérni a dzsungelre, amit életnek hívunk. Már akkor látod, mikor kicsi. És tudod: vele még több lesz a munka, mert neki is szállni kell, hisz egyszer tök egyedül kell a nagy égbolton helytállnia.

Azt hiszem szülőként az egyik legnehezebb dolog az, hogy tudatosítsuk: a gyerek nem a miénk. Nem a mi kis másunk, nem az ő tisztük az, hogy álmainkat megvalósítsák. Az a saját feladatunk, nekik pedig más álmaik vannak. Az ő életük egy tőlünk független valami, nem lehetünk rá befolyással.
Igen, ez azzal is jár, hogy a hibázásaikat is végig kell asszisztálni, különben lecke ismétléseik lesznek.
Azaz nem óvhatod meg a hibáktól, buktatóktól őket, csak mellettük állhatsz ha elesnek.
Én már korán genya-anya lettem, mikor járni tanultak akkor sem segítettem az eleséseknél. Kivéve ha nagyobb ütés, sebesülés érte őket.
Vannak dolgok, amiket korán meg kell tanulni megoldani.
Múlt héten a kislányom is kilöktem a fészekből, mikor azt kérdezte a Keletiben, vonatról leszállva: nem raksz fel a trolira?
Nem raktam fel, de megmutattam merre a megálló.
- Láttál már trolit? Igen. 80-as számot felismered? Igen. A megálló arra van, innen kezdve megoldható.
Szemétségnek tűnhet, de megoldotta, és ez a lényeg.

Megint valami egész mást akartam írni, de ez lett.
Mert felmerült, hogy mi lenne, ha Kevin a következő iskolát Angliában kezdené. Van majdnem egy évünk utána nézni, mit hogyan lehet jogilag, mi mivel jár, hisz nem velem élne, hanem a tesómmal.
De már most fura elképzelni, hogy nem itt élne.
Imivel beszéltünk erről, aki a lakhelyétől távol kezdte 14 évesen a középiskolát, kollégiumban, később albérletben élve.
De Anglia nem Budapest, ugye.
Majd kiderül, megy amerre az útja van, azt hiszem ha ott kell élnie, akkor minden afelé fog minket vinni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.