2015. szeptember 29., kedd

A naivságról

Egyrészről nem szeretem a naivságot, mert némely esetben bárgyúsággal párosul.
Másrészről pedig azért szeretem, mert tiszta és emberi.
A világot olyannak látja amilyen, feltételezi a legjobbat, és elvárja a jót.
No és nem érti azt, hogy ami egyértelmű, az másnak miért nem az.
Például a gyerek, aki 5 évesen megkérdi:
- Miért nem engedik, hogy a sok hajléktalan az üres házakban lakjon? (mert látott egy kiürült motelt egy kisvárosban)
Ez a gyerek, aki múlt héten még fültágító problémával küzdött, fél éve bőgve dobta el a telefonját, mert véletlen állatkínzós videóra kattintott, és kiakadt azon, hogy ilyen van.
Szóval naivak vagyunk, amellett, hogy tisztán gondolkodunk és hamar átlátjuk a helyzeteket, dolgokat.

Azon járt a kis agyam, hogy vajon mennyivel lenne jobb a világ, ha a naivakat követnék, a pénzhajhászó-birtoklásvággyal operálók helyett?
A naivakat, akik feltennék pl. azt a kérdést: minek is az a roppantgyors és rohadtdrága kocsi, mikor a megengedett sebesség neki is ugyanannyi?

Tudjátok az az érdekes, hogy egyre inkább tágítjuk a világot, terjeszkedik minden és mindenki, miközben egyre beszűkültebben él a sok ember.
Nagyobb ház/lakás, külön élet a generációknak, virtuális játszóterek, beszélgetőszobák, fórumok, de nem mozdul ki a család, mert ott a tévé, a net, és a sok feladat, minek elmenni, ha megnézhetjük otthonról is, nem megyünk a mamához ha ott a Viber, stb.

Lassan nem tudjuk mire vélni a feltétel nélküli kedvességet, a spontán egymáshoz szólást.
Bezzeg a naiv, ártatlan kisgyerekek pillanatok alatt váltanak, beszélgetnek, játszanak, "barátok" lesznek.
Igaz, csak arra az együtt töltött fél órára, és utána tán sosem találkoznak, de kicsit megkapargatva a dolgokat, pont ilyenek a felnőtt barátságok is.
Eltöltünk a kapcsolatban egy időt, majd sosem látjuk tán egymást többé.
Eltávolodás, másfelé megy az élet, megváltozunk, satöbbi.
Mit kell ezen kattogni?
Kinek mennyi jut, azzal operál.
Semmi kifogásom a virtuális barátságok ellen, manapság a közhelyes rohanó világban erre van inkább mód, de ha elfogadom ezt a világot, akkor meg kell becsülnöm amit ad.
Nekem sincs időm napi szinten csetelni, valószínű személyes találkozásokra sem lenne.

Visszatérve a témámra, azt hiszem a jövőtől, annak behatárolhatatlanságától való félelem az, ami gyűjtögetővé és raktározóvá teszi az embert. Pont az a hiba, hogy míg fél a láthatatlantól, attól amit nem tud, keservesebbé is teszi azt, és persze a jelent is.
Mert ami van azt védeni kell, amiből sok van azért többet kell dolgozni, a több munka pedig több lemondással és áldozattal jár. És ahogy kedvesem mondja, inkább a tétlenségbe/unalomba haljunk bele, mint a munkába.
Hozzáteszem, nem a hereséget éltetem, mi is mindig csinálunk valamit, de ha elfáradunk akkor pihenünk kicsit, nem szakítjuk meg magunkat.

Úgy jelenik meg előttem a kép, hogy aki mindig mindenből egyre többet és nagyobbat akar, az pont kicsi marad. Mint ember. Szerintem megbékélni azzal ami van, nem egyenlő a halállal, inkább egyenlő a békével.

A válasz

Íme a válaszlevél, amire azt mondom elégedett vagyok.

Tisztelt Szülő!
Levelét és szülői aggodalmát megértem. Mivel inkább "mérnök agyú" ember vagyok, mint irodalmár, ezért igyekszem lényegre törően, pontokba szedni a válaszomat:
1, Kira esete eddig nem került elém. De most, hogy felhívta rá a figyelmemet, meg fogom őt keresni. Az extrém kinézetet továbbra sem támogatom, s ennek igen egyszerű oka van: nem szeretném, ha ez a ***ban követendő példává válna. Van nálunk éppen elég lehetőség az egyéniség kiteljesítésére. A külső, "normálistól" (a mi esetünkben mondjuk úgy, hogy a ***ban megtapasztalható jellemzőtől) való lényeges eltérítését a magam részéről inkább lázadásnak tekintem, mint a belső értékek felszínre hozatalának. Az persze jogos kérdés, miért lázad a gyerek? Javaslom ezt otthon is tisztázni. (Tudok olyan munkahelyekről, ahol a fültágító viselése miatt az első állásinterjún kiszórnák. De ismerek olyan egyetemi tanárt, akinél nem lehet elégtelennél jobb osztályzatot szerezni ezzel a viselettel. S ott aztán nincs reklamáció!)
2, Kira nem lesz kirúgva az iskolából, amíg a házirendet szándékosan és többször meg nem sérti. Ha ezt megteszi, jellemzően akkor sem a kirúgás az első szankció, hanem a vétség súlyához illeszkedő írásos bejegyzés.
3, ***a tanárnő több, országos kitüntetéssel rendelkező (szerintem) kiváló pedagógus, aki hozzám hasonlóan inkább vall konzervatív értékeket mint liberálisakat.
4, Kizártnak tartom, hogy a tinédzserek 40-50%-a fültágítót viselne. Ez a szám (szerintem) egy lényegesen alacsonyabb neveltségi szintű iskolában is túlzás. Hogy őszinte legyek, a folyosón járva a ***ban még egyetlen egy diákunknál sem láttam (nyilván Kirával még nem találkoztam, vagy nem vettem észre). Valószínűsítem, hogy Kira éppen ezzel akar egyedi lenni. Ezt ugyan én nem helyeslem - ráadásul ha később megbánja, akkor csak műtéttel lesz korrigálható a fülének alakja-, de nem is tiltom. Viszont ha találkozok vele, szóvá fogom neki tenni.
5, A bakancs nem túl nőies viselet, de ha neki ez tetszik, ám legyen.
6, A négyes tanulmányi eredmény ugyan gyengébb, mint az iskolai vagy akár a saját osztályának az átlaga, de e miatt legfeljebb ő bánkódhat, mert pl. a feleségem szerint jobb képességű, mint a mutatott teljesítménye. Mi csak lehetőségeket tudunk biztosítani a tudás megszerzésére és esélyt a jó színvonalú felsőoktatásba való bejutásra, de a diák helyett tanulni nem tudunk, nem is feladatunk, de nem is akarunk. Legyenek céljai és aztán tegyen is érte!

Tisztelettel:***


Szerintem sosem kell homokba dugni a fejünket, nem kell a gyereket csesztetni mert kilóg a "normál" világból valamivel.
Lényegtelen, hogy mi ez, hogy nekem személy szerint tetszik vagy nem.
Az hogy a fültágítót én sem kedvelem?
Igazából nem számít.
Ha valaki cseszteti, akkor megvédem.
Ennyi.

Igen, örök lázadó énem is dolgozik ebben.
De nemcsak az.
Ott van a naiv én, aki szerint igenis megváltozhatnak a dolgok, aki szerint az emberek normálisak, megértik az észérveket.
Na persze tudom, hogy ez nem igaz, csak reménykedem, mindig, minden konkrét esetben bízom, hogy most majd más történik.

A normális dolgokról a személyes véleményem az, hogy olyan nincs.
Mindenkinek megvan a normája, amit megpróbál kivetíteni a világ felé, esetleg átadni az arra fogékonynak.
De mindez csak önigazolás, az önzőbb fajtából. Mármint ha nem vagy olyan mint ÉN, az rossz, mert ami ÉN vagyok, az JÓÓÓÓÓ!!!!!
Nekem jó.
Akkor legyél olyan te is.
Miért akarsz másmilyen lenni?
Nem látod milyen jó nekem?
Milyen boldoggá tesz, az amilyen vagyok?
Te nem akarsz boldog lenni?
Utánozz.... kövess.... legyél ILYEN...

Ha már egy leutánoz, azzal igazolva lesz számomra hogy JÓ vagyok.
Az összes kétségem eltűnik, mert hisz másnak is jó, akkor tényleg jó.

Ha elég sokan csinálják, akkor már 100% hogy JÓL csináltam?
Nem, ez sajnos tévedés.
El kell keserítenem, aki úgy gondolja, hogy ha elég követője van egy akármilyen mozgalomnak, akkor az valami isteni...
Hisz ide tartozik a bagós, aki mindenkit kínálgat (nem az udvariasról beszélek...), a piásról, akivel meg kell(ene) inni egyet, hogy ne érezze magát egyedül, a drogos, aki szívesen ad egy szippantást, stb.
Ezeket alaposan ki lehetne vesézni, mármint hogy mire is gondolok, de közvetetten már biztos találkoztunk mind ilyenekkel. 

Aki nem kételkedik önmagában, az nem akar követőket?
Nem akar önigazolást?

A társadalmilag elfogadott normákról pedig ez a történet mutatja meg a véleményemet:


Vegyünk egy ketrecet, amiben öt majom van. A ketrecben egy madzagon lóg egy banán. A banánt csak a legfelső lépcső fokról lehet elérni. Az egyik majom előbb-utóbb odamegy és elkezd felmászni a banánért. Azonban ahogy hozzáér a lépcsőhöz az összes majom hideg zuhanyt kap.

Kicsit később egy másik majom is megpróbál felmászni a banánért - az eredmény ugyanaz. Ez még számos alkalommal megtörténik. Kis idő elteltével, amikor egy majom elindul a lépcső felé a többiek megpróbálják megakadályozni.

Most zárjuk el a vízcsapot, nem lesz több zuhany. Cseréljük ki az egyik majmot egy újoncra. Az új “fiú” meglátja a banánt és megpróbál érte felmászni. A többiek azonnal megtámadják és nem engedik hogy
a lépcső közelébe menjen. Amikor minden mászási kísérlet kudarcba fullad a többiek támadása miatt, az új “fiú” feladja.

Most cseréljünk ki még egy régi (zuhanyozott) majmot egy újoncra. Az új majom megint csak megpróbálja megszerezni a banánt, de a többi négy majom megtámadja ezért. Az előző újonc is aktívan részt vesz a támadásban.

Amikor már ez is feladta, cseréljük ki a harmadik majmot is. Amikor ez is megpróbál eljutni a banánhoz a többi négy megtámadja. Pedig a négy támadó majom közül kettőnek elképzelése sincs, miért nem szabad a banánnal próbálkozni.

Miután a negyedik és az ötödik majmot is kicseréltük a ketrecben lévő majmok egyikének sincs emléke a hideg zuhanyról. Mégis, meg sem próbálnak felmenni a banánért. Hogy miért?Mert ez mindig így volt és mindenki azt látta, hogy így kell ezt csinálni.

Arra ami nem tetszik, egyszerűen NE NÉZZ ODA!




2015. szeptember 21., hétfő

Egy bejegyzés, amiben levelet osztok meg, diszkriminációról beszélek, és társadalmi kérdésekről is

Fura ez a világ.
Összetett, bonyolult, emellett pedig halálosan egyszerű ha ismered a kódokat, de mindenképp fura.

Nem tanulunk abból, amiről tudjuk hogy rossz, és nem merünk kitűnni. Be akar olvadni a nagy tömegbe a sok ember, de eme sok embernek nagy része ambivalens érzésektől szenvedve pszichés.
Mert beolvad, hisz így "elfogadható", de utál beolvadni.
Ettől lesznek eltérő érzései, ő sem tudja mit szeret, mit akar.
Ami fura, hogy a sok-sok önmagát is utáló pszichés miért támadja azt, aki mer más lenni? Aki mer önmaga lenni?
Én is csak egy-két szeletet látok, amit írok szokás szerint az vegye magára aki akarja, az nem az én problémám....

Kifejtem.
Kira 10. osztályos.
Rocker.
Magasszárú bakancsa, fültágítója és bandás pólói vannak.
Így öltözik.
Több tanár piszkálja, holott a suliban nem ő az egyetlen, vannak más évfolyamokban, osztályokban is ilyenek. De a lányomat zavarja a csesztetés, kitalálta hogy sulit vált, de azt meg én nem akarom.
Nem futamodunk meg.
Szóval levelet írtam.

Tisztelt *** Úr!
*** Kira 10. osztályos tanuló édesanyja vagyok. Lányom panasza, miszerint kinézete miatt piszkálják, érthetetlen számomra. 
Ön anno a szülői értekezleten egy felvilágosult, modern emberként jelent meg számomra, így remélem megérti miért vagyok ezen kissé meglepődve. Kira még 9. osztályos korában megkérdezte, lehet-e extrém haja. Nem lehet, kapta válaszul, így nem is festi kékre-zöldre, akármilyen nem emberi színre (ezt köszönöm...) Az általa hordott bakancs egyébként normális emberi viselet, minden cipőboltban kapható. 

A fültágítójával én sem értek egyet, de mivel a fiatalok 40-50%-a visel ilyesmit, így én ebben sem akadályozom. Főleg mivel tudom azt, hogy a kinézet semmilyen hajlamot nem feltételezhet senkiről, nem befolyásolja az erkölcsöket, egyéb beállítottságot. Ízlés kérdése, ami pedig kinek ilyen, kinek olyan. Az adott tanár, aki azt a megjegyzést tette neki, hogy a kinézete miatt bármikor igazgató elé vihetik, mert az osztályából ő az egyik "nem elfogadott", és egy szembe-lógó hajú fiú, Sz*** tanárnő.
Bevallom, nem ismerem a hölgyet, de gondolom mivel ebben az iskolában tanít, okos ember lehet.
Így talán kissé nyitottabban kéne nézni a világot, nem a kinézetük miatt kellene piszkálnia a gyerekeket, hanem az esetleges rossz eredményeik miatt. 
És bár a lányom nem a legjobb tanuló, normál négyes átlagával nem hiszem hogy olyan rossz lenne.

A véleményem az esettel, illetve az esetben rejlő ki nem mondott feltételezésekkel kapcsolatban az, hogy el kell tudnunk fogadni, akár tanárként, akár szülőként, hogy a világ változik, és mi sem lehetünk benne állandóak. Azaz a változásokkal, korral haladni kell. Én mint szülő is ezt teszem, és néha nehéz, pedig csak 5 gyerekkel foglalkozom, nem ezerrel. Levelem azon okból született, hogy autó és szabadidő híján kissé nehéz bejutnom Önökhöz, viszont nem szeretnénk abban a félelemben élni, hogy a kinézete miatt esetleg kirúgják a lányomat az iskolából. Üdvözlettel és tisztelettel: Paroda Henrietta

 Ami társadalmi kérdéseket szült a fejemben az, hogy pl. hogy reagált volna erre az átlag szülő. Nem írom anyámat, mert a tupírozott hajamat kifogásoló tanárt azzal szerelte le, hogy ha egyszer a gyerek kevéske hajjal született, hadd varázsoljon már magának nagyobbat ha ez tetszik neki!
Viszont hallottam eleget, hogy vegyél vissza, legyél simulékonyabb mert sok bajod lesz.
Na ezzel nem értek egyet.
Miért kéne megalkudni?
Mert ilyen a világ?
Mert hatalmukkal visszaélő emberek irányítanak cégeket, iskolákat, kórházakat, falvakat, kerületeket, városokat?
Mert ezek a hatalmukkal visszaélők nem tanulták meg szelíden, normálisan átvinni az akaratukat, netán megmutatva a befolyásolni kívánt embernek a pozitív példát?

Ha a levelem olvastán felsikított benned a szülő, a felnőtt, hogy ez sok, ezzel veszélynek teszem ki a gyereket, akkor valójában anyád-apád sikít benned, most épp az ő általuk beléd ültetett baromságokat szajkóznád nekem/bárkinek.
És ettől nem változik a világ, csak nagyon lassan, hogy kevesen ismerik fel azt a mintát, ami rossz.
Csak papolják ugyanazt a szart, amit szüleik, nagyszüleik papoltak, és lássuk be: a világ igenis más lett, itt már nem Rákosi rendszer van, nem Ceaucescu-féle irányítás (bár haladunk felé...), hanem elvileg van szavunk. És sok lúd disznót győz, akkor is ha szerinted vagy anyukád szerint nincs igazam.

Amit pedig a levélben nem írtam le, az a véleményem, hogy az az ember foglalkozik nem fontos dolgokkal, aki unatkozik. Így lehet hogy az adott tanári kar egy részének nincs elég munkája....
A következő ilyen dolog az, hogy a gyerek, még ha 17 éves is, akkor is másol.
Kitűnik, de másol.
Szétnéz, azt látja hogy van a suliban másnak is fültágítója, vad sminkje, bakancsa, akármije, akkor ő is bátran alkalmazza ezeket a divatelemeket.
Az hogy őt piszkálják miatta, a másikat pedig nem, az lehet hogy diszkrimináció....
Továbbá az sem jutott időben eszembe, de leírom: minden kis közösség tükrözi a nagyot.
A kis patak összetétele pont olyan, mint a nagy folyóé.
Csak kisebb.
Pont olyan arányban vannak a fültágítós, akármilyen kinézetű emberek a sulikban, mint kint a világban.
Lehet ezt utálni, lehet fújjogni, de minek is?
Ettől nagyobb bajunk ne legyen, ezt gondolom.

 

2015. szeptember 20., vasárnap

Rövid volt a nyár...

... mert sok minden történt.

Jócskán le vagyok maradva írásokkal, próbálom egyben összefoglalni:
JÓ MINDEN, mindig történik valami.

Na de ez így nagyon kevés....

Oké, bővítem a mondatokat.

Augusztusban Szilivel egy hetet Pesten töltöttem. Hordtam mindenfelé, próbálva kitalálni, mi is érdekli. Azt tudjuk, hogy a Lego igen, kapott egy készletet (magának vette a filmforgatáson keresett pénzéből), amivel órákat elguggolt a tévé előtt.
Na de ne így teljen a nem otthon töltött idő, kibillentjük, mutatunk neki olyasmit, ami a faluban nem elérhető. Megterveztem, megbeszéltem, beosztottam a napokat, voltunk kettesben is programon, és Imivel is mikor munkaszünet volt.
Így szépen kettesben hajóztunk, mutogattam neki a várat, Dunát, másik hajókat, hidakat alulról, magyaráztam mint egy idegenvezető.
A ropi jobban érdekelte...
Épp ropit rág... nem menőzik :))

 Aztán 20.-án elmentünk a Parlamenthez, hátha bejutunk a koronát megnézni.





















De nagyon sokan voltak, így inkább elindultunk a reptérre, ami amúgy tervben volt, egy másik napra.


Szuper volt a látogató teraszon lenni, figyelni a fel és leszálló gépeket.

Én és Imi rohangáltunk innen oda, onnan ide, mivel mindketten repülőmániások vagyunk. Szili kavicsokkal játszott. A reptér is csak 5 percig érdekelte... ropi itt is volt.


reptéri kavicsok--sokat láttak




  Az esti tűzijáték viszont nagyon tetszett neki, ez már 20 percre is lekötötte a figyelmét.

Egyik nap, amikor nem volt különleges program, hogy azért kibillentsem a napi lego-rutinból, levittem a Boráros téri játszótérre.
Szokásos: 5-10 perc, majd mivel látta, hogy maradunk, nekiállt homokból építeni. Szívet, nekem. Jött egy másik gyerek, örültem, lesz kivel játszani. De ez itt nem így ment. Mama védte és kísérgette a gyereket, egy percig nem fedezhetett fel egyedül semmit.
Jól van, ő dolga, kis idő után mi hazamentünk.
Hozzáteszem, a Boráros téri forgalom jobban érdekelte Szilit... meg a Mester utcai felújítás gépei.


 Majd megérkezett a szegedi rokonlátogatásból Lívia is. Négyesben libegőzni mentünk, ami Szili miatt kicsit para volt, mert aktívan fél a magasságtól. Na de itt nem őt dobáltuk, nem kellett leugrani sehonnan, csak ég és föld között repültünk....

Én utálom ezt, neki tetszett :)
Csereberéltünk, Szili felfelé velem jött, lefelé viszont ő Imivel, Lívi velem.




a város felett


az én mosolyom ugyanaz: "legyen már vége..."



Most már hagyomány, hogy a Duna alatt befogjuk az orrunkat, és integetünk Spongyabobnak is... Metrózni jó :))

A vonatút hazafelé már kifáradva, így aktívan bolondozva telt.
Majd elfelejtettem, voltunk még augusztus elején Imi mamánál is, az is szuper hétvége volt, a három kisebbel, ötösben utaztunk a messzi tájra. Mindenki jól érezte magát, csak rövid volt. Legközelebb tovább maradunk.




És Szilit igazából minden érdekelte, a hajó és a repülők is, de csak 5-10 percig. Megvolt, új volt, de már nem az.
Jövőre elviszem Lego kiállításra, idén nem jött össze.
-------------
De még nem végeztünk, mert a sok mindenből nem maradhat ki a konyha, ami új külsőt, és végre vizesblokkot kapott.
Csak úgy megmutatom, "ilyen volt" nélkül, az "ilyen lett"-et.
az első ecsetvonások...
... és az utolsók


készül minden nő álma: a mosogató

egymás kedvencei... a szöszik :D


szép asztalnál igazi a szülinap :)


kis átfedéssel: ugyanakkor, mind az öt gyerek le lett fotózva...

egymás kedvencei...


jól van, nekem tetszenek ezek a képek :)

Vége a bejegyzésnek, mint a nyárnak.
Kira megkezdte a 10. tanévet, Kevin a nyolcadikat.
Szili másodikos, Szabolcs negyedikes.
Lívia talán végez idén az oviban, de lehet hogy marad egy évet, kiderül.



2015. szeptember 14., hétfő

Ne nézz oda!

Reggel olvasgatva jött szembe ez az oraveczes írás, miért is nem jó az, stb.
Nincs is ezzel semmi baj, hisz senkit nem szerethet mindenki.
Bevallom, sosem olvastam Oravecz Nórát önszántamból, max a szembejövő naplementés idézetek voltak meg.
Nem is érdekel, sosem kerestem a lehetőségét.
De megértem, hogy van akinek kell, aki ebben találja meg a lelki simaságát, mert ez vasalja ki a ráncait.
És ez a lényeg.
Választási lehetősége mindenkinek van.
Ami zavar, azt ne olvasd, arra ne nézz, ne szólj bele.
Anno mondtam én is párszor a gyerekeim kapcsán, mikor idegenek bele próbáltak szólni, mit engedek meg (pl. vonat ablakon kinézés), hogy ha zavaró, nem kell odanézni.
Ennyire egyszerű ez.

Annyit kell még belátni tán, hogy mindenkit megtalál az a vonal, ami mentén haladnia kell. Nem tudhatjuk, kiben mi lakik, ki mitől és miért szenved, illetve ezen a szenvedésen mi segíti keresztül.
Nekem anno Ákos zenéje és szövegei adták meg azt a gyógyszert, amivel életben tudtam maradni.
Van akinek Oravecz vagy Coelho írásai ilyenek, nekik is váljék egészségükre.
Amit még kiemelnék, az ez a mondat: "És ezért haragszom Nórikára, mert ezt a munkát meg akarja spórolni a tudatlan nőknek és elhiteti velük, hogy néhány teljesen értelmetlen mondattól minden csillámpónis és szivárványos lesz"
Nos, nem támadom sem Oraveczet, sem Vikut, inkább annak a megértésére helyezném a hangsúlyt, hogy egyszerűen van akit ez tart életben! Egy jó időben olvasott csillámpónis mondat, tengeres háttérrel!
Vannak akik hazudva önmaguknak építenek fel egy csillámvilágot, így élnek le egy életet, mert beleroppannának ha az igazságot látnák.
Nekünk pedig nem kell odanézni ha nem akarunk.
Választhatjuk a rózsaszínre festett, kék eges Truman show-világot, vagy a fájdalmasabb realitást.
Saját döntés, még ha sok esetben nem is tudatos, hanem egyszerűbb bent maradni és belesimulni a kialakult helyzetekbe, idézetekből merítve erőt, mint kimászni.
Ettől függetlenül én mindenkit bátorítanék a kimászásra, szar levakarásra, de elfogadom, hogy nem mindenki elég erős ehhez.
Amit nem fogadok el, az a panaszkodás. Bár azt is el kell árulnom, aktívan a panaszkodó sem zavar, mert ha ilyennel találkozom, inkább elkerülöm, nem nézek oda.

A szenvedő jön, panaszkodik, mondja, nyafog. Ugyanazokat a szövegeket nyomja évtizedekig, ugyanabba a helyzetbe mászik vissza folyton, de panaszkodik. Mert ő mindent megtesz. Mert jól csinálja, mégsem változik semmi.
Elárulom: azért nem, mert valami még hibádzik! Mert valamit még nem tett meg, mert valamit még nem enged el.
És igenis kellenek az önképzések, a hétvégi kurzusok a szerelemről, szexről, akármiről, mert kibillentik azt, akinek erre szüksége van. Senki fejéhez nem fognak fegyvert, hogy márpedig menned kell, ez is egy egyszerű saját döntés.

Nagy harcos vagyok.
Én, Heni.
Vannak küzdelmeim saját magammal, a gyerekeimmel, házammal, élettel, sok mindennel.
De ugyanannyi küzdelmet elengedek, mert felesleges.
Mert kétpólusú a világ, ha nincs sötét, nem lesz világos sem.
Szinte mindent fel lehet osztani ellentétes pólusokra.

A fent linkelt írás egy fontos része az, hogy ne ossza az észt a szerelemről az, aki még nem tapasztalta.
Van súlyproblémám, le kéne fogyni.
Hogy miért?
Lehet hormon, lehet még valami le nem vetett lelki nyűg a korai évekből, lehet genetikai jellegű függés, csak én nem piázom vagy cigizem, hanem lehet hogy evés-függő, kajaholista vagyok... nem tudom.
Persze ennél kicsit többet is kéne tenni mint amit most teszek ellene, de majd eljön egyszer az a holnap, amikor az én fogyókúrám is elkezdődik.

Nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy sokat tudok a témáról.
Persze nem a legújabb trendeknek megfelelő étrendkiegészítőket isteníteném, mert azt már a kilencvenes években eldöntöttem, hogy ha majd egyszer lesz ilyen gondom, akkor sosem használok ilyesmit.
Ja, boldog 65 kilós élet, mi?
Mint írtam, ismerem a témát, tudom melyik edzések a jók, milyen étkezési vagy vízivási módszerek jöhetnek be, de bevallom, saját eredményt jelen pillanatban nem tudok felmutatni.
Ettől ne lenne hiteles a mondandóm ha erről beszélnék, írnék?
Meg kell járni a poklot, ahhoz hogy valós képet adjak róla?
Aki keresi a szerelmet, párkapcsolatot, miért ne lehetne hiteles akkor, mikor a tapasztalatairól beszél?
Mitől ne lehetne hiteles egy férfi, aki a nőkről beszél? (Müller)
Honnan tudhatnánk, hogy a világnak melyik szeletét ki miként érzékeli, milyen mélységben látja át?
Szóval a lényeg, ne nézz oda ahol nem tetsző dolgok vannak, ne idegeskedj olyasmin, amin nem változtathatsz.
És akkor lehetsz akár boldog is.
Ennyi.