2015. november 2., hétfő

Víz

- Miért nem tudsz olyan jól tanulni, mint a bátyád/húgod/akárki?
- Oké, de én legalább megeszem a hurkát is....
Igen, különbözőek a gyerekek, mint ahogy mi sem vagyunk olyanok, mint a főnök, az orvos asszisztense, a boltos, vagy bárki más.
Én ebben vagyok jó, ő másban.
Az egyik simulékony és alakíthatóbb, de folyton erősítgetni kell az önbizalmát. A másiknak ezzel aztán semmi gondja, akkor az egója mint a Himalája, de el kell fogadni olyannak amilyen, mert abszolút nem irányítható.
Észrevettétek már, hogy némely gyerek olyan, mint a víz? Minden formát felvesz, amibe töltöd, de sosem marad olyan. Ahhoz szerkezetkárosító változásokat kell művileg véghezvinni (mint a fagyasztás, forralás), hogy megváltozzon?
Mert a vízzel sem lehet semmit csinálni.
A medret megrajzolhatod neki, de azt, hogy merre megy, majd eldönti maga.
Azt hiszem normális ember nem akar beavatkozni egy másik életébe annyira, hogy a "folyásirányt" megváltoztassa....

Máson is gondolkodom régóta.
Ezer meg egy éve született meg bennem a kérdés, hogy ha valakinek valahol rossz, miért nem megy el onnan?
Nos, ezzel a kérdéssel mindenféle helyzetre gondolok. Akár a sivatagban élőkre, az éhínségben tengődő indiaiakra, etiópokra, vagy a rossz kapcsolatban haldoklókra.

Mikor megfogalmaztam a kérdést, még a választ sem sejtettem, és messze voltam még a későbbi rabláncaimtól is.
Később én sem mentem el onnan, ahol nekem rossz volt... mert egy darabig fel sem ismertem, hogy mi is ez. Főleg, hogy mit kéne tennem. Mert a remény a legnagyobb szemétláda, mert elhiteti az emberrel, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak, hogy megváltozhatnak.
De az eltelt fél életem alatt azt megtanultam, hogy elég ritkák az ilyetén változások....
Felmerül még az a kérdés is, hogy a remény éltetője sok esetben tán a lustaság? Várunk, hátha változik valami, mert gyávák és/vagy lusták vagyunk cselekedni?
Azt hiszem a gyávaság nem akkora bűn, mint a lustaság....

Azért maradsz, mert nem tudod, hogy mehetnél is (hagyjuk most azt, amikor nem mehetsz, mert igazi rab vagy, mert érzelmi-anyagi függőségben, zsarolásban vagy tartva), mint a kutya, aki láncon van, de mikor elengeded és elmegy, úgyis visszatér. Vagy a macska, aki sosem lép a házba, maradékon él de marad.

A nagy kérdés tehát az, hogy miért marad, aki mehetne is.
Én még mindig a sorsban hiszek.
Nem abban, hogy magunk irányítjuk, mert nézeteim szerint ez csak részben igaz.
Van amit irányíthatunk és van amit csak elfogadhatunk. Van bizonyos szabadságunk abban, hogy bizonyos határokon belül mit teszünk és mikor, de azt hiszem ennyi.
Pontosabban fogalmazva, azt hiszem nem szabad sorsirányítás van, hanem bizonyos pontokon választási lehetőségek, döntési helyzetek, amiknek következményei vannak.
Ha erre megyek akkor ez lesz, ha arra, akkor az.
Az én döntéseim eredménye MINDENKÉPP a mostani életem. Vannak téglák, amik cserélhetőek, de vannak fixen beágyazódottak, amik örökre maradnak. Más alapokon nyugvó épületben, amik más döntések eredményei és következményei lennének, más fix téglákat nézegetnék.

Érdekes dolgok ezek.
Sokszor azt hiszem, tök mindegy mit érzünk a helyzettel vagy emberekkel kapcsolatban, egyszerűen muszáj megélni ott, azokban a helyzetekben dolgokat ahhoz, hogy túl tudjunk lépni rajta, ki tudjunk mászni belőle.
Nekem mondjuk ez már könnyű, mert a rossz és nehéz párkapcsolati periódusokon túl vagyok.
Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert úgy tudtam kijönni a poklaimból, hogy ép és érző ember maradtam, tudtam regenerálódni és újra tudok ÉLNI.
Ő szintén...

Mi azok a fajta folyók vagyunk, amik nem akarnak kimászni a medreikből. Folyunk amerre visz a part, önszántunkból élünk meg mindent úgy, ahogy kapjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.