2015. augusztus 30., vasárnap

Drogosok és KÖZBEN

Még azon is gondolkodtam így a nyár végén, mikor közülünk, szülők közül jópáran már mint Messiást várják a becsöngetést, hogy mi értelme ennek az egésznek?
Születünk, felnövünk, majd arról szól az egész, hogy túléljünk?
Tényleg ennyi lenne?

Keresem a választ.
Igen, nem kicsit vagyok már kiborulva....
Szívesen kölcsön adnék pár órát az életemből a mindenkit leugatóknak, szóval csínján a gondolatok kifejezésmódjával...

Szóval ennyi az élet?
Konyha, ház, pénzkuporgatás, osztás-szorzás, logisztikázás, és ezek túlélése?
Jön a gyerek, csesztet valamivel, nyúz, mert az anyja vagyok.
Ki gondolná a máshol oly jó gyerekről ezt... hisz én is másként látom másét, mint az anyja, mert az meg azt a másik anyát nyúzza.
De előnyben vagyok, mert van belső rálátásom arra, milyen mások ezek a kölykök idegenben, és otthon.
Tűz és víz.
Először akkor szembesültem ezzel, mikor két gyerekre vigyáztam, az én kettőm mellett.
Tök normálisan játszottak, órákig.
Ettek, ittak, elvoltak.
megjött az anyuka, akkor elkezdtek játékokat kiborogatni, fél óra alatt az összes (!) játékunk a szobát borította, és nyaggatták az anyjukat.
Nem egyszerű módon, hanem nyikorogva, szavakat elnyújtva, picsogva, bicskanyitogatóan.
El sem hittem, hogy ez az a két gyerek, akikre vigyáztam!
Majd hamar rájöttem, hogy az enyémek is ilyenek.
Sőt, Kira aki még kicsi volt akkor, kijelentette anyám kérdésére:
- Kira, itthon, anyáddal miért nem viselkedsz olyan jól, mint nálam?
- Mert nálad másképp kell (!)
Azaz nem otthon van, nem a napi környezet, így ott "szép ruhában" van.
Otthon meg lehet dzsuvázni.
Valahol érthető ám, hisz máshol viselkedni KELL, otthon hadd engedjük már el magunkat! Szabolcsot is ezért vettem ki tavaly a napköziből, mert sok volt neki 8 órán keresztül viselkedni, ő nehezebben bírja az effajta kötöttséget.
De most itthon van, nem viselkedik, én pedig lassan feladom...

Mert jön a gyerek, nyúz, hisz az én bőröm visszanő.
Sajnálni csak a kismacskát kell ha sérül, anya lelke nem számít.
Illetve dehogynem számít, csak hamar túltesszük magunkat rajta, ha anya kiborul.
Majd megnyugszik, megoldja.
Gyakorlott.

Ennyi lenne?
Ez az élet értelme?
Tanulok, olvasok, de minek? Kell az a konyhában, mosógépnél?
Nem kell, bár nem tagadom, van ami az iskolai tananyagból is hasznos.
De a hatelemis agy anélküli anyák-mamák is ugyanide jutottak.
Güri, gyerekek, unokák, pihenő évek... helyett güri a halálig.

Aztán rájövök.
Végül mind ide jutunk, az otthoni taposómalomhoz, de a lényeg, az élet értelme talán az, hogy KÖZBEN igyekezzünk jól, jobban érezni magunkat!
Húúú, valami nagy dologra jöttem rá, mi?
A drogosok meg a piások rég tudják!
Ha úgyis van eleje meg vége, akkor nem mindegy mi van közben?
Ha egyszer van, ha egyszer zajlik az élet, akkor a ki-be, ki-be funkciónál többet nem ismerő lélegzőgépeknek tök mindegy miként zajlik.
Jól akarják érezni magukat.
Van akinek ehhez fél óra nyugi kell, vagy egy könyv, séta, film, van akinek meg a hernyó.
Mindenki maga dönt.
Bár ez a drogosoknál nem feltétel, de végül, a dolgok lemeztelenítése után, mikor visszamegyünk odáig, minek mi is az ok-gyökere, kiderül, hogy a legtöbb igenis tudatában van annak, mit és mikor kellett volna az életében másként csinálni, ahhoz hogy elkerülje a trágyadombját.

Nekünk azt hiszem senki nem ad ajándék órákat önmagunkon kívül, van akitől még ezt is elveszik, mondván a nők mindig is ezt csinálták, kibírod te is.
Ja, csak nem mindegy hogy... de nálam ilyen nincs (már), szóval nem az én problémám.
Nem is panaszkodom, csak épp várom a szeptember 1.-et, de még jobban másodikát. Az első teljes tanítási napot.
De pihenni nem fogok, csak nyugisan dolgozni...
Csendben.


1 megjegyzés:

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.