2016. január 14., csütörtök

Házasságról, hűségről, farkasokról...

Úgy gondolom, az elfogadás nem egyenlő a tetszéssel.
Azt fogadom el, amit nem szeretek, de el tudom viselni. Például azt, hogy az egyik kutyám ha kell, ha nem, ugat és ami a foga ügyébe kerül, azt ilyenkor szétforgácsolja. Elfogadom, de tenni ellene nem tudok, ő ilyen :)

A szerelmemnél egy dolgot tudnék mondani ami ilyen, az a dohányzás.
Nem zavar, nem is érdekel különösebben, de azért messze vagyunk attól, hogy szeressem a bagózást :)

Azt hiszem ezt a témát nem lehet ennél jobban elmagyarázni.
Volt a napokban egy ilyen jellegű témánk a melegséggel kapcsolatban.
Miszerint én nem elfogadom ha valaki meleg, hanem egyszerűen nem érdekel. Az sem, ha pl. a saját gyerekem lenne az.

Egyik fiam kérdezte, mi lenne, ha olyan lánnyal járna, aki nem tetszik nekem.
Nos, mondtam, nem nekem kell tetszenie, bár vannak olyan példák előttem, ahol erősen a lelkedre kötném: gumi mindenképp, akár kettő is, de azt hiszem ennyi. Elmeséltem neki, milyen rosszat szülhet az, ha valakit a szerelmétől tiltanak, ha arra valami negatívat mondanak. Az pont azzá válik, amit a szülő nem akar esetlegesen elérni: erősebb kötődéssé, hisz akit támadnak, azt védeni kell.
Pont.
Szóval fiam, mondtam neki, nyugodtan hazahozhatsz majdan akárkit, senki nem fogja "bántani".

A hűségről és bizalomról is akartam írni.
Mi nekem a fontos?
Nos, nem az, hogy elhitesse velem: örökké engem fog szeretni, hisz garancia semmire nincs. Ahogy jött a szerelem, úgy el is múlhat. Úgy gondolom, ha 40 felett ezt még nem tanultam volna meg, akkor sok-sok életosztályt kéne még ismételnem...
(persze én is úgy gondolom, örökké fog tartani, én is szentimentálisan érzek, és megyek férjhez 3 hét múlva)

A lényeg ebben az, a hűség és bizalom kérdésével kapcsolatban, hogy mindig legyen bennünk annyi bátorság, nyíltság, hogy erről beszéljünk a szerelmünkkel, párunkkal.
Hogy ha beleszeret valaki másba, akkor arról szóljon, még mielőtt az a másik igaziból képbe kerülne. Mert nem a másba szeretés a hűtlenség, hanem az, hogy erről nem szólva belemegy az illető egy másodkapcsolatba.
Szóval én reálisan látva tudom, hogy mindig történhet valami, mindig jöhet az a másik, akibe beleszeret, de tudom azt is, hogy én sosem leszek megcsalva, mert ő erről időben fog szólni.
Na ez az, amitől én biztonságban érzem magam. Amitől teljesen nyugodtan szemlélném ha mással beszélget, ha elmegy a haverokkal valahová, ettől a tudattól van az, hogy én nem félek. Hogy maximálisan tudom: lehet hogy van örökké, lehet hogy nincs.
De nem számít.
Az a lényeg, hogy ami van, amíg van, addig teljes legyen, teljes és őszinte.

Amellett, hogy azért ez a feltételezett eset is bőven fájna, hisz nem vagyok semmilyen módon sem érzéketlen.

Igen, voltak naiv elképzeléseim a szerelemről, párkapcsolatról. Vannak is, bár szerintem ezek nem naivak, inkább csak mások szerint. Én úgy látom, hogy legyél bármilyen testben, legyenek bármilyenek a körülményeid, amint megértél az igazira, amint megfizetted az árát, meg fogod kapni.
Honnan tudod hogy igazi?
Mi az az igazi?
Nos, erre keresse mindenki a választ ott és akkor, mikor eljön egy pillanat.
Sajnos sokan vannak, akik mindig a jobb lehetőségre várnak, ők az örök keresők, akik "tudják": ennél jobbat is kaphatnak.
Na igen.
De rosszabbat is...
Találjuk meg az egyensúlyt jó és rossz között, idézőjelezgetés nélkül...
Mindig van rossz, ami elfogadható, de szerintem ami ezen felül van, ami elfogadhatatlan, azzal nem fogunk tudni hosszú távon együttműködni, élni.

Azt hiszem akárhány bölcsesség elolvasása után sem lehetünk soha elég okosak és bölcsek.
Mondhatom azt, elmesélhetem, hogy nagyon lényeges dolog egy kapcsolatban az, hogy mindig, mindent meg tudjanak beszélni. Hogy meghallgassuk egymást, felfogjuk amit mondani akar, és ne a magunk szempontja legyen az egyetlen. Hogyha valamit a másik nem akar, akkor az nem.
Akkor is, ha holnap majd akarni fogja.
Ma nem, mert ma így gondolom, nem úgy akarom.
A mai énembe nem fér bele.
Szóval mondhatom nektek, hogy hallgasd meg a párod, fogadd el amit mond, de nem tudhatom, ő milyen. Lehet csak azért mond nemet, mert az ellenkezésedből látni akarja a valós véleményed, érdeklődésed, de valójában ő is mást akar. Nos, szerintem ha ilyen emberrel kerül össze valaki, akkor meneküljön. Ez ugyanis manipulátor.

Fiam csetel esténként, ismeretlenekkel. Meséli, hogy beszélgetett egy lánnyal, aki elmesélte, hogy a fiúja rendszeresen megveri-de mivel szereti, kitart mellette. Ő ezt nem érti. Ha verik, akkor miért szereti? Azért kisfiam, mert  esetleg otthon is ezt látta. Hogy nincs hová menni anyunak, nem tud menekülni a bántalmazótól, és nem tud tenni az ellen sem, hogy a gyereke ilyen mintakép mellett, pont ugyanilyen kapcsolatot fog teremteni.
Meséltem neki azokról, akik a környezetünkben hasonlóképp élnek, és emlékezett. A társára, aki szélsőségesen viselkedett, konstatáltuk: ezért. Példákat mondtam neki azokra, akik anno bántották. Látod, gyerek? Ezért bántottak. Nem azért, mert te rosszat tettél. Az, hogy a tanár ezt nem ismerte fel, pedig pont látja és tudja, ki miként él, és inkább azt mondta, akit ennyien bántanak, az biztos nem ártatlan, nos, ezt inkább hagyjuk.
Mert pont a vadvilágban látható, hogy akit egy bánt, azt a többi is fogja, hacsak meg nem védi magát a bántalmazott.
De ő nem tette, nem védte meg magát, csak ha nagy volt a baj, na persze azt a nevelő is észrevette, megint ő volt pellengérre állítva...
Tudjuk ám, hogy a csukott szem sok mindentől megvéd...
Ha monoklit látunk, azt nem vesszük észre. Mert konfrontálódni senki nem akar, azaz a legtöbb ember így van vele. Tanárként is.
Kevesek vannak, akik szembeszállnak a kis gyökérrel, akinek a szülője a nagy gyökér, és nagyobbat kell konfrontálódni.

Ellenpéldát is mesélek.
Sokat tapasztaltam, hogyha a gyerekről van szó, sokan homokba dugják amijük van, hisz az övék nem olyan, biztos a másik volt a hibás, az vívta ki magának a bántást.
Én ilyen esetben el szoktam beszélgetni a gyerekkel, és elnézést kérek a másik szülőtől. Konkrét példa:
jelzi egy anyuka, hogy a másik fiam és az övé összekaptak, és az enyém rálépett a másik cipőjére direkt, ami nem volt olcsó. Mondja, ő nem foglalkozik a veszekedéssel, hisz előfordul, de egymás tulajdonát ne bántsuk.
Nos, ezt én pont így gondolom, szóval kikérdeztem a gyereket.
Azt megmondtam a fiamnak is, hogy nem foglalkozom azzal, hogy ki kezdte, ki mit mondott, mi baja a másikkal. Ha olyan baj van, a tanárnak szólj, ha nem, akkor rendezzétek egymás között. De a tulajdon az legyen szent, azért egy másik szülő pont annyit dolgozott mint a tiéd, szóval ha nem akarsz mezítláb járni, akkor tudod, nincs rongálás. És kérjél bocsánatot. A cipő miatt mindenképp.
Megtette, a másik anyuka előtt azt hiszem, legalábbis ő ezt mondta, szóval lezártnak tekintettem a dolgot.

Az iskolákban farkastörvények vannak, megvannak az alfák és az omegák is.
Ennyi.
Bár azt hiszem a munkahelyeken is így van, csak kissé finomabban.

Ó, csak egy mondatot szántam az esküvőnkre, azt is zárójelben. De ha hiszitek, ha nem: szemérmes vagyok... nem szeretem ha középpontban vagyok, frusztrálna a sok ember a hátam mögött az esküvőn. Így én örülök ám annak, hogy szűk családi körben lesz, pont elég az a pár ember. Hisz maga a házasság is elsősorban két emberről szól.


6 megjegyzés:

  1. Örülök Nektek, nagyon :)És persze gratulálok :)

    VálaszTörlés
  2. Mennyire örülök a hírnek! :-)

    VálaszTörlés
  3. "Én úgy látom, hogy legyél bármilyen testben, legyenek bármilyenek a körülményeid, amint megértél az igazira, amint megfizetted az árát, meg fogod kapni."

    Hetek óta ezen gondolkozom. De mennyi vér és könny kell ehhez vajon? Hány év magány, meg alkalmazkodások olyanokhoz, akik csak használnak? Mennyi lemondás? Bár le lehetne mérni ezt kilóban, darabban, befizetni egyben, aztán végre élni együtt szeretetben.

    Sok boldogságot ehhez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az van, hogy okosnak lenni és tudni csak utólag lehet. Sajnos. Mert ha konkrét receptek lennének, célhoz mértek, akkor csak a megfelelő és nekünk tetsző hozzávalósat választanánk, hogy ehessük azt az ételt, amit megkívántunk.
      De az élet ugye nem ilyen, sok szart és békát le kell nyelni, olyan összetevőkkel dolgozni amik megalázóak, keserűek és feláll a szőr tőlük a hátunkon.
      Tudom, mikor épp fáj és a keserűben vagyunk, akkor nem lehet tisztán gondolkodni, ez is csak utólag működik. A jelenlevés ritkán adatik meg, én pl. az összes pillanatra emlékszem, amikor a jelenben éltem meg a csodát, mikor tudtam, hogy épp mi zajlik. Hogy ez most azért történt, hogy ezt is végre megéljem, és az illető ezért lépett az életembe, soha többé nem találkozom vele. Vagy mikor megéltem a szerelem kibontakozását, a szív és lélek megnyílását egymás felé. Igen, Vele tudom, mikor született a szerelem.
      De erre csak olyan receptek lehetnek, miszerint: hinni kell, várni kell, és elfogadni a selejtet is, ami útközben van. Mert ki mondta nekünk, hogy könnyű az élet? Anyáink, nagyanyáink biztos nem.
      Szerintük ez nem habos torta, ugye. Viszont az örök lázadó, amilyen én is vagyok, bizonyítani akarja, hogy de. Habos torta az, és én vagyok a királylány. A trónomról viszont szép lassan lerántanak az évek alatt elszenvedett és eltűrt hülyék, a vér és könny, no meg a magány. Földi halandóvá válok, látom, hogy nem habos torta, nem vagyok királylány. Hagyom magam használni, egy darabig sodródom a mocskos folyóban, de mint te is, én is erősebb és jobb vagyok ennél. Amint megtörténik az utolsó pofon, amelyiknél eltörik a burok ami bezár a kakavárba, vége lesz, és elindulsz a palotád felé. Még ha a szenvedés erdején kell is átbukdácsolni hozzá, akkor is tudod, hogy már vége, eddig volt a harc, már béke van. Majd amikor ott leszel, tudni fogod: ezért volt a szenvedés, ehhez kellett az meg az a könnycsomag.

      Bár ez a példám más jellegű, de mégis. Az a véleményem, hogy csak az tudja igazán értékelni a jót, aki ismeri az ellenoldalt. Nekünk például nem természetes a nagy, tágas, problémamentes otthon, mi mindent saját magunk értünk el és csinálunk benne ahhoz, hogy olyan legyen, ami mindenkinek jó. Aki beleszületik a készbe, jóba, annak ez cikis. Azt hiszem ezzel viszont az én gyerekeim előnyösebb helyzetben lesznek majdan, pl. empátia szempontból.

      Amúgy nem kertelek. Utólag is nehéz elfogadni a tényt, hogy az életem fele szenvedésben telt el párkapcsolati szempontból. Sőt, ha a tudattalan gyermekéveket nem számolom, sem a vad kamaszéveket, akkor majdhogynem az egész eddigi. Nem egyszerű abbahagyni az önostorozást az elkövetett hibák, hülyeségek miatt, de azt hiszem muszáj.

      Törlés

Bárki olyat érez, ami bántja, az az ő hibája!

Én nem moderálok, tegye mindenki önmagával.