2015. július 5., vasárnap

Sanci, hol vagy?



Enter-csávókkal tele a város. Egyik úgy tárgyal a mozgólépcsőn, kezében telcsivel, mintha kibérelte volna a metrót.
A másik vasárnap 5.50-kor üvöltözve keresi Sancit vagy Andit a belváros visszhangos mellékutcáiban.
Nem az igazi az artikulációja, mert nem szomjas, járdát-úttestet is kihasználja, néhány ablakban pedig emberek, mint a Süsüben.... 
"Hol vagy Sanci"...hallom még 3 utcával távolabbról is.... lehet hogy Sancinál van a többi anyag....
Sanci hiányzik a leltárból...
Látszik hogy nyár van, több sörösdoboz válik vákummentessé Átlágéknál.
Mert tegnap hajnalban is Pavarottinak hitte magát az egyik, bár szomszéd ház volt, de a belvárosi körudvaroknál jobb visszhangot semmi nem képez.
Én már átlaglecsót főztem, az átlag kávém után.

Nem vagyunk mi negatív nép... annyira.
Mert ilyenkor is arra gondolok, hogy hálát adok. 
Hálát, hogy Pavarotti a szomszéd körfolyosósban él, hogy Sanci nem itt bujkált valahol, hogy nem az én gyerekem keresgéli Sanci-Andit, hogy egy ilyen bebaszott izé nem az én lakásomban alszik el, hogy nincs ennél is melegebb, mert el lehet este aludni.
Igen, én a rosszban meglelem a jót, nem fordítva,
EZ nem a negatív, ez a pozitív.
De persze tudom, teljesen pozitívan sem lehet élni, igenis észre kell venni a szart, hogy el tudd kerülni, hogy le tudd vakarni az életedről.
Tán pont ez a lényeg.
Nincs egy pólus, kettő van.
Látom a jót, látom a rosszat. De tudok különbséget tenni, tudom mit kell kiirtani, és mit hasznosként megtartani.
Nem kell mindent és mindenkit szeretni.
Az ember lelke sem fekete vagy fehér. Ott is vannak árnyalatok. Némely dolgokat vagy embereket igenis kevésbé is lehet kedvelni. Hívd akár utálatnak, nekem mindegy.
Sanci barátját nem utálom, egyszerűen nem érdekel. Itt nem ébresztett fel senkit.
De most végiggondolom: utálok én valakit?
Nem.
Csak vannak akik idegesítenek, vannak akikkel nem töltenék el egy percet sem egy helyen, de még egy szélességi körön sem... és bizonyára van aki velem van így (megerősítést nem kérek...)

Tegnap repülőverseny-edzést néztünk a Kossuth téren.
Meleg volt.
Elindult a párásító a Parlament mellett, mire én a fűben fekvésből felkelve odasétáltam, lábam lehűteni. Amivel nem számoltam, de szerintem más sem, hogy a kő k**va meleg volt, a vízből meleg pára lett, nem hideg.
Még sistergett is...
A talpamra pedig rásült a saját bőröm, mint az aboriginaloknak Ausztráliában.

Nézegettük tegnapelőtt a strandokat, hová lenne érdemes menni. Ami megfizethető, az kicsi, 10-11-re már hering effektes.
Akkor vízpart.
Természetes.
Na de hol, ahová nem kell órákat bumlizni?
Ajánlat: újpesti Duna-part.
Oké, azt ismerem, mehetünk. De végül nem a bőrgyárig mentünk, hanem az összekötő hídnál táboroztunk le.
Itt a víz elég koszos, és nekem a hídláb is túl közel van, de nagyon jót heverésztünk a parton. Kellemes, hűvös volt az árnyékban a levegő, a pokróc alatt a föld is hűsített, szóval kellemes két órácska volt.
És milyen jól jött később a Kossuth téren a pléd...
repülő a Szúnyog szigeten
szelfi a belvárosi Duna-parton

szelfi a külvárosi Duna-parton


edzés a hülyefejek-versenyére Vácon, Ákos koncert előtt










2 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.