2015. augusztus 31., hétfő

Infó, még egyszer (mégeccer)

Igen, az információ hatalom.
Akinek megvan mindegyik, mármint minden infó, az tartja hatalmában a tömegeket, az irányítja a médiát.
Na ennyire okosak sosem leszünk, de nem is baj.
Hisz ez a dolog sokkal messzebbre visz, hisz nem csak az infók vannak kézben, hanem sok minden más is. Nem csak a hírek manipuláltak, hanem az egész jelen történelem is.
Arra gondolok, hogy áramlik a pénz ide vagy oda, percek alatt szegényednek el országok, mert valakinek valahol érdeke fűződik hozzá.
Nem foglalkozom már ezzel az agyzsibbasztó konteózással, mert az egész (szakma) felhígult, sok a fals infó és fals ember is, de még azért átlátom mi hogy van.
Túl sokat is.
Ami néha előjön ám, de az már csak egy-egy kis robbanás, mikor elviselhetetlenül összegyűlik a sok fos, ami folyik a netről, tévéből.

Amúgy kicsit elvonatkoztatok a témától, mert épp bejelzett a helyesírás ellenőrző-ok nélkül.
Nyilvánvalóan én jobban tudom....
Arról van szó, hogy állandóan alakul a helyesírás, és lassan orwelli 1984-ben érzem magam, ahol van az újbeszél. A rövidítések nyelve.
Mert az egy dolog ám, hogy a neten "thx" van, meg amúgy helyett "am", de ez azért ne legyen már szabály, illetve normál írásokban elfogadható!
Persze nem pont ezek az új szabályok, hanem olyasmik, hogy milyen jével kell írni szavakat, hogy kell ragozni, toldalékozni, mit tudom én. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy őszintén, kemény lenne megtanítani a gyerekeknek??? Ha nem megy nekik, akkor szabályt változtatunk?
Kicsit olyan ez, mint a túl engedékeny szülő, aki fegyelmezés helyett megengedi a nyolcévesnek, hogy egyedül menjen fesztiválozni.
Elrugaszkodott példa, de szülőként azért mi is tudjuk, hogy engedni könnyebb, mint századszor mondani.
Am azt értem ám, hogy mindenkivel a saját nyelvén kell szót érteni, de nem baj ha emellett megtanul más is több nyelven, és nem az újságcikk köszcsizik meg mencizik, mert aki így akar olvasni is, az elég szűk réteg.
Azok közül is sokan hamar felnőnek majd, és lerakják az így íródott szemetet, hisz már nem az ő nyelvük.
Bár, ahogy elnézem, ilyen fogyasztó réteg mindig lesz, lesz kihez szólni, lesz kinek eladni....
Járok-kelek, embereket figyelek.
Fagyizom a gyerekeimmel, kapjuk a kért fagyit, a lány kirakja a pulton lévő tároló lyukba, míg kérem a többit. Gyerekeimet ismerve szólok: légyszíves, tégy rá még egy tölcsért, mert lassan fogy, folyni fog. Oké, nem probléma. Majd a gyerekek jelzik 10 perc múlva, hogy mindegyiküknek a két tölcsér között szalvéta volt...
Mert az agyhalott csinibaba, aki jól mutat a pult mögött, az átfogó, logikus gondolkodást nem igazán sajátította el....Ki kellett volna venni tölcsér összerakás előtt a szalvétát. De ez is csak lélegzőgép volt, ki-be-facebook.... ki-be-facebook....


Szóval az információ hatalom.
Nem az enyém, de lehetne.
Annak aki irányít valamit, tudnia kell mindenről. Ha kocsit vezetek, illik tudnom, ismernem a kocsim lehetőségeit, és ismernem kell a szabályokat.
Ez alap, de korántsem elég.
Mégis megoldható így is az élet, ha csak a szabályok mennek, mert baj esetén majd segít más, aki többet tud. Ott a szerelő, aki nem is akar engem megtanítani (teoretikus...), és engem nem is érdekel ez, hisz mindenhez nem érthetek.
Elromlik, elviszem.
Idő van, karbantartani viszem.
Ezért jár az ember orvoshoz, mert ő pedig a testhez ért (bár sok rossz példa van ennek ellenkezőjére is, de ez most nem téma).
Amire ki akarok lyukadni az az, hogy ha alap szinten sem tudjuk, ismerjük az általunk kezelt dolgokat, akkor mi leszünk a rohadtul átvert tömegek részegységei.
Mert arról amit nem ismersz, azt hitetnek el veled, amit akarnak.
Tehát nem konteózom, nem foglalkozom összeesküvés elméletekkel, de látom ám mi van.
Tanulmányoztam eleget, jó, megbízható írásokat olvastam évekig, tehát bátran mondhatom: valamelyest átlátom ezt.
Más kérdés, hogy ettől eszközeim nem lettek arra, hogy tegyek ellene, és ez roppant idegesítő lenne ha foglalkoznék vele, de nem teszem.
Mások viszont szinte mindennel...
Véleményeznek kettő darab infómorzsával rendelkezve, ráhúzva mindenkire a vizes lepedőt, tudva mindenről mindent.
Azt mondom, nagyjából azzal kell foglalkozni, ami felett hatalmam van. Azt kell kitanulni rendesen, ami 100 százalékig az enyém. Például tudjam, miként működik a testem, mire miért és hogyan reagál.

Én nem fogok menekültügyet kitárgyalni, mert fogalmam sincs az egészről.
Kétféle infó jut el hozzám. A szájhabzó-gyűlölködő, és a mindenkinek mindent elhiszünk-segítünk, egyél-igyál-védelmező.
Egyikhez sem tartozom. Sehová nem tartozom ebben, csak kintről nézem, már amennyire nézem.

De azt is tudom, mennyire megvezeti az embert az, amit hall, olvas.
Tudjátok, pár hónapja volt a neten a fekete kocsis-emberrablásos, Allee-nál gyerekcsábítós nő, satöbbi.
Akkor felmerült bennem, hogy ha kocsival járnék, lassan nem merhetnék érdeklődni hogy hol van ez vagy az az utca, mert lelassítva valaki mellett, azt hinnék, el akarom rabolni.
És akkor megtörtént!
A szomszéd faluban...
A gyerekek vártak a buszra....
Jött egy sötét autó...
Kiszólt belőle egy férfi...
- Ne álljatok annyira az út szélén, mert elcsap a busz...
Közteres volt.
A gyerekek viszont, kiket figyelmeztettek a szüleik, vagy maguk olvasták a facen a rablós sztorikat, beijedtek, boltba szaladtak, rendőrt hívtak, minden ilyesmi.
Ami valahol jó, hisz az infó átment, vigyázni kell, sosem lehetsz túl bizalmas idegenekkel, de ez sok volt.
Mert kettő percbe sem telt, míg a neten elterjedt a sztori, emberrablókról, hátsó ülésen összekötözött emberről szólva, annyi szarral meghintve hogy csak na.
Én is kaptam telefont ez ügyben, figyelmeztettek.
Majd inkább rákérdeztem a nagy felháborodás előtt pár helyen, és megtudtam a valós sztorit.
Ami így kicsit nevetséges, de azt hiszem (asszem...) inkább sírni való.

Jó dolog az információ.
Jó dolog, hogy vannak, akiknek sok belefér a fejébe, életébe, és lehet tőlük kérdezni, tanulni.
Csak ezzel visszaélni nem kell senkinek.
Ja, és nem kell mindent elhinni, ami valami neves helyen van leírva.
Mert sok zsurnaliszta körülbelül annyira néz utána a felhasznált anyagnak, mint Marinéni a bolti pletyinek.




2015. augusztus 30., vasárnap

Drogosok és KÖZBEN

Még azon is gondolkodtam így a nyár végén, mikor közülünk, szülők közül jópáran már mint Messiást várják a becsöngetést, hogy mi értelme ennek az egésznek?
Születünk, felnövünk, majd arról szól az egész, hogy túléljünk?
Tényleg ennyi lenne?

Keresem a választ.
Igen, nem kicsit vagyok már kiborulva....
Szívesen kölcsön adnék pár órát az életemből a mindenkit leugatóknak, szóval csínján a gondolatok kifejezésmódjával...

Szóval ennyi az élet?
Konyha, ház, pénzkuporgatás, osztás-szorzás, logisztikázás, és ezek túlélése?
Jön a gyerek, csesztet valamivel, nyúz, mert az anyja vagyok.
Ki gondolná a máshol oly jó gyerekről ezt... hisz én is másként látom másét, mint az anyja, mert az meg azt a másik anyát nyúzza.
De előnyben vagyok, mert van belső rálátásom arra, milyen mások ezek a kölykök idegenben, és otthon.
Tűz és víz.
Először akkor szembesültem ezzel, mikor két gyerekre vigyáztam, az én kettőm mellett.
Tök normálisan játszottak, órákig.
Ettek, ittak, elvoltak.
megjött az anyuka, akkor elkezdtek játékokat kiborogatni, fél óra alatt az összes (!) játékunk a szobát borította, és nyaggatták az anyjukat.
Nem egyszerű módon, hanem nyikorogva, szavakat elnyújtva, picsogva, bicskanyitogatóan.
El sem hittem, hogy ez az a két gyerek, akikre vigyáztam!
Majd hamar rájöttem, hogy az enyémek is ilyenek.
Sőt, Kira aki még kicsi volt akkor, kijelentette anyám kérdésére:
- Kira, itthon, anyáddal miért nem viselkedsz olyan jól, mint nálam?
- Mert nálad másképp kell (!)
Azaz nem otthon van, nem a napi környezet, így ott "szép ruhában" van.
Otthon meg lehet dzsuvázni.
Valahol érthető ám, hisz máshol viselkedni KELL, otthon hadd engedjük már el magunkat! Szabolcsot is ezért vettem ki tavaly a napköziből, mert sok volt neki 8 órán keresztül viselkedni, ő nehezebben bírja az effajta kötöttséget.
De most itthon van, nem viselkedik, én pedig lassan feladom...

Mert jön a gyerek, nyúz, hisz az én bőröm visszanő.
Sajnálni csak a kismacskát kell ha sérül, anya lelke nem számít.
Illetve dehogynem számít, csak hamar túltesszük magunkat rajta, ha anya kiborul.
Majd megnyugszik, megoldja.
Gyakorlott.

Ennyi lenne?
Ez az élet értelme?
Tanulok, olvasok, de minek? Kell az a konyhában, mosógépnél?
Nem kell, bár nem tagadom, van ami az iskolai tananyagból is hasznos.
De a hatelemis agy anélküli anyák-mamák is ugyanide jutottak.
Güri, gyerekek, unokák, pihenő évek... helyett güri a halálig.

Aztán rájövök.
Végül mind ide jutunk, az otthoni taposómalomhoz, de a lényeg, az élet értelme talán az, hogy KÖZBEN igyekezzünk jól, jobban érezni magunkat!
Húúú, valami nagy dologra jöttem rá, mi?
A drogosok meg a piások rég tudják!
Ha úgyis van eleje meg vége, akkor nem mindegy mi van közben?
Ha egyszer van, ha egyszer zajlik az élet, akkor a ki-be, ki-be funkciónál többet nem ismerő lélegzőgépeknek tök mindegy miként zajlik.
Jól akarják érezni magukat.
Van akinek ehhez fél óra nyugi kell, vagy egy könyv, séta, film, van akinek meg a hernyó.
Mindenki maga dönt.
Bár ez a drogosoknál nem feltétel, de végül, a dolgok lemeztelenítése után, mikor visszamegyünk odáig, minek mi is az ok-gyökere, kiderül, hogy a legtöbb igenis tudatában van annak, mit és mikor kellett volna az életében másként csinálni, ahhoz hogy elkerülje a trágyadombját.

Nekünk azt hiszem senki nem ad ajándék órákat önmagunkon kívül, van akitől még ezt is elveszik, mondván a nők mindig is ezt csinálták, kibírod te is.
Ja, csak nem mindegy hogy... de nálam ilyen nincs (már), szóval nem az én problémám.
Nem is panaszkodom, csak épp várom a szeptember 1.-et, de még jobban másodikát. Az első teljes tanítási napot.
De pihenni nem fogok, csak nyugisan dolgozni...
Csendben.


2015. augusztus 29., szombat

Hová dugják az intelligenciát, avagy az Antarktiszon van az is?

Éjszaka volt, aludni kellett volna, de nem ment.
Nem nagyon tudtam mi bajom, miért nem alszom, de nem is foglalkoztam vele.
Hagytam átmenni magamon, tudtam, előbb-utóbb összejön, meg tudom magamnak fogalmazni mi a baj, mi nem hagy békén.

Mi hasznom/hasznunk van abból, hogy információhoz jutunk?
Az információ állítólag hatalom.
Mihez?
Nekem van olyanom?

Hatalom.
Magam felett esetleg, de az sem mindig.
Van mikor tök mást kell csinálnom, mint amihez kedvem lenne.
De ha mondjuk nem olvasnék netet és nem látnék tévét, akkor sok, az élethez nélkülözhetetlen infó nem jutna el a kis agyamig, például hogy mennyi ember halt meg egy balesetben mondjuk Lófaszisztánban, vagy ma épp mi öli meg a rákos sejtek majdnem 100 %-át.
Na ez nagy hatalom....
Nem tudok aludni, még mindig jár az agyamban a kérdéscsomag: mi hasznom is van nekem ebből?
Ha nem fosná rám a net minden zeg-zuga a menekültkérdést, akkor észre sem venném hogy valami történt.
Oké, oké... Pesten azért látnám a furcsaságot, de itt semmit.
Ha sosem láttam és hallottam volna nacionalista dolgokat, akkor  nem tudnám hogy mi a lényeg abban, hogy valakit Mohamednek vagy Gándálfnak hívnak.

Persze tudom.
Hisz ez a mi korosztályunknak Ivánékkal kezdődött, hallhattuk eleget, hogy így az oroszok, úgy az oroszok.
Persze, sokan visszasírják azt, de ne is bolygassuk, hisz akkoriban sem sok kecske maradt szűzen...
Azt hiszem az információ nem hatalom.
Sőt, egyre inkább azt hiszem, hogy az információ csak a feszültségkeltésre jó.
Azoknál, akiknél nem nagyon ment át a kötelező 8 év tananyagából sok...
Illetve ez így nem jó.
Mert az intelligencia az nem az általános iskolai tananyagban volt elrejtve, sőt!
Tán otthon? A szülőknél? A génekben? A gyerekszobában, ami volt vagy nem volt? A játszótéren?
Hol rejtegették? Hol találta akinek meglett?
Ezt nem tudhatom.
Csak azt tudom, hogy lassan belefásulunk a menekültkérdésbe, már nem nyithatok meg egy cikket enélkül, és marinéninek a nyócbéből is van véleménye, holott feketébb embert akkor látott, mikor pittabácsi hazajött az aratóhét után...
Ez az információ nem hatalom.
Ez valami más.
Mi hasznom belőle?
Még mindig sejtelmem sincs.



2015. augusztus 6., csütörtök

Nyom nélkül

Így tűnt el a 3-3,5 kg rizses hús, pár óra alatt.
Nyom nélkül.
Így tűnik el a rend, mikor nem lehet kimenni, mert eszeveszett meleg van, és bent jobb.
Így tűnik el estére, délutánra a türelmem, a nyugalmam a süllyesztőben.
Így válik ez a sok nap egy végtelen masszává.
Pedig annyi minden fog még történni nyáron!
Még megyünk Imi-mama látogatóba a gyerekekkel, a 3 legkisebbel. A nagyok dolgoznak. Kira Pesten Mekizik, Kevin itthon forgat vasárnap.
Statisztálunk veszettül, ha már filmforgatás van a faluban, egy kis zsebpénzt összedolgoznak a kisebbek is.
Aztán Livike rokonlátogatóba megy keresztanyámmal, majd onnan hazajőve Pesten leszünk vele pár napot. Libegő, étterem, ami majd jön.
Tehát történések vannak, unalom nincs.
Ma is.
Kevin könyvtárban (netezik), hazajön, és üvöltve reagálja le, hogy a telefonja nem tölt, elcseszték a kicsik. Épp fürdök, fél órát terveztem langyos vízben, könyvvel, jeges teával.
Az üvöltésre lassan megmosdok, szólongatom, hogy nyugi, jövök, megcsinálom a telefonját.
- De nem lehet! Eltörték a töltőt! Beletört, mert nem tölt semmivel!!!
- Mindjárt megnézem, nyugi.
- Most vehetek telefont! Pedig biciklit akartam!
Kimászok, megnézem, tényleg nem tölt. Szétszedem, hogy másik telcsibe tegyem a kártyát, és holnap Pesten szervízbe adjam a garanciális telefont.
Majd kipróbálom újra, és tölt.... csak valaki leejthette, és elmozdult az akksi. Amit kivettem, visszatettem, meg van oldva.
Szép nyugodtan elmagyarázom neki, megnyugszik.
Én már kattogok.
Ezek a napok ilyenek.
Kattogósak.
Elnézem a tévé fölötti képeket, róluk.

Kis ropilábú, bébikompos Kevinke, ma 180 centis kamasz.
13 év alatt.
Szinte nyom nélkül...
... múlnak el az évek, és most azt mondom: már nagyon jó lenne kicsit unatkozni, csak egy kicsit.... de azt hiszem utólag majd ezek az évek nem is lesznek olyan szörnyűek.